Alárendelitek a saját dolgaitokat a párkapcsolatnak?

A magyarázatodban ott a válasz.

Persze, hogy előfordul: le kell mondanom valamiről, amit szeretnék, vagy csinálok valamit a másik kedvéért, amit amúgy nem tennék. De ez fordítva is igaz.

Jó esetben azért marad idő saját magunkra is. Nálunk ez így van.

Nálunk is marad idő a saját dolgainkra.

Mi frissen költöztünk össze, még tart a lakberendezés és érdekes módon nem idegeskedem azon, ha Ikeába kell menni. Párom akkora bohóc, hogy ő mindenből bulit csinál.Persze, jó lenne már befejezni a költözést, mert új hangszert, kocsit, motort akarunk venni, de ameddig nem lesz egy élhető lakásunk, addig várunk. (és inkább várok még 2 hónapot az új autóra,minthogy a fejemre szakadjon a régi mennyezet csak azért mert milyen tré fiatalon lakberendezésre költeni)

Együtt és külön is eljárunk bulizni, barátokkal találkozni. Szerintem csak meg kell találni az egyensúlyt és akkor senki sem fogja rabláncnak érezni a kapcsolatát.

Szerintem ez is, mint sok minden a párkapcsolatok terén, emberfüggő.

Én értem miről beszélsz kérdező. Éppen ezért soha, de soha nem fogok férjhez menni, gyereket szülni, de még csak együtt élni se senkive. (Kivétel ez alól a mindenkori két darab csincsillám.)

És mielőtt még megköveznétek, én megpróbáltam. Alig másfél évig bírtam. Egyszerűen nem bírtam elviselni, hogy valaki folyamatosan ott sertepertél körülöttem. Hogy kerülgetni kell, hogy a saját lakásomban nem bírom elengedni magam. Igazából sose bírtam, amíg otthon laktam, alig vártam hogy végre magam lehessek, így 14 évesen másik város, albérlet. (Akkor még nyilván a szüleim fizették.) Lehet ezért utálni, cseszegetni, jönni a "majd meggondolod magad" meg "majd megbánod" dumával, de szerintem nekem emiatt már nem lehet újat mondani. Kaptam én már mindent az évek alatt.

És itt jön a "de". De! Nekem nem fontos, hogy legyen párkapcsolatom, igazából hidegen hagy. Ha van is akkor is max pár hónapig.

Viszont ha valakinek fontos, akkor sajnos szükség van kompromisszumokra, lemondásra. Valaki ezt meg tudja tenni, mert annyira szereti a párját, annyira fontos, a kapcsolat, a boldog, nyugalmas együtt élés, a gyerekekről már nem is beszélve. De mint az elején írtam ez ember függő, hogy kinek mi a fontos. Bár az is tagadhatatlan tény, hogy én a saját életszemléletemmel abszolút kisebbségben vagyok.

6os, bocsánat nem láttam, hogy ki lenne írva.

"Alárendelitek a saját dolgaitokat a párkapcsolatnak?"

A válaszom nem, csak kifejtettem.

Nyilván az ember sokkal kevésbé lehet önző, ha együtt él másokkal. Akár a pasijával/csajával, akár a szüleivel, akár a gyerekeivel, akár kollégiumi szobatársakkal.

De ideális esetben gyerekként még ez a kérdés fel sem merül, felnőttként pedig már mindenki maga dönti el, hogy mennyit ér neki egy kapcsolat. Ha megéri, akkor nem fogja zavarni az áldozat, amit hoz érte. Ha nem, akkor meg hülye, ha ennek ellenére ennyit áldoz rá :)