Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek? Elválnátok? Elengednétek? Van értelme?
Külső szemmel talán nem túl szokványos házasságban élünk a férjemmel. 15 éve vagyunk együtt, soha nem volt az a nagy szerelem egyikünk részéről sem, az övéről főleg nem. Én szeretem, ragaszkodok hozzá, nem tudom elképzelni az életemet nélküle. Gyerekünk nincs, egyikünk sem akar. Vagyis neki úgymond mindegy volt, ha szerettem volna született volna, de mivel én nem akartam így nincs.
Szexuális téren sajnos nem igazán egyformák az igényeink. Én valahogy sosem voltam oda a szexért, előző kapcsolataimban sem, vele sem, pedig vele nincs gond, nagyon jó vele. Mégsem kívánom meg havi egynél többször. Azt hiszem én ilyen vagyok.
Őt viszont soha nem tartottam vissza. Tudom hogy vannak szükségletei, míg hozzám járt haza nem érdekelt közben mit csinál. Ez egyfajta kimondatlan egyezség volt köztünk, nem beszéltünk róla, de mindketten tudtuk. Pár éve nyíltabb ebben a kapcsolatunk, van hogy beszélünk róla.
2 éve jár valakihez, akivel régen együtt volt. Kezdetben zavart, de megbeszéltük, hogy nincs köztük érzelem. Elhittem. Pedig tudtam hogy nagyon szerette a nőt anno, csak sokat veszekedtek a nő ezért dobta. Közben az ő férje meghalt. Mint kiderült a nő azért van most vele mert így kényelmes neki. Van szex, nincs elkötelezettség. Ha jól értem még nincs túl a férje halálán. Nem tisztem megítélni.
A férjemen viszont egy ideje látom hogy változott, úgy érzem szereti azt a nőt. Sokkal többet telefonál, hétvégente is eltűnik. Úgy érzem beleszeretett.. és ha rajta múlna vele lenne.
Közös ismerősökön át úgy hallottam, hogy talán a nő is változott, de nem akar lépni. Állítólag engem is sajnál... Erre pedig tényleg nincs szükségem!
Tegyem meg én? Küldjem el a férjem? De mi van ha a nő akkor sem akar vele lenni (állítólag még a férjét is szereti) akkor nem felesleges felborítani az életünket?? Utána már hogy fogadjam vissza? A nőnek kiskamasz fiai vannak, neki jó hogy egyedül van velük, kényelmes neki - ezt is hallottam.
Lehet nem értitek meg igazán ezt a házasságot, de nekem tényleg jó így!
mindent megad?
mit? csak ami alap, azt nem...szeretet, tisztelet, megbecsüés
melletted áll?
akkor nem kurna mást
számíthtasz rá?
ne röhögtess!!!!
nyugi ha új nővel összeköltözik, nem leszel te neki semmi
melletted fog állni? le se fog...
nagyon jó partner, ha sajnálatból van veled
biztos depresszióra hajlamons vagy és fél, hogy megölöd magad.
süt a soraidból a boldogtalanság
sajnállak, hogy ilyen életed van
Nem vagyok boldogtalan. Kicsattanóan boldog sem, de boldogtalan sem!
Én nem vagyok depressziós sem. Voltam már talán, bár nem ez a megfelelő szó, de már túlléptem rajta.
megérti?
nem, ha megértené, akkor nem menne másokhoz dugni
nem érti meg
nem fogadja el...
szánalmas nő vagy, nem csodálom, hogy nem kellesz neki
nincs benned semmi tartás
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!