Nők, feleségek, ti hogy mentettétek meg a házasságotokat? Hosszú lesz elnézést, de kellene pár jó tanács.

A történetünk röviden annyi, hogy majdnem 9 éve vagyunk együtt, 3 éve házasok vagyunk. Én 29 vagyok, a férjem 35. Együtt élünk gyakorlatilag 7 éve. Nagyon szeretjük egymást, ő jobban engem, mint fordítva, de az életemet adnám érte, ez nem kérdés, őt választottam páromnak.

Nem gondoltam, hogy eljutunk erre a pontra, főleg, hogy nincsenek is nagy problémáink, de inkább sokszor jönnek elő apróságok. A legutóbbi vitánk óta alig beszélünk, ez pénteken volt. 4 éve leszokott a cigiről, most visszaszokott. Tudom, hogy ez nem nagy probléma, de bennem megtört valami. Nem csak ez miatt, régóta érzem, hogy valami nem stimmel velünk. Velem is vannak gondok, ezt elismerem, sőt, több vita van miattam, mint miatta. Nagyon makacs, akaratos és szókimondó vagyok. Ez tény. Próbáltam változtatni több-kevesebb sikerrel. Sajnos fogynom is kéne, akaraterő 0.

Ennek ellenére imád, elmondta, hogy ő nem tud élni nélkülem. DE már egy ideje érzem, hogy valahogy nem olyan a kapcsolatunk, mint az elején. Nem tudom, hogy mi miatt van. Ez nem csak megszokás, inkább közömbösség. Aggódom, féltem őt, de ha kimondom, mármint magamnak, hogy váljunk el, semmi nem mozdul meg bennem. Pedig tudom, hogy szeretem, mert egész nap rajta jár az agyam, bánt, hogy ha veszekszünk, igazán jó ember, becsületes. 1 hibája volt, bevallotta, hogy 3 éve majdnem megcsalt, de nem történt semmi. Hiszek neki, de a bizalmam megrendült. Próbálom nem felemlegetni, de a vita hevében néha kicsúszik egy ehhez kapcsolódó mondat, sértés. Nem szép dolog tudom :(

Amikor leszokott a cigiről, én voltam a világ legbüszkébb embere, mindig felnéztem rá. Mind a munkájában elismerték, mind emberileg nagyon szereti mindenki, főleg én, és jól esett egy olyan férfi mellett lenni, akire ennyire büszke lehetek és felnézhetek rá. Abban talán van némi igaza, hogy tényleg sok mindenbe belekötöttem.

De nem tudom az okát. Talán valóban rá vetítem ki a magam iránti undoromat, nem tudom.

A probléma annyi, hogy most, hogy megtudtam, hogy visszaszokott a cigire, most nem tudok rá úgy felnézni, mint eddig. És igaza van abban, hogy minek erőlködjön, ha úgy sem jó semmi. De így, hogy én meg nem tudok már rá úgy felnézni, olyan büszkén, nem akarok én sem tenni semmit, hogy változzunk. És ez a baj. Azt mondta, hogy ha nekem az kell, akit megismertem, akkor újra cigizni fog.

A tegnapi nap nagyon sokat sírtam, most is közel állok hozzá, mert tudom, hogy miattam van elsősorban, nem akarom elveszteni, de hogy hozzam vissza az érzéseket egymás iránt, ha egyáltalán nehezemre esik kezdeményezni ezek után :( Félek, hogy nem fogunk tudni már egymáshoz úgy viszonyulni, mint eddig :( Nagyon szeretem, de úgy érzem, hogy most egy olyan mélyponton vagyunk, hogy nem fogunk tudni belőle kivergődni.

Kérlek, itt most ne a cigin, vagy a majdnem megcsaláson legyen a hangsúly. Ez is benne van, de ezek csak rátettek egy lapáttal az amúgy is meglévő alapproblémára. Az érdekel, hogy ha már ellaposodott a kapcsolatotok, és mélyponton voltatok, hogy sikerült visszaevickélni a helyes útra?

Jelen pillanatban ott tartok, hogy péntek óta nem nevettem, kb. 4 mondatnál többet nem beszéltünk, max pár tőmondatot. Látom, hogy őt is bántja. És nem tudom, hogy ezen segít-e, ha ő lerakja a cigit, vagy én elmegyek edzeni. Szeretném megmenteni a házasságom, de ha ennyire érdektelennek érzem magam, hogy kezdeményezzek jópofizva? Átvitt értelemben természetesen. Haragszom rá, és haragszom magamra is. Most abban az állapotban vagyok, hogy egyedül jobb lenne, így hogyan legyek kedves, szerető feleség? A sírás kerülget.

Vele is megbeszéltük már, szóba került a válás is, de ő is majdnem elsírta magát erre a gondolatra. NEM akarunk válni, rendbe akarunk jönni, változni akarunk, főleg én. Csak kellene pár pozitív gondolat vagy példa :( Sajnos a családban nem túl sok pozitív példa van, az én szüleim elváltak, az övéi nem, de szinte nem is beszélnek, a testvéreink mind elváltak. Mi nem akarunk így járni. :( Köszönöm, hogy végig olvastátok.