Szerintetek ki a kegyetlen ebben a helyzetben?

37. vagyok.

38-nak:

Semmiféle elvet nem akarnék keményen tartani, csak szeretném a feleségemet. Nem akarnám a testét kisajátítani és pláne nem akarnám bajában magára hagyni.

Természetesen kérném, hogy vegye igénybe az orvosi segítséget. Ha erre nem hajlandó, később is újra meg újra fölvetném neki. De ha ő úgy akarja, vinném természetgyógyászhoz, segítenék betartani azt, amiket ő javasol stb.

Visszakérdezek: vajon te, 38. hozzászóló, hasonló élethelyzetben tudnál-e racionálisan dönteni, nem fordulnál-e esetleg te is kuruzslókhoz és mellőznéd az orvosi segítséget?

Szerintem pont te ítélkezel, pedig nem vagy a halálos beteg ember helyében. Ugyanígy a feleség is ítélkezik, ahelyett, hogy szeretné a férjét. Nekem ez rettenetesen visszatetsző és gyomorforgató.

"De ha ő úgy akarja, vinném természetgyógyászhoz, segítenék betartani azt, amiket ő javasol stb. "

Én is így tennék. Nem azt mondtam, hogy a természetgyógyászathoz ne forduljon, hanem, hogy ne vesse el az egyetemes orvoslást.

Félreértés ne essék, (egy korábbi hozzászólónak mondom) nem vagyok a természetgyógyászat ellen! Én az ellen a felfogás ellen vagyok, akik szerint a hagyományos orvoslás átverés. Ezt én sem tudnám a feleség helyében széttárt karral nézni!

"Visszakérdezek: vajon te, 38. hozzászóló, hasonló élethelyzetben tudnál-e racionálisan dönteni, nem fordulnál-e esetleg te is kuruzslókhoz és mellőznéd az orvosi segítséget? "

Nem tudom, mert nem voltam ilyen helyzetben - szerencsére. Annyit mondhatok, hogy szerintem nem.

Ellenben a visszakérdés nem túl fair válasz nélkül: te voltál már ilyen helyzetben a házastársaddal? Volt már olyan helyzet az életedben, amikor meggyőződésed, hogy a tragédia megakadályozható, de senkit nem érdekel amit mondasz? Azután megélted már milyen, amikor igazad lesz, és a tehetetlenség olyan szinten elborít, hogy letépnéd a saját arcod?

Nagyon szép dolog a feltétel nélküli szeretet, de vajon akkor is képes lennél feltétel nélkül csak támogatni és szeretni, amikor esetleg teljes szívből jövő meggyőződésed, hogy végzetesen és helyrehozhatatlanul rossz döntést hoz az illető? Amikor mondjuk az illető meghal, te végigszenvedted vele az utolsó heteket és napokat, nem merülne fel benned soha, hogy talán ha erőszakosabb vagy, még mindig itt lehetne veled?

"Szerintem pont te ítélkezel, pedig nem vagy a halálos beteg ember helyében."

Dehogyis ítélkezem! Én nem kritizálom a férjet, mert megtanultam már, hogy a kibicnek semmi sem drága. Annyit mondtam, hogy megértem a feleséget, nem azt, hogy neki van igaza! Pontosan ez volt a problémám a hozzászólásokkal is: dönteni egy dolog, kritizálni egy döntést meg egy másik. Felelősséget csak a döntést hozó ember vállal, a tettei következményeit csak ő viseli.

Erre akartam felhívni a figyelmet. Szerintem a férj hozott egy döntést és a feleség is hozott egy döntést. Egyikük döntése sem volt könnyű, örüljünk neki, hogy nem nekünk kellett meghoznunk - de legalább ne okoskodjunk, hogy mi mennyivel másképpen döntöttünk volna. Utólag majd mindketten kiértékelik a döntéseik eredményét és a következményeket cipelik magukkal.

Olyanokat írtál a feleségre, hogy szerinted csak azt nem bírja elviselni, hogy nem ő hordja a nadrágot, én ezen - és pár hasonló gondolaton - kaptam fel a vizet. Sajnálom, de nekem ez a gyomorforgató! Sajnálom, ha félreérthetően fogalmaztam (gyakori hibám), én nem akartam sem a feleséget méltatni, sem a férjet kritizálni, mindössze egy új nézőpontot nyitni, ami rávilágít, hogy a feleség nem feltétlenül egy önző, szívtelen ember, aki a bajban magára hagyja a férjét.

"Ellenben a visszakérdés nem túl fair válasz nélkül: te voltál már ilyen helyzetben a házastársaddal?"

Nem, hála Istennek, sem feleségemmel, sem semmilyen hozzátartozómmal nem voltam így.

Hogy képes lennék-e feltétel nélkül támogatni és szeretni?

A döntést nem támogatnám, de magát a beteg embert szeretném. Vitáznék vele, hogy ne utasítsa el a kezeléseket, de csak addig a határig vitáznék, amíg ebből nem lesznek csúnya veszekedések. Ha ezután meghalna, nem éreznék lelkiismeret furdalást, hogy erőszakosabbnak kellett volna lennem.

Ha viszont erőszakos viselkedésemmel venném rá az orvosi kezelésre, majd ennek ellenére (vagy pont a kezelés mellékhatásai miatt, mert ráknál ez is lehetséges ám!) meghalna, bizony elgondolkodnék, hogy ha hagyom a saját útján, biztosan meghalt volna-e. És alighanem pont akkor lenne lelkiismeret furdalásom!

Hadd jegyezzem meg, hogy én mindig ellene voltam annak, hogy valakit (felnőtt embert) akarata ellenére próbáljak boldogítani, jót tenni vele, erőszakkal az általam helyesnek vélt helyes irányba terelni.

És abban viszont teljesen biztos volnék, hogy pont betegsége idején, amiatt, hogy visszautasítja a kezelést, biztosan nem válnék el tőle.

Elgondolkodom, vajon, ha a férj megéri a válóper lezárultát, akkor halála után odamenne-e a volt feleség a temetésére? És szemébe tudna-e nézni azoknak, akik a férfit haláláig látogatták, gondozták?