Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Első babánk érkezésekor majdnem elváltunk. Most jön a második baba. Mit tegyek?
Bocsánat hosszú lesz.
Házasságunk nagyon jó volt, aztán megérkezett a babánk és a gyereknevelési elveinket nem tudtuk összeegyeztetni. Minden baj volt, amit a gyerek csinált. Miért nem alussza már át az éjszakát? Miért van annyit kézben? Miért szoptatom annyit? Miért nem hagyom sírni? Miért nem eszik rendesen asztalnál ülve? stb.
Én mondtam ő ilyen, így fogadjuk el, majd kinövi, nem kell erőltetni. Próbálkozni lehet, de ha nem hát nem.
Megszámlálhatatlan veszekedésünk volt. Nap 4 órákat aludtam, de fektetés után még folytathattam a veszekedéssel, gyakran hajnalig (heti 1-3 ilyen nagy veszekedés volt). Sokszor saját magát helyezte előtérbe (miért nem foglalkozom vele többet, miért nem mutatom ki a szerelmem őszintén, mélyen, igazán átérezve, miért nem a gyerek alkalmazkodik hozzánk meg úgy egyébként, az apának is ugyanúgy vannak ösztönei mint az anyának és ne verjem a mellem az anyai ösztöneimre). Volt szex közöttünk, igaz kevesebb. De ennyit bírtam fizikailag.
Ezt az időszakot megoldani nem sikerült, bár rengeteget beszélgettünk, békültünk, próbálkoztunk, ő volt pszichológusnál, szerintem már mindent kipróbáltunk. De inkább csak túléltük az első 1 évet, ahogy a gyerek nőtt úgy hagytuk el ezeket a témákat is mert már nem volt aktuális. A válás is szóba került mert úgy gondoltam ennél még egyedül is könnyebb lenne.
Most jön a második baba (ne kössetek bele, szeretjük egymást és mindenképpen akartunk kistesót) és elkezdtem félni, mindez újra megismétlődik.
Próbáltunk beszélni erről, de kiderült még mindig homlokegyenest ellentétesek az elveink.
Én kértem tőle, csak maradjon ki az első fél év neveléséből, mert ilyenkor úgyis az anyára van a legnagyobb szükség. Segítsen ha akar, játszon vele, vegye át, de csak amennyit akarja, semmi erőltetés, egyébként meg pihenjen...és ne mondja meg nekem, hogyan szoptassak/altassak/ringassak. Ebből megint hatalmas veszekedés lett. Mert én már elszúrtam az első gyereket is, ha 1 hétig hagytuk volna sírni, akkor most semmi gond nem lenne, meg a gyerek van miértünk és nem mi vagyunk érte, alkalmazkodjon a gyerek hozzánk de már rég elszúrtuk mert én ezt nem hagytam. (megjegyzem engedelmes, pusziadós, nagyon bújós, néha hisztizős 2 évesről van szó, evéskor igaz játszik és még felébred 1szer éjszaka, de egyébként tényleg nem nehéz. Ja és alig dobál, csak ha kiakasztja valami, akkor szigorúan elveszem tőle amit dobál. Jó foglalkozni kell vele, férjem szerint már réges-rég egyedül kellene játszania, akár órákig is, miért kell mindig ott lenni vele.)
- Szóval egyrészt félek, megint megismétlődik a válságunk...
- Másrészt képtelen vagyok benne megbízni benne, mert bár a gyerekünkkel tökéletesen elvan napokig/hetekig is (én már dolgozom, a szüleimmel váltott műszakban mindenki vigyáz a gyerekre), de egy csecsemővel megint gondjai lesznek...
- Képtelen vagyok megbocsátani, hogy "tönkretette" a babázás első 1 évét: soha nem panaszkodtam az éjszakázások stb miatt, tudtam nehéz lesz. De a veszekedések mélyen belém égtek és nem tudom megbocsátani, hogy üvöltözött velem míg én az alvó gyerekkel a karomban ott álltam, elrohant otthonról nagy sértődötten míg én szoptattam és esélyem sem volt utána menni, csak kiabáltam jöjjön vissza...volt pár hasonló eset). Milyen dolog már üvöltözni míg a másik altatni próbál...
A másik dolog meg, egyre nehezebb a terhességem, egyre nehezebben bírok ugrálni, emelgetni, éjszaka kelni hozzá. Át kéne adnom a férjemnek legalább az éjszakákat, de nem bízom benne. Vitte pár hónapig az éjszakákat (mert veszélyeztetett terhes voltam), de igazából csak melléfeküdt és együtt aludtak. Eredmény alig volt(bár szerinte akkor kezdte igazán átaludni az éjszakát és csak azért nem mert bekeményíteni, mert én úgysem hagytam volna). Most megint át kéne adnom, de tudom egyrészt a gyerek üvölteni fog, másrészt ő hulla fáradt lesz és hallgathatom a panaszáradatot, hogy ő mennyire kimerült és hagyjam békén stb.
