Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezzel megaláztam a férjemet? Jogosan duzzog és teszi a sértődöttet már napok óta? Mit csináljak, hogy megenyhüljön?
Még itthon vagyok a gyerekekkel és a szüleim elég sokat viszik őket erre-arra, ilyenkor van időm fellélegezni. Elég hosszú ideje terveztünk egy kiadós lakásfelújítást, de nem jutott rá, utána meg jöttek a gyerekek. Én az itthon töltött idő alatt nekiálltam megvalósítania terveinket, csak az alapanyagokat kell megvenni.
Anyuék elvitték a csemetéket kicsit nyaralni, úgy gondoltam előrébb tudok jutni a padlólapokkal. Pénteken a férjem nem egyedül jött haza, hanem a közvetlen kollégáit is elhívta egy kis sörözgetésre hozzánk. Mivel nem számítottam rájuk én még javában csináltam a padlólap lerakást a teraszon. A munkatársai meglepődtek, volt aki felajánlotta a segítségét, de összességében nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget.
Szombaton viszont nagyon dühösen jött haza a férjem, mert a kollégái adtak neki egy szoknyát és egy vödrös takarítószer csomagot, azzal, hogy még ha a felesége csinálja is a férfi munkákat, akkor se unatkozzon.
Azóta szinte szólni sem lehet hozzá, mert minden baj, amit mondok. Fogalmam sincs, mit mondjak vagy tegyek.
Eddig soha nem volt azzal baja, hogy ezeket a munkákat én csinálom és nekem sem okozott gondot, most viszont azt mondja, hogy én megalázom ezzel.
Én férfiként sohasem csináltam titkot abból, hogy mosok, főzök, pelenkázok, - és nem is ismerek olyat, aki ezért kigúnyolna - sőt.
Szóval egy hideg-burkoló feleség: cool!
Ilyen ostoba kollégákat meg nem vinnék haza, és hát szólhatott is volna.
Szóval én is azt gondolom, hogy a kollégák HELYETT durcizik veled.
Köszönöm a válaszokat!
Nem értem sokaknak miért olyan hihetetlen, hogy nőként ilyet csinálok. A családomban a szüleimmel együtt csináltunk minden ilyen jellegű munkát a húgommal és az öcsémmel. A húgom is ugyanúgy megcsinál ilyen dolgokat, mint az édesanyánk vagy mint az a három anyuka az ovis csoportunkból, akikről tudom, hogy hasonló "házimunkát" végeznek.
A ragasztó a mostani szabvány szerint csak 25kg. Az semmi. A legnagyobb fiunk is ennyi volt, mikor a picit vártam és még terhesen is emelgettem kádba be, kádból ki, esés után és hasonlók. A padlólapot sem egyben szoktam emelgetni, hanem dobozonként. Abban mi lenne a nehéz?
A férjem inkább az a típus, aki kivárja, hogy összejöjjön a pénz a szakemberekre, de ha én is ezt várnám, akkor addigra végképp lepukkanna a ház. Ő inkább főzni szokott, mert az eredeti szakmája szakács, de azt hiszem egy darabig nem fog női munkába kezdeni.
Tudta, hogy én min munkálkodok, de mivel ő természetesnek tartotta, hogy ezt csinálom, meg sem fordult a fejében, hogy a munkatársainak ez nem az.
"Tudta, hogy én min munkálkodok, de mivel ő természetesnek tartotta, hogy ezt csinálom, meg sem fordult a fejében, hogy a munkatársainak ez nem az."
Hát akkor meg miért veled hisztizik. Ez a ti családotok, itt így mennek a dolgok, senkinek nincs ehhez köze, - mondjuk elküldhette volna őket a csába...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!