Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek? Elválnátok? Elengednétek? Van értelme?
Külső szemmel talán nem túl szokványos házasságban élünk a férjemmel. 15 éve vagyunk együtt, soha nem volt az a nagy szerelem egyikünk részéről sem, az övéről főleg nem. Én szeretem, ragaszkodok hozzá, nem tudom elképzelni az életemet nélküle. Gyerekünk nincs, egyikünk sem akar. Vagyis neki úgymond mindegy volt, ha szerettem volna született volna, de mivel én nem akartam így nincs.
Szexuális téren sajnos nem igazán egyformák az igényeink. Én valahogy sosem voltam oda a szexért, előző kapcsolataimban sem, vele sem, pedig vele nincs gond, nagyon jó vele. Mégsem kívánom meg havi egynél többször. Azt hiszem én ilyen vagyok.
Őt viszont soha nem tartottam vissza. Tudom hogy vannak szükségletei, míg hozzám járt haza nem érdekelt közben mit csinál. Ez egyfajta kimondatlan egyezség volt köztünk, nem beszéltünk róla, de mindketten tudtuk. Pár éve nyíltabb ebben a kapcsolatunk, van hogy beszélünk róla.
2 éve jár valakihez, akivel régen együtt volt. Kezdetben zavart, de megbeszéltük, hogy nincs köztük érzelem. Elhittem. Pedig tudtam hogy nagyon szerette a nőt anno, csak sokat veszekedtek a nő ezért dobta. Közben az ő férje meghalt. Mint kiderült a nő azért van most vele mert így kényelmes neki. Van szex, nincs elkötelezettség. Ha jól értem még nincs túl a férje halálán. Nem tisztem megítélni.
A férjemen viszont egy ideje látom hogy változott, úgy érzem szereti azt a nőt. Sokkal többet telefonál, hétvégente is eltűnik. Úgy érzem beleszeretett.. és ha rajta múlna vele lenne.
Közös ismerősökön át úgy hallottam, hogy talán a nő is változott, de nem akar lépni. Állítólag engem is sajnál... Erre pedig tényleg nincs szükségem!
Tegyem meg én? Küldjem el a férjem? De mi van ha a nő akkor sem akar vele lenni (állítólag még a férjét is szereti) akkor nem felesleges felborítani az életünket?? Utána már hogy fogadjam vissza? A nőnek kiskamasz fiai vannak, neki jó hogy egyedül van velük, kényelmes neki - ezt is hallottam.
Lehet nem értitek meg igazán ezt a házasságot, de nekem tényleg jó így!
"Bár lehet már nincs veszteni valóm, ha a férjem elveszíthetem"
A férjedet már akkor elveszítetted, amikor önző módon úgy döntött, hogy ő más nőhöz jár.
De az mitől lett volna jobb, ha én lefekszek vele hetente többször amikor nem akarom?
Vagy ő szexuális frusztrált marad?
EZ így egy jó egyezség volt. Míg ez a nő színre nem került. Tudom hogy már késő bánat, elrontottam mikor elhittem