Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek? Elválnátok? Elengednétek? Van értelme?
Külső szemmel talán nem túl szokványos házasságban élünk a férjemmel. 15 éve vagyunk együtt, soha nem volt az a nagy szerelem egyikünk részéről sem, az övéről főleg nem. Én szeretem, ragaszkodok hozzá, nem tudom elképzelni az életemet nélküle. Gyerekünk nincs, egyikünk sem akar. Vagyis neki úgymond mindegy volt, ha szerettem volna született volna, de mivel én nem akartam így nincs.
Szexuális téren sajnos nem igazán egyformák az igényeink. Én valahogy sosem voltam oda a szexért, előző kapcsolataimban sem, vele sem, pedig vele nincs gond, nagyon jó vele. Mégsem kívánom meg havi egynél többször. Azt hiszem én ilyen vagyok.
Őt viszont soha nem tartottam vissza. Tudom hogy vannak szükségletei, míg hozzám járt haza nem érdekelt közben mit csinál. Ez egyfajta kimondatlan egyezség volt köztünk, nem beszéltünk róla, de mindketten tudtuk. Pár éve nyíltabb ebben a kapcsolatunk, van hogy beszélünk róla.
2 éve jár valakihez, akivel régen együtt volt. Kezdetben zavart, de megbeszéltük, hogy nincs köztük érzelem. Elhittem. Pedig tudtam hogy nagyon szerette a nőt anno, csak sokat veszekedtek a nő ezért dobta. Közben az ő férje meghalt. Mint kiderült a nő azért van most vele mert így kényelmes neki. Van szex, nincs elkötelezettség. Ha jól értem még nincs túl a férje halálán. Nem tisztem megítélni.
A férjemen viszont egy ideje látom hogy változott, úgy érzem szereti azt a nőt. Sokkal többet telefonál, hétvégente is eltűnik. Úgy érzem beleszeretett.. és ha rajta múlna vele lenne.
Közös ismerősökön át úgy hallottam, hogy talán a nő is változott, de nem akar lépni. Állítólag engem is sajnál... Erre pedig tényleg nincs szükségem!
Tegyem meg én? Küldjem el a férjem? De mi van ha a nő akkor sem akar vele lenni (állítólag még a férjét is szereti) akkor nem felesleges felborítani az életünket?? Utána már hogy fogadjam vissza? A nőnek kiskamasz fiai vannak, neki jó hogy egyedül van velük, kényelmes neki - ezt is hallottam.
Lehet nem értitek meg igazán ezt a házasságot, de nekem tényleg jó így!
Én 10 éve vagyok a párommal és van hogy közöttünk is kevés a szex és jó ha együtt vagyunk egy hónapban 2x de az a szerencse hogy a párom se aktív szexuálisan és nekem kell kezdeményezni hogy legyen valami. Most terhes vagyok, veszélyeztetett, szóval most semmi, de nem látom rajta hogy szenvedne... :)
Én nem tudnék így élni mint ti. Nekem fájna hogy más nővel tölti az idejét, mással boldogabb mint velem (veled töltené az idejét ha nem így lenne és ez nem a szexről szól).
Én nem ítéllek el ha neked ez így jó. Baj ez a 2 év kedves kérdező. Két év után már nem a szex miatt jár hozzá a férjed és ha a nő kiheveri a férjét akkor valószínűleg a férjed mellett dönt, hisz évek óta jól megvannak. Ha jól értem akkor a férjed már csak aludni jár haza hozzád? Neked ez így jó? Nem, mert akkor nem gondolkodnál rajta. A férjednek ez azért jó mert így ha hoppon is marad a nővel, hozzád mindig hazamehet. Kényelmes egy helyzet.
Én leülnék vele és megmondanám neki ha ennyire a nővel akar lenni akkor menjen el és kész.
Akkor is moderalhatnad magad.
A te eleted rendben van? Kit erdekel? Nem rolad van szo.
