A feleségem mégsem akar gyereket, pedig nem ezt beszéltük meg? Nők, mit tanácsolnátok?

Jó sok válasz jött, köszönöm mindenkinek! Elnézést, hogy eltűntem, de délután/este már nem tudtam feljönni az oldalra. Próbálok válaszolni a közben hozzám érkező kérdésekre is.

Szerintem a házasság és a közös jövő tervezése valakivel egy életre nem olyan dolog, hogy "meggondoltam magam aztán ez van." Szerintem, pont, hogy a gyermekvállalás nem erről szól. Ha valaki szeretne családot és évekig a másik fél is, ebben a hiszemben összekötik az életüket, (és persze még sok más közös cél is ott van) akkor ennek nem úgy kellene működnie, hogy "bocs, meggondoltam magam és soha nem akarok gyereket inkább." Mint már írtam, hogy ha közli ezt velem legalább 3 éve, akkor most nem lennénk sem házasok, de már együtt sem lennénk. Nem azt mondom, hogy 7 évvel ezelőtt szóljon, amikor a 20-as éveink elején voltunk, mert természetesen akkor még változhatnak a dolgok, elképzelések, változik a jellem stb. De 2-3 éve ugyanúgy szeretett volna ő is, ahogyan én. Nem kiszeretem belőle, hanem kezdem úgy érezni, hogy már nem azt a nőt ismerem akivel annó megismerkedtem, és akivel 8 éve együtt élek. És nem csak azért mert nem akar gyereket. Hanem olyan jellembeli változáson ment át, ami nekem abszolút nem szimpatikus és sosem volt az. A gyerek téma csak a jéghegy csúcsa.

Miért hagynám el azért mert szült egy gyereket? Mindig is elítéltem azoka a férfitársaimat akik azért lépnek félre mert nem lehet szex a terhesség alatt, vagy mert felszedett az asszony pár kg-ot. Én nem azért vettem el őt mert bomba teste van, és követelem, hogy élete végéig így is legyen ez. Ezt ő is tudja. Meg ahogyan előtte is írtam, ő nem azér nem akar gyereket, mert félti az alakját, vagy hogy elhagyom ha nem tud utána lefogyni. Mielőtt külföldre jöttünk volna albérletben éltünk, teljesen átlagos életünk volt. Nem voltunk szegények, de gazdagok sem, egy közép szinten éltünk. Persze spórolni kellett, és max a szomszéd országba jutottunk el nyaralni 1 hétre. Viszont nem járunk fesztiválokra, nem vettünk márkás ruhákat, nem vettünk meg felesleges dolgokat. Úgy érzem néha, mintha az anyukája is "uszítaná", hogy most jól élünk, hát minek kellene gyerek? Kicsit furcsa, bár kiderült egyszer egy elszólásból, hogy anyuka annó gyakorlatilag a pénzre utazott amikor hozzáment apukához. Nálunk viszont ez nem mondható el, mert amikor megismerkedtünk ugyanolyan szinten éltünk mindketten.

A barátaim nem telebeszélték a fejem, és az sem valószínű, hogy kitalálták csak úgy, hogy a feleségem változott. Amikor elkezdtem kicsit odafigyelni azokra a dolgokra amiket említettek, be kellett látnom, hogy igazuk van, csak persze az elején rögtön védtem őt, hiszen a feleségem, életem párja. Hogy konkrét példákkal is éljek, gyakorlatilag olyan kijelentéseket tesz az ismerősöknek, hogy ő aztán nem tudna visszamenni Magyarországra és 100 ezerből élni, meg, hogy vicces lenne ha spórolnia kellene, hogy meg tudjon venni magának valamit amire vágyik. Kicsit úgymond lenéző lett a stílusa, és fent hordja az orrát. Több barátnője is eltávolodott tőle, azt hiszem sejtem az okát, hogy miért.

Érdekes, hogy ameddig átlagosan éltünk, akkor belefért volna a gyerek szerinte is, és most, hogy annál sokkal jobban már nem? Tegnap nem beszélgettünk erről, mert én is úgy éreztem, hogy sok lesz már ebből a témából lassan. Nehéz helyzet ez nagyon, mert borzasztóan szeretem még mindig, viszont megszakad a szívem ha arra gondolok, hogy gyerekek és család nélkül kelljen leélni az életemet.

Az megint más kérdés, ha nem lehetne gyereke. Szerintem is teljesen más a két dolog, hogy valaki eldönti akar vagy sem, vagy pedig kiderül, hogy valamilyen oknál fogva nem lehet neki. Ha nem lehetne akkor valószínűleg más úton próbálkoznánk, lombik, örökbefogadás stb.

Én mindig is úgy gondolkodtam, hogy a házasság nem arról szól, hogy csip-csup ügyek miatt külön megyünk, meg rögtön a válással dobálózunk, de úgy érzem, hogy lassan nekem sem marad más választásom. Volt egy hozzászóló aki írta, hogy ne kényszerítsem már bele a feleségem a gyerekvállalásba, meg hogy miért fontosabb egy gyerek mint életem párja. Rendben, mi van ha azt mondom, hogy oké, meggyőztél, ne legyen gyerek, és teljesül az ő akarata, kívánsága és boldogan leél még velem 40 évet. Viszont azt ki fogja nézni, hogy lelkileg tönkremegyek, mert minden hónapban, évben eszembe jut azután, hogy milyen lenne ha lenne?