Most megint ilyen pokoli lesz a babázásom? Úgy szeretném csak élvezni a babát, csak tenni a dolgom és élvezni, amíg olyan kis pici. Nehéz, kimerítő, gyakran az ember már nevet a saját bénázásán, de pont ez a szép benne. Ráadásul itt lesz a nagytesó, kész csoda lesz a kettő együtt... Csak annyit szeretnék, hogy hagyjon békén a gyerekkel...de tudom ezzel "kizárnám" a gyereknevelésből.
válasza: válasza:Nagyon elkényeztetted az elsőt. Nem kell hagyni órákat sírni, de nem is kell az ágyánál ülni. Éjjel sem kell 3 hónapos kora után már szoptatni. Hagyni kell egyedül játszani, csak akkor segíteni neki, ha erre szükség van.
A férjednek nagyon sok mindenben igaza van.
válasza:A férjed idióta, bocsi. És nem vagy rossz anya, akárki is mondja. Akkor én ehhez képest borzalmas vagyok... Mi a fenének vannak a szülők, ha nem azért, hogy ott legyenek, ha kell a gyereknek? Egy 1 éven aluli baba mi a csudát tudna csinálni a szülei nélkül? Igenis nagy szüksége van a későbbiekre nézve is ilyenkor arra, hogy feltétel nélkül bízzon a szüleiben, és ha baja van, vele legyenek, ne másik szobából hallgassák a sírását.
Két évesen órákat játszani egyedül????????? Ennyire antiszoc a férjed? Szerintem örüljön, ha mellettetek 15-20 percet eljátszik, és csak azután megy oda, hogy megmutassa a kis dolgait.
ÁÁÁ, annyi mindent tudnék írni ide, de nem teszem. Annyi tuti, ne hagyd ki az apukát az első évből se, de állj a sarkadra és állj ki az elveid mellett, mert szerintem neked van igazad!!!
válasza:Kedves kérdező, Te csak anya próbáltál lenni, mint bárki más, de a férjed ebben meggátolt. Mert a férjnek - a leírás alapján - tényleg minden probléma volt. Miért sír? Miért így eszik, úgy eszik, mert úgy szoptat, miért amúgy altat, stb., stb. Ez nem normális hozzáállás a gyerekekhez egy apa részéről. Milyen már az, hogy a gyerek van őérte? Biztosan fáradt a munkanapja után, mint ahogy a Te is fáradt voltál a gyereknevelés során, de ennyire önző férfit én még nem láttam.
Írtad, hogy mindenképpen szerettetek volna második babát. Ezzel nincs semmi gond, de remélhetőleg sokat beszélgettetek arról, hogy ugyanezen problémák felmerülhetnek. Ugyanúgy lesz szoptatás-etetés-itatás-éjszakai felkelés-sírás-hiszti stb. Bár nekem személy szerint nincsenek illúzióim, akinek apaként/férjként ilyen volt a saját gyerekéhez való hozzáállása az első gyereknél, annál várható, hogy a második gyereknél sem lesz másabb. Sőt, sokkal több feszültség lehet, mert már adott egy gyerek, akinél még csak most jön majd csak a java, a dackorszak. És akkor itt lesz mellette egy kicsi is. És persze a férjed is fáradt lesz a munka után, Te is fáradt leszel, hiszen két gyereket fogsz már nevelni. Írtad, tönkretette az első gyerek első babázós évét és aggódsz, hogy mi lesz a másodiknál. Hát nagy valószínűséggel számíthatsz rá, hogy megismétlődik. Pont emiatt már előre rettegsz. Lehet, hogy – bármennyire is akartatok második gyereket – nem kellett volna bevállalni. Két veszekedő felnőtt és két gyerek, nem túl jó kombó.
Írtad, hogy szeretitek egymást. Nekem ez valahogy fals. Ha szeretek valakit, akkor nem viselkedek így vele, hanem ahol tudok, segítek és leveszek terhet róla, nem pedig még piszkálom is és veszekedek vele.
válasza: válasza:Milyen hülye duma ez hogy 3 hónapos kora után nem kell szoptatni a BABÁT?
Majd eszik ha éhes, enyém másfél éves, és néha még eszik éjjel, növekedési ugrásnak nevezik ezt mikor a gyerek állandóan eszik. Én sem vagyok tökéletes anya, de amiket írtok az már durva. Én egyébként sem firtattam milyen anyuka vagy, én azt írtam hogy ha ennyire nem megy a családi élet gyerekkel, akkor minek még 1?? Hátha megölitek egymást??? Nincs segítséged, külföldön éltek, nem beszéled a nyelvet, párterápiára nem mentek.... Csupa olyan dolog, ami csak még jobban igazolja azt hogy nektek fölösleges még egy baba..... Erre ti bele ugrotok fejjel! Mit vártál mit írunk??? Mire vagy felháborodva?? Felelőtlen vagy, nagyon nagyon.....Szerintem te beteg vagy. Menj el pszichiáterhez!!!
válasza: válasza:Nem értem, hogy miért gondolod, hogy csupa gyerektelen nő ír neked. Nekem van gyerekem, és alapvetően úgy vélem, hogy te remekül helytálltál a gyereknevelés terén, tetted a dolgot, végezted a házimunkát, foglalkoztál a gyerekkel, és nem, nem hinném, hogy elszúrtál bármit is. A probléma a férjed hozzáállásával volt.
"De úgy látom értelmes tanács nem kapok a jövőre nézve" - a legértelmesebb tanács az lett volna, ha nem vállaltok több gyereket az elsőnél tapasztalt problémák/veszekedések miatt. Kicsit úgy jön le, hogy a férjednek nyűg volt a gyerek.
"Most megint ilyen pokoli lesz a babázásom?" "Csak annyit szeretnék, hogy hagyjon békén a gyerekkel" - ezeket megbeszéltétek együtt? - pont ezért nem kellett volna második gyerek.
Értem én, hogy nincs “kinek van igaza”, mert ennél árnyaltabb a dolog és le sem tudom írni a teljes történetet ide. Nem is ezt kérdezem.
Nem beszélem úgy a nyelvet, mert egyrészt nehéz nyelv, másrészt baba és napi 12 óra munka mellett nehéz megtanulni. Egyébkénk mindent el tudok intézni az itteni nyelven, orvosnál/hivatalban is mindent megértek/elmagyarázok, csak egy pszichológusnál nem tudnék olyan mélyen beszélni az érzelmeimről.
És igen, játszom a gyerekkel, énekelünk, táncolunk, tapsolunk, foglalkozom vele stb. A férjem általában úgy játszik, hogy leül hozzá síri csendben. Ha a gyerek nem akar ott játszani akkor is odaül és várja, hogy a gyerek odamenjen hozzá. Nyomkodja a telefonját és mikor a gyerek odavisz egy játékot, akkor azt mondja “ugyes vagy” aztán telefonozik tovább. Persze van amikor aktívan játszik vele, de gyakran mintha csak testileg lenne ott. De ugyanez kb mindenben. Én hazaérek és megkérdezem milyen volt a napjuk, mit játszottak, mit ettek (tudom nem tud rá válaszolni és még nem érett ilyen beszélgetésre, de akkor is élvezettel rohangál a lakásban és cipeli oda a játékait, mutogat és magyaráz mindent), én ugrálok ha kell, táncolok neki, várat építek a könyvekből, bohóckodom, mindenféle dolgot kitalálok ami csak eszembe jut. És folyamatosan beszélek hozzá, mesélek, magyarázok. Akármit csinál, az nem csak “szép”, hanem “nagyon ügyes vagy amiért össze tudtad illeszteni a két kockát” stb. Ha sír akkor nem “ne sírj” hanem “tudom, most mérges vagy mert ezt nem lehet, de ez nagyon veszélyes neked és ez meg ez a bajod lenne tőle”. Ehhez képest a férjem meg olyan mint egy szellem. Amikor hazajön 5 perc rohangálás a gyerekkel utána már csak van mellette. Amikor ezt szóvá teszem (szép szóval) akkor csesztetem.
De itt most inkább a babakorról van szó, amikor még csak egyhelyben van a gyerek, fejleszteni kell és ellátni. Nem igazán játékról beszélünk.
A kezdeti pár hónap tényleg nehéz volt. Hasfájós volt és egész nap kézben tudott csak elleni. Minden szoptatás után másfél órát üvöltött a fájdalomtól. Hát persze, hogy nem tettem le. A férjem persze mondta, hogy még 3 évesen is kézben kell majd hordozgatnom, ehhez képes gond nélkül leszokott róla. Csak úgy éreztem akkor erre van szüksége és úgy csináltam.
De ha beteg volt akkor is kézben volt, a mellkasomon aludt. A férjemnek nem tetszett mert mindig is ott lesz, de most nem ilyen.
A mostani altatás pedig egyáltalán nem gáz. 20 percet ott ülök az ágyánál, mesélek/énekelek neki és gond nélkül elalszik. Néha felül és ad egy puszit, de utána visszafekszik és alszik. Nem értem miért kéne erről is leszoktatnom. Ha 5 évesen is ennyi lesz csak az altatás, egyáltalán nem fogom bánni.
Én kifejezetten örülök, hogy ennyire kötődéssel neveltük (mégha hatalmas viták árán is), mert most nagyon bújós, rengeteg puszit ad (soha nem erőltetjük), szeparációs szorongás soha nem volt, gond nélkül el tudok menni dolgozni reggelente, orvosnál is jól viselkedik, egyébként sem hisztis. De amikor hisztizik, azt is könnyen le lehet rendezni. Gondolom nem lenne ilyen, ha annyira elszúrtuk volna a nevelését.
A férjemmel pedig foglalkoztam. Elutaztunk több napra kettesben, voltak beszélgetések, meglepetések, kb mindent megkap amit csak akar. Kapott már elektromos gitárt, számítógépes játékot, meglepetés bulit szerveztem neki szülés előtt 2 héttel, kapott erotikus táncot, különleges dolgokba is belementem a szexben, most éppen egy “man cave” épül neki.
Úgy érzem az alapvető probléma az, hogy én úgy látom: elfogadom a gyereket olyannak amilyen és a saját határain belül igyekszem TERELGETNI
A férjem pedig: már csecsemő kortól NEVELNI kell a gyereket és rendre szoktatni.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!