Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szülés óta távolodik tőlem a férjem. Meddig normális ez?
4 hónapja szültem. Nagyon jó apa, a terhesség alatt is végig mindenben lehetett rá számítani, és azóta is bármit megtesz a babáért. Öleli, babusgatja, nagyon szereti, mindent rá lehet bízni, a családi életünk nagyon jól működik.
De.. Kettőnk között viszont egyre kevesebb a gyengédség, intimitás, és ez azóta kezdődött, hogy elkezdett nőni a pocakom. Férfiként nyilván nehéz az új helyzethez alkalmazkodni, először a nagy pocakú feleség, majd pedig látni kibújni a babát, biztos nem egyszerű érzéseket kelt. Nekem viszont szükségem lenne arra, hogy szeretgessenek, kívánjanak, és ne csak a baba anyukája legyek, hanem feleség is. Sokszor beszéltünk a férjemmel erről, azt mondta ez nem könnyű, idő kell ahhoz, hogy minden a régi legyen. Csak hogy ő olyan fajta, hogy ha valamivel minél tovább vár, annál nehezebben veszi rá magát. Ezt már most érzem. Néha már akkor furcsán érzi magát, ha elkezd simogatni, és inkább abba is hagyja (néha el sem kezdi). Ha én kezdeményezek, általában finoman, de elutasító. Emiatt sokszor voltam már rosszkedvű (néha mérges, néha kedvtelen), és sírdogáltam is, de nem tudom mennyire jogosak az érzéseim.
Legyek türelmes és megértő, vagy mondogassam, hogy nekem szükségem lenne arra, hogy érezzem, hogy szeret?
"szülés azért kemény dolog férfiként, mert állsz, mint egy farok, totál tehetetlenül. A párod éppen kettészakítja magát azért, hogy a közös gyereketek világra jöjjön, te meg állsz, igyekszel magad hasznossá tenni és próbálsz nem útban lenni, miközben tehetetlenül nézed a párod szenvedésé"
Egyet értek.
Az a pasi aki meg annyi vértől rosszul lesz mint egy orbaverés az ne menjek be.
Születés meg a halál a világ legtermészetesebb dolgai. Aki ezeket nem tudja feldogozni az foglalkozzon magával mert valami gubanc van vele.
:-D ennyi erővel ne is csókolózz többet a pároddal, mert biztosan láttad/hallottad egy kiadós beb..zcsizás után, ahogy a gyomortartalmát kipakolja a wcbe...
És a gyerekednek se adj puszit, mert egy punciból jött ki...
Sőt abban a punciban akár más farka is lehetett vagy akár a szájával is érinthette azt 😃
Mindenki döntse el mit szeretne keresni a másikban.
Amitől undorodni tud vagy amitől becsülni.
16-20-as,te nagyon intelligens férfi vagy!Öröm volt olvasni soraid!
Nagyon jól megfogalmaztál mindent!
Tényleg nem vagyunk egyformák hála,a szülésre bemenni nem kötelező.Aki pedig bemegy,annak nem a felesége lába közé kell állnia és nem is az a dolga hogy azt bámulja akkor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!