Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem jobb inkább a másik telefonjába nézésből nem nagy ügyet csinálni?
Kérdező, nem gúnyolódásból kérdezem, tényleg érdekel! Miért fájna leírni, hogy: jé, ez tök érdekes, hogy megismerhetek más véleményeket is erről, van igazság abban amit ti mondtok, bár én nem tudnám elképzelni, hogy így csináljam. Örülök, hogy mindenki boldog a saját kapcsolatában, úgy, ahogyan neki jó.
Ez az öntömjénezés, és a saját véleményed abszolút igazságként kezelése egy teljesen szubjektív (!) témában mire jó?
Engem is úgy neveltek, hogy a másik cuccai szent dolgok. Egy-két levél "gazdasági megfontolásból" még mindig a szülői házba érkezik a nevemre, és a szüleim maximum azzal hívnak fel, hogy "Józsikám, érkezett egy levél az XY hivataltól, felbontsuk, vagy el tudsz jönni érte, vagy nem fontos?" Aztán amit mondok, ahhoz tartják magukat. Ha tudom miről van szó és tényleg nem fontos, akkor a következő látogatáskor bontatlanul vár a levél, pedig nekem sincs rejtegetnivalóm a szüleim elől. Ezért én még az aktuális partneremtől is mindig megkérdezem, hogy belenyúlhatok-e a táskájába, stb, és ezt fordítva is elvárom.
Én ilyen vagyok, de engem nem zavar, ha te meg másmilyen :)
jé, ez tök érdekes, hogy megismerhetek más véleményeket is erről, van igazság abban amit ti mondtok, bár én nem tudnám elképzelni, hogy így csináljam. Örülök, hogy mindenki boldog a saját kapcsolatában, úgy, ahogyan neki jó.
;) Puszi mindenkinek.
Ha minden működik és minden ennyire tökéletes akkor miért írtad ezt az egészet le kérdés formájában? Amikor ki akartak tüntetni az sem kellett :D és az ellenérveket sem fogadod el semmilyen szinten. Úgy viselkedsz mint egy durcás kisgyerek.
Lehet, hogy a barátnődet nem zavarja, hogy ezt tudja a párod róla de bizony van olyan akit zavarna a helyében. Nem értem miért vagy képtelen felfogni, hogy nem mindenkinek tetszik ha kiteregetik a dolgait.
Itt senki sem omlott össze, te jöttél ide önigazolást keresni, hogy milyen kis ügyes voltál amit végül nem kaptál meg. Lehet, hogy rózsaszín minden meg kis megmentő is vagy de hogy képtelen vagy felfogni itt egy fél mondatnyi érvet is az biztos.
Senki sem fog tapsikolni a kémkedéshez. Az a teljes bizalom, ha nem játszunk nyomozósdit. Nem ez amit te felvázoltál. De sosem fogod így gondolni mert azt hiszed ha anno beleolvasol a szemét exed üzeneteibe akkor megkíméled magad a szenvedéstől. Pedig nem. Közösségi kommunikáció, e-mailek előtt is volt megcsalás. A levél meg, amit hoz a postás azon áll egy név. Mindig annak szól.
jé, ez tök érdekes, hogy megismerhetek más véleményeket is erről, van igazság abban amit ti mondtok, bár én nem tudnám elképzelni, hogy így csináljam. Örülök, hogy mindenki boldog a saját kapcsolatában, úgy, ahogyan neki jó.
;) Puszi mindenkinek.
Neeee :D Ez most komoly? :D Hangyányit primitív vagy, nem? :D
Igazából ez az oldal arról szól, hogy kérdezzünk. Kérdezni akkor szokás ha érdekel a válasz. De téged nem érdekel :D Ez csak egy kérdésbe bújtatott egoista húzás volt :D
"Mindig elmondja, hogy mint egy angyal, aki megmentette, olyan vagyok neki. És én is ugyanezt tudom elmondani róla ;) "
Igen, pont erről beszéltem, szóval ismét igazoltad a teóriám. Egy felnőtt, egészséges párkapcsolatban senki nem ment meg senkit, ez nem a párkapcsolat feladata. Egy ilyen kapcsolat legjobb esetben két egyenrangú és kiegyensúlyozott fél döntése arról, hogy együtt akarnak lenni. Persze, nyilván mindenki boldogabb egy jó kapcsolatban, hiszen rengeteget adnak egymásnak a felek. De az ideális kiindulópont két olyan egészséges ember, akik egyedül is képesek boldogok lenni, és ezt a két különböző egyéni boldogságot adják össze a kapcsolatukban. Ettől még továbbra sem vitatom, hogy remek a kapcsolatotok, szeretitek, támogatjátok egymást, ez mind rendjén van. De még jobb lenne a helyzet, ha nem terapeuták lennétek egymásnak, hanem "csak" társak. Mert akkor kiiktatódik az a fajta "függés", amit az egymás megmentése okoz. És ez az egész nem ugyanaz, mint amikor egy pár két tagja kölcsönösen, felváltva segíti a másikat egy-egy nehezebb időszakban, ami megint csak természetes.
"Kicsit lazábban kellene felfogni az életet, gyerekek."
Igazad van. Mégis a válaszolók azok, akik azt mondják, neked ez jött be, másnak más. TE vagy az, akinek lazábbnak kellene lennie. Görcsösen ragaszkodsz a saját igazadhoz. Büszke vagy arra, hogy van egy önbizalomhiányos pasid. Ennek csak örülök, remélem, életetek végéig együtt maradtok, és nem kell összefutnom ezzel az emberrel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!