Őszintén, miért kell benne lenni egy olyan kapcsolatban, ami nem jó? Miért erőltetik ezt az emberek?

Az élet elég sokszínű. Minél idősebb vagy és minél hosszabb egy kapcsolat, annál több tényezőn múlik, hogy milyen döntést hozol, mikor, és miket veszel figyelembe hozzá.

Függetlenül attól, hogy alapvetően veled értek egyet, meg tudom érteni, ha más máshogy látja. Tavaly is volt, idén is lesz az ismeretségi körömben olyan esküvő, ahol a lány pontosan tudja, hogy nem a másik az igazi. De öregnek érzik magukat, biztos nem találnának már mást, és végül is jó ember, hát hozzámennek. Az egyik 30 éves, a másik 25. Szerintem mindkettő hülye, ezt amikor elmondták, hogy mit gondolnak, nem is rejtettem véka alá. Ettől függetlenül elmegyek, gratulálok, és nagyon, de nagyon szorítok nekik, hogy tudjanak javítani a kapcsolatukon. Ennél többet más ember életéért nem lehet tenni.

Arra jó, hogy idősebb korára rájön az ember, hogy szinte minden kapcsolat megromlik, tönkremegy, ellaposodik egy idő után, tök mindegy, hogy mit csinálsz.

Na most ha nem ölitek egymást, csak simán már unalmas a házasság, akkor minek elválni?

Elválsz, találsz valakit, összejössz vele, aztán kiderül, hogy azzal se jó.

Akivel már lehúztál x évet, arról legalább tudod, hogy normálisan lehet vele együtt élni.

Aztán persze közben mindenki keresi a saját kis örömét máshol (egymás hallgatólagos beleegyezésével)

Ez persze nem vonatkozik azokra a kapcsolatokra, ahol verik egymást, kihasználják egymást, stb. Ott azonnal lépni kell.

Ne haragudj meg, de milyen alapon kérdőjelezed meg mások kapcsolatának az értelmét? Attól még, hogy nem akarnak mind a ketten gyereket, vagy valamiben nem ugyan az a véleményük, céljuk, attól még más dolgokkal tehetik egymást annyira boldoggá, hogy nem szakítanak. De persze, manapság az a divat, hogy ha valami nem megy flottul, akkor dobjuk a kukába, ne is foglalkozzunk vele tovább.

Ha neked ilyen ismerőseid vannak, akik szeretik magukat kínozni azzal, hogy egy utált ember mellett élik az életüket, akkor szerintem őket kellene megkérdezned, hogy miért teszik ezt.

Pont azért írtam a korukat, mert számomra elképesztő, hogy valaki ilyen korán megalkuszik! De ilyen is van.

40-50-60 körül viszont már abszolút társadalmilag elfogadott, ha valaki ül a pocsék házasságában. Hogy miért? A fene tudja. Van olyan ismerősöm, aki meg erre cáfol rá, ötvenvalahány éves, a gyerekei felnőttek, ő meg kidobta a férjét, külföldön dolgozik, utazgat, pasizik. Pedig exóvónőként készülnie illene a csirkefarhátért tolongó kisnyugdíjas életre az unalmas férje oldalán. Ilyen is van.

Persze az embereket jól mutatja itt a pontozás, ha valaki másképp gondolkozik, azt nem tolerálják. De ettől még szerintem pont ugyanúgy élheti az életét egy ötvenes-hatvanas-hetvenes éveiben járó ember, nem kell megalkudnia. Csak persze ehhez nem kevés munka és bátorság is kell.

Én is azok közé tartozom, aki nem tudna együtt élni azzal, akivel már megromlott a kapcsolata. Egyszerűen úgy vallom, hogy aki naponta a zűrös kapcsolatába megy haza, az társfüggő, vagy pedig egyszerűen nem akar egyedül lenni, nem mer egyedül lenni, ergo önmagát kínozza csak!

Nekem is van olyan barátnőm, aki elmondása szerint már nem szereti a férjét, másfelé is kacsintgatna (ha szóba állnának vele a pasik, mert a többség otthagyja azonnal ahogy kiderül hogy férjezett), el is tudná tartani saját magát, de mégsem hagyja ott. Még külön költözni sem akar, csak panaszkodik hogy milyen rossz neki. Na most az ilyenre mit mond egy józan eszű ember? Azt hogy enyhén szólva, szereti önmagát szívatni.

Nő létemre azt mondom, hogy ami nem jó, először meg kell próbálni megjavítani, és ha utána sem működik, akkor viszlát. Külön utakon járva mindenki hamarabb megtalálhatja a számára tökéletes társat. Nem érdemes a rosszban tengődni... A rossz pedig honnan tudjuk hogy rossz? Hát onnan, hogy nem vagyunk a másik mellett boldogok! Lehet nem üt, nem aláz meg, szépen élünk, de ha nem vagyunk boldogok, akkor veszett fejsze nyele az egész...

25N