Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Feleségnek zsebpénz?
Fél éve élünk együtt, nyáron esküszünk.
Egy hónapot dolgoztam, most megint munka nélkül vagyok.
Régebben anyukám havonta küldött nekem 5000Ft-t, kárpótlásul azért, hogy a nekem spórolt 100 000Ft-t zsebre rakták apu ötletéből fakadóan még középsulis koromban.
Ebből gazdálkodtam, fedeztem a saját kis igényeim, néha a páromnak is vettem ezt-azt, "csak" a kaja és a számlák mentek az ő keresetéből.
Rendszeresen állásinterjúkra járok, de vagy én nem felelek meg, vagy a munka. (Még tanulok, és van egy betegségem, ami miatt nem tölthetek be bizonyos munkaköröket)
Most, hogy már nem érkezik havi 5000Ft a számlámra, teljesen saját pénz nélkül maradtam, kunyizni meg utálok.
Arra gondoltam, hogy amég nem kapok munkát (1 hónap alatt már vagy 30 helyen érdeklődtem), kaphatnék "zsebpénzt".
Nem kell nagy összegre gondolni, csak ilyen havi 2-3000Ft-re.
Az állandó szükségleteim, sampont, tusfürdőt, pár haj és arcápolót nem egy hónapra veszem, hanem 2-3ra. Tehát néha ilyesmiből vennék újat, meg ugye metrójegyet, mert drága a bérlet. Meg spórolgatnék, mert vágyom egy két dologra.
(Kesztyű télre meg ilyenek)
Mit gondolnátok, ha a leendő nejetek ilyesmivel állna elő?
arcápolót
*ugye metrójegyet, mert drága a bérlet.
Tudod mennyi egy jegy? 450Ft
Miért kamuzol? Azt se tudod mennyibe kerül egy vonaljegy vagy bérlet.
Fél éve együtt éltek, és ilyen gondjaid vannak, akkor nem kéne még sietni azzal az esküvővel.
Ennek természetes dolognak kellene lenni, hogy fizetéskor leültök, osztotok, szoroztok, és nem kérni kell a zsebpénzt, hanem hozzáadni az igényeidet a kiadásokhoz.
Beszélgessetek többet, mert ez alapvető dolog, hogy az anyagiakat együtt beszéljük meg.
Zsebpénz? Nem vagy gyerek, hogy zsebpénzért kuncsorogj.
Bármit megvesz, ha kérem, de így nem tudom magam beosztani.
Néha, amíg volt pénzem, megesett, tőlem kért aprót (600-700Ft) a boltban, metróra meg ilyenek, néha vettem neki dolgokat, ha én mentem boltba, természetes, hogy ő is vesz nekem, meg tudjuk beszélni.
Csak nem szeretek kunyizni.
Hetente 3-4szer megyek, ha épp interjúm van.
Ami nem a város másik végén van, oda gyalog járok, így nem éri meg a bérlet. Ha munkába járnék, az más lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!