Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Feleségnek zsebpénz?
Fél éve élünk együtt, nyáron esküszünk.
Egy hónapot dolgoztam, most megint munka nélkül vagyok.
Régebben anyukám havonta küldött nekem 5000Ft-t, kárpótlásul azért, hogy a nekem spórolt 100 000Ft-t zsebre rakták apu ötletéből fakadóan még középsulis koromban.
Ebből gazdálkodtam, fedeztem a saját kis igényeim, néha a páromnak is vettem ezt-azt, "csak" a kaja és a számlák mentek az ő keresetéből.
Rendszeresen állásinterjúkra járok, de vagy én nem felelek meg, vagy a munka. (Még tanulok, és van egy betegségem, ami miatt nem tölthetek be bizonyos munkaköröket)
Most, hogy már nem érkezik havi 5000Ft a számlámra, teljesen saját pénz nélkül maradtam, kunyizni meg utálok.
Arra gondoltam, hogy amég nem kapok munkát (1 hónap alatt már vagy 30 helyen érdeklődtem), kaphatnék "zsebpénzt".
Nem kell nagy összegre gondolni, csak ilyen havi 2-3000Ft-re.
Az állandó szükségleteim, sampont, tusfürdőt, pár haj és arcápolót nem egy hónapra veszem, hanem 2-3ra. Tehát néha ilyesmiből vennék újat, meg ugye metrójegyet, mert drága a bérlet. Meg spórolgatnék, mert vágyom egy két dologra.
(Kesztyű télre meg ilyenek)
Mit gondolnátok, ha a leendő nejetek ilyesmivel állna elő?
arcápolót
Kamu a 6 nyelv, tutira vagy extra lehetetlen vagy. Ha csak magánórákat adnál akkor is kereshetnél óránként 2-3ezret. De ügyfélszolgálatok is kapkodnának utánad, ahol csak ülni kell egész nap az irodában,nincs semmi,ami fizikailag megterhelő lenne.
Hova küldesz önéletrajzokat?
Nem kamu.
Miért kamuznék ilyet?
Nem tudom h laksz de nem hiszem h 6 nyelvvel nem kapsz munkát! Millió egy hirdetés van ahol épp olasz ügyfélszolgálatost keresnek 8 órában és ez jó pár nyelvből! Irodai munka nem megterhelő annyira!
21 vagyok én is, közép szinten beszélek angolul de jelentkeztem 10 helyre és abból 9re visszahívtak, pedig nekem még csak az érettségi van meg!
Aki akar az talál munkát! Főleg aki ennyi nyelven beszél!
Itt van egy csomó ügyfélszolgálatos munka, ha tényleg normálisan beszélsz nyelveket nyerő leszel, mert más nem nagyon kell.
Zsebpénzt a gyereknek adunk. Bár a válaszaid alapján te is az vagy.
Elköltöztem a páromhoz az ország másik felébe, a félretett pénzem bedobtam a közösbe, amikor elfogyott, magától értetődő volt, hogy a párom adott pénzt, hogy bevásároljak, meg legyen, amire kell. Korábban, amikor ő szorult meg, akkor én adtam neki. 3 hónap után találtam munkát, azóta az én fizetésem is megy a közösbe, nincs én pénzem, te pénzed. Együtt élünk, amink van, az a mienk.
Várjatok még azzal az esküvővel, amíg felnőtt leszel agyban is.
Előszőr is: szerintem nagyon korai az az esküvö...Főleg ha ilyen dolgokat nem tudtok megbeszélni.Arról nem beszélve,hogy tanulsz még..Az összeköltözés meg aztán végképp korai volt szerintem :)
Azt viszont én se értem miért nem vállalsz magánórákat,ha már 6 nyelvet beszélsz?? Nekem kicsit ilyen kifogásnak tűnnek ezek a dolgok a meló alól...
Mielőtt olvastam volna, hogy hat idegen nyelven beszélsz, az volt az első gondolatom, hogy ha ilyen helyzetben lennék, akkor - az intenzív álláskeresés mellett - megpróbálnék kisegyerekes családoknál alkalmi gyerekfelügyeletet, esetleg családoknál vasalást, takarítást vagy hasonló munkát vállalni.
De ha már akár csak angolul jól beszélsz, akkor csak egy kis talpraesettség kell hozzá, hogy taníts, vagy akár általános- és középiskolásokat korrepetálj - mint ahogy már többen is írták előttem.
Nem gondolkozátál ezen a lehetőségen?
Hogy a kérdésedre is válaszoljak, ha Párom lenne ilyen helyzetben, én magamtól felajánlanám, hogy a személyes kiadásaira szívesen adok neki pénzt havonta, és ha ezen felül időnként szüksége van valamire, akkor természetesen beszéljük meg. Ha látom, hogy komolyan veszi a munkakeresést, akkor tudom, hogy ez nyilván egy átmeneti helyzet, és nem akarnám, hogy anyagilag kiszolgáltatottnak érezze magát.
De visszatérve a te helyzetedre, te az általad említett szerény összeg sokszorosát meg tudnád keresni a nyelvtudásoddal, és szerintem az önbecsülésednek is jót tenne, ha saját jövedelmed lenne addig is, amíg nem sikerül elhelyezkedned.
A jellegéből adódóan nyelvtanítást, korrepetálást úgyis inkább délutánonként, esténként tudnál vállalni, és így a állásinterjúk időpontjával sem ütközne.
Sok sikert neked!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!