Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek is megcsal a férjem?
Ne legyél már hülye.
Az én férjem is egy szó nélkül kiugrik az éjjel nappaliba ha hajnali 3-kor megkívánom a csokit, nem azért mert megcsal, hanem azért, mert szeret.
Nem éppen ide vonatkozik, de van egy kis mesém a barátnők megbízhatóságáról. Az enyém is régi barátnő volt, úgy szerettem mint a testvérem, szinte egész nap tartottuk a kapcsolatot telefonon, interneten vagy személyesen. Én zenét tanulok, ő általában mint a kishúgoknál szokás, lemajmolta a dolgaimat, ő is belevágott, persze a nem éppen nemes cél hatására egy fikarcnyit nem haladt vele, míg én hasítok :D
Összeszedett valami hobbizenész haverokat, és beállt oda énekelni (természetesen azt is pont olyan szinten). Nekem végig hazudott, meg sem említette a létezésüket, amikor lebukott akkor meg nem volt hajlandó bemutatni őket. Végül kivágatta magát, a srácok kíváncsiak voltak, így kerültem én a képbe. Kiderült, hogy beetette velük, én mekkora egy szar alak vagyok, és nem akar égni miattam... persze utolsó szavaival még jól elém is vágott, rögtön megmondta hogy amilyen szánalmasak a srácok, én leszek a következő énekes... :D Isten ments tőle, nem is vállaltam volna, de azért bebiztosította magát. Jó ideje nem beszélünk, és rájöttem, nem is hiányzik. Már helyre tudom tenni, miért vágott pofákat ha netán zenélni merészeltem mellette. Kis hisztérika volt.
Na a te barátnőid pont ilyenek. Van egy jól működő házasságod, egy irigylésre méltó férjed, szét akarnak titeket cincálni. Megeszi őket a sárga irigység, csak te nem veszed észre, gondolom pont olyan naiv vagy ilyen téren, mint én.
Ne csessz ki magaddal, pláne a férjeddel... ha nem is akarod leépíteni azt a szánalmas bandát, legalább ne hallgass már a hülyeségeikre...
Közben írtál. De, rossz szándékkal tették, hidd már el.
Akármivel lépnél eléjük, le akarnak beszélni róla, ahogy az egyetemről, majd a férjedről is.
Nyisd már ki a szemed!
Kérdező: de irigyek rád. Irigyek a végzettségedre és a arra is, hogy veled törődik a férjed.
Tanuld meg: az igazi barát nem húz vissza, soha.
#26: Te komolyan ilyennek gondolod a barátságot?
Egy barát az, aki támogat, és melletted áll, átsegít a nehéz időszakon, tehát ha te végigküzdötted azt az 5 évet, akkor egy igazi barát inkább támogatott volna, bíztat, hogy nem hiába tanulsz, és biztosan viszed valamire, nem pedig a hülyeség felé próbál terelni.
Igaza van mindenkinek, aki azt mondta, hogy irigyek. Igenis azok. És elérték a céljukat, mert eddig bíztál a férjedben, most meg hülyeségeken agyalsz.
A helyedben én nem a férjed reakcióit, meg viselkedését figyelném, hanem ezekét a csajokét. Tedd próbára őket, aztán majd meglátod az eredményt.
UI: ha te figyelmes, kedves vagy valakivel akit szeretsz, azért teszed, mert ártottál neki és bűntudatod van?
Ugye hogy nem?
Inkább becsülnéd meg a férjedet, és mint mondtam, gondolkozz azon, hogyan tudnál átlátni ezen a sok vészmadáron. Nem igazi barátok, hidd el.
Ha nekem ilyen barátnőim lennének, inkább rájuk kezdenék gyanakodni, hogy miért is akarnak nekem rosszat...?
És hogy megvédjem a férfi becsületet: Nem minden pasi szemét, aljas disznó, aki tutira mást f*rkal a hátad mögött. Vannak férjek, akik egyszerűen szeretik látni, hogy a feleségül örül a gondoskodásnak, mert szeretik a feleségüket. (és ezt nőként írom)
Utolsó leírta amit én kifelejtettem. Igen, vannak rendes, figyelmes férjek, és a tied sem azt érdemli, hogy néhány barátnak nevezett egyén kikezdje a házasságát.(akiket ráadásul nem kedvel, nem is értem miért)
Van jó munkahelyed (megdolgoztál érte), van egy imádni való férjed, és nekik mi jutott? Gondold végig. Elhiszem, hogy nem dicsekedsz, de attól még ők is látják a különbséget.
Életem, kezdem gyanítani, hogy tényleg kamukérdésről van szó.
Nem hiszem, hogy bármelyikünk is szeretne megismerni akár egy sz.rkavarógépet is, nemhogy ötöt.
A férjed meg nem csoda ha nem akarja megismerni őket, ha egyszer próbálnak alávágni... Te miért nem a férjed véded ebben a sztoriban? Ők talán látatlanban jobban tudják, hogy ő mit csinál??
Jobb is ha inkább elhiszed a barátnőd hülyeségeit, őt engedd el normális társat keresni, te meg mosolyogj azokra, akik a markukba röhögnek a hátad mögött :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!