Mar nekem volt rossz olvasni, hogy minden hozzaszolasod vegen, leirtad,hogy mennyire szanalmas a Kerdezo, es ugy sem lesz soha jo, nem kell majd senkinek, mert nem no. Gondolkozz. Szerinted most O miert tart itt? Miert elegedik meg ezzel az elettel, miert nem vagyik jobbra? Azert mert felhet, mert ugy erezheti neki ezzel meg kell elegednie, mert ugy sem kaphat mast , a te szandekos csesztetesed meg ra is tehet a lapatra.
Grat! Valoban nagy okossagokat ir! Ha az annak szamit, hogy belerugok, meg egyet az emberbe.
Nem aludni jár haza. Illetve ha nincs itthon nem mindig a nővel van. Heti 2-3 alkalommal találkoznak. Pár órára. Néha hétvégén elmennek valahova. Mostanában ez egyre gyakoribb. Nem töltenek együtt minden estét, hisz a nőnek ott vannak a gyerekei. Előttük nem vállalja fel. Ebben bízok továbbra is.
Nem engedem el a fülem mellett amit mondtok, csupán nem az a kérdésem. Nekem ez az élet megfelel. Nem vágyok másra. Velem van, szeret ha máshogy is, ha kell számíthatok rá, eltart. nekem ez így jó.
tudod talán a csesztetés felébreszteni
25 évesen belement ebbe, fiatalon, nagyon fiatalon. akkor már megelégedett ezzel? gondolom pár pasi átcseszte, akkor hozzáment ehhez, és nem baj hogy nem szeretjünk egymást, elvagyunk pár évtizeded, oszt elföldelnek.
ha nem jön ez a nő, akkor nem lenne semmi baja ezzel
miért szerinted nő?
fél? mitől? ennél csak jobb lehet, még egyedül is.
a saját sorsa kovács volt, akkor is 25 évesen, most is, mindig is az lesz, ki a hibás? a férj? igen talán ő is, de a kérdező hozzáment, vállalta hogy a pasi félremegy és szerelmes lehet egyszer és borul a bili.
mindenki a saját sorsa kovácsa - gondolom hallottad.
de ő most sem akar lépni, csak kérdezi vajon a nő elszedi e a férjét? igen elszedte réges-régen. zavarja? nem hiszem. van önbecsülése? nincs, ha lenne odaállna aférje elé, hogy igen, vége, menj hozzá, légy boldog, h.lyék voltunk, hogy 15 évig így éltünk, én is beleugrok a semmibe és talán van esélyem a boldogságra...de nem...ő nem... szerintem a férje nem hagyja el, mert sajnálja! mutass nekem egy olyan önbecsüléssel rendelkező embert, aki ezt hagyja? na ugye, hogy nincsen?
nem sajnálom, belement, benne élt, vállalta a dolgokat, és most szív. és most lenne esélye új életre, de nem fog belevágni, mert fél... bocs, de ilyen egyént nem lehet sajnálni!
oh kiugrott a szög a zsákból!
eltart :D
na igen, a pénz nagy úr!
mondanám hogy ribi vagy, de ugye szex nincs, akkor mire fel tart el? semmire se vagy jó!
HA jó akkor legyen jó ... de az is, ha a férjed máshogy dönt .Mert ugye tudod ,nem kötözheted magad mellé . Ne haragudj ,de akarva akaratlanul megütötte a szemem .. Eltart a párod ? Ez is szempont ?o.O Ne akarjál ennyire függeni tőle .
Tulajdonképpen akkor mi a te szereped ebben a házasságban ?
Hát te tudod kérdező. Nekem fájna hogy ennyi időt mással tölt.
A kérdésedre hogy vajon akarja e a párodat a nő ezt mi nem tudhatjuk. Erre csak a nő tudna válaszolni de ha megkeresed ezzel nem biztos hogy a férjed örülne neki.
Nem úgy értettem. El tudom magam tartani. De nyilván könnyebb úgy élni, hogy nem egy fizetésből. Ő jól keres. de nekem is van örökölt lakásom is, pénz is a bankszámlámon, biztos állásom is.
NEM EZ A FŐ SZEMPONT. Csak azért írtam, hogy minden téren megfelelő férj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!