Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Feleségnek zsebpénz?
Fél éve élünk együtt, nyáron esküszünk.
Egy hónapot dolgoztam, most megint munka nélkül vagyok.
Régebben anyukám havonta küldött nekem 5000Ft-t, kárpótlásul azért, hogy a nekem spórolt 100 000Ft-t zsebre rakták apu ötletéből fakadóan még középsulis koromban.
Ebből gazdálkodtam, fedeztem a saját kis igényeim, néha a páromnak is vettem ezt-azt, "csak" a kaja és a számlák mentek az ő keresetéből.
Rendszeresen állásinterjúkra járok, de vagy én nem felelek meg, vagy a munka. (Még tanulok, és van egy betegségem, ami miatt nem tölthetek be bizonyos munkaköröket)
Most, hogy már nem érkezik havi 5000Ft a számlámra, teljesen saját pénz nélkül maradtam, kunyizni meg utálok.
Arra gondoltam, hogy amég nem kapok munkát (1 hónap alatt már vagy 30 helyen érdeklődtem), kaphatnék "zsebpénzt".
Nem kell nagy összegre gondolni, csak ilyen havi 2-3000Ft-re.
Az állandó szükségleteim, sampont, tusfürdőt, pár haj és arcápolót nem egy hónapra veszem, hanem 2-3ra. Tehát néha ilyesmiből vennék újat, meg ugye metrójegyet, mert drága a bérlet. Meg spórolgatnék, mert vágyom egy két dologra.
(Kesztyű télre meg ilyenek)
Mit gondolnátok, ha a leendő nejetek ilyesmivel állna elő?
arcápolót
21 évesen mondom neked azt, hogy szánalmas vagy. 4 éve vagyok együtt a párommal, 3 éve együtt élünk, és soha eszembe nem jutott volna, hogy havi (!) 3ezer forinton problémázzak. mikor nekem nem volt pénzem, ő vett nekem automatikusan dolgokat, mikor neki nem volt, akkor én. különben is hogy tudtok együtt lakni úgy, hogy nem vagytok közös kasszán? mindezt úgy mondom, hogy nem élünk nagy lábon mi sem, ösztöndíj+diákhitel+diákmunka, havi 120nál nem jut több kettőnkre, de komolyan, ha ilyen piti dolgokon problémáznánk, elgondolkodnék a kapcsolaton.
egy életet akarsz vele leélni úgy, hogy 3000 forintnyi bizalom nincs bennetek?
"Nem azért költöztem hozzá, hogy lehúzzam anyagilag." Hanem miért? A közösbe nem adsz...
Két év múlva kezdesz, és addig? Már felvettek?
Szánalmas, hogy ennyire nem működik a kapcsolatotok, hogy ilyeneken problémáztok.
Mi lesz, ha gyereketek lesz? Akkor se fogsz dolgozni. Legyél már kicsit felnőtt.
Ti vagytok szánalmasok, akik így írnak egy normálisan feltett kérdésre!
Kérdező: Szerintem nyugodtan szólj a párodnak, hogy szükséged van néhány dologra, vagy amikor mentek vásárolni, akkor tedd bele a kosárba, ami neked kell. Készpénzt meg tegyen ki az asztalra, vagy máshová, hagyjon otthon neked pénzt, mert bármikor szöséged lehet rá! Ez egy átmeneti állapot, majd nem sokára megoldódik, ha lesz munkád. Ne aggódj, nem hiszem hogy ezen problémázni fog a párod.
Felvetődött bennem a gondolat, hogy ha nyáron fogtok házasodni, akkor azt mégis miből fogjátok finanszírozni, ha neked egy ezresed nincs? Az sem két fillér. Vagy az nem gond, ha ő vagy a szülei(tek) állják? Kislány vagy még, és ez nem egy normális kapcsolat. Ez egy gyerekes, semmirevaló egymás mellett élés.
A kérdésedre válaszolva: Nem, nem adnék zsebpénzt. Megkérdezném, mire van szüksége, és együtt megvennénk. És alap dolog, hogy a férjemnél is mindig legyen valamennyi költőpénz akár van állása, akár nincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!