Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kapjam össze magam én, vagy váljunk el? Véleményekre volnék kíváncsi.
Természetesen ne válj el. Ez pitiáner dolog, amin rengeteget lehet veszekedni, de emiatt házassságot borítani két gyerekkel nem érdemes.
Egyrészt vond be őt is a házimunkába, másrészt barátkozzatok hasonló korú gyerekek családjával, hogy legyen alkalma beszélgetni más apákkal erről. Ha tőled és más anyukától nem fogadná el, talán egy másik apukától elfogadja, hogy kisgyerek mellett a rendet kicsit rugalmasabban kell érteni.
Ha jól sejtem, még otthon vagy a gyerekekkel. Biztasd, hogy amikor a kicsi is óvodába jár majd, akkor délutánig eleve nem lesz szétpakolás, meg ahogy nőnek, egyre kevésbé akarnak majd anyuka szoknyája mellett lenni, szépen eljátszogatnak majd a gyerekszobában, és csak ott lesz rumli. Szóval, hangsúlyozd neki, hogy ez egy időleges állapot, és belátható időn belül sokkal könnyebb lesz rendet tartani.
Hát én el nem tudom képzelni, hogy álljon halomban a rumli a házban, tele legyen a mosogató, lógjanak ki a ruhák a szennyestartóból vagy napokig a szárítón hagyjam őket!
Ha nehezen megy a munka, vegyetek pl. mosogató-és szárítógépet, sokban megkönnyíti a munkádat.
Szerintem valamilyen szinten jogos, hogy ha te nem dolgozol, csak egész nap a gyerekekkel vagy, akkor igenis legyen szép rend, hiszen nincs más dolgod egész nap a gyerekekkel való játékon kívül.
12-es
Te full el vagy tájolva!
Tuti nincs gyereked!!
Mi sem azt írtuk,hogy ha gyerekünk van megengedett a mocsok!
Én pl mint már írtam korábban,minden reggel rendbevágom a lakást.
Közben a gyerekem szétpakol..közben mosok...közben főzök....közben leviszem a gyereket sétálni...közben tálalom az ebédet....közben elaltatom a gyereket....közben elmosogatom a déli mosatlant....közben kakaóztatom a gyereket...és kiszolgálom az igényeit...közben játszok is vele....közben fürdetem,készítem a vacsit...aztán megint altatom....és megint romhalom a lakás...de mielőtt még lefekszem nagyjából összepakolok!
Na ezt csináld utánnunk kisanyám a szárítógépeddel!!,
És nálam csak egy gyerek van...ahol több,ez hatványozódik!
"Közben a gyerekem szétpakol..közben mosok..."
Mosást vagy reggel rakok be, amíg alszanak, vagy este. Utána egy perc átpakolni a szárítóba...
"közben főzök....közben leviszem a gyereket sétálni...közben tálalom az ebédet....közben elaltatom a gyereket....közben elmosogatom a déli mosatlant...."
Látod, én főzés után belerakom a mosatlant a gépbe, és kész.
"közben kakaóztatom a gyereket...és kiszolgálom az igényeit...közben játszok is vele....közben fürdetem,készítem a vacsit...aztán megint altatom....és megint romhalom a lakás...de mielőtt még lefekszem nagyjából összepakolok!"
És mitől romhalom a lakás, ha elmosogattál, mostál-teregettél, elpakoltad a játékokat? Valamit nagyon rosszul csinálsz, ha ezután még mindig úgy néz ki minden, mintha bomba robbant volna.
"Na ezt csináld utánnunk kisanyám a szárítógépeddel!!"
Csinálom... lehet irigykedni, de rengeteg időt megspórolnak ezek a gépek az életedből.
Először is, ha a férjednek nem tetszik, nem morogva kéne egy két dolgot csinálni, hanem pattogjon ő. És ne úgy pakoljon szándékosan, hogy ne találd meg.
Másrészt nem tudom mekkorák a gyerekek...ha nagyobbak egy picit akkor meg lehet őket tanítani, (nem is árt megtanítani) hogy ne az egész lakásban játszanak, csak a saját szobájukban, illetve pakoljanak össze maguk után. Így nem minden helyiség lesz kupis...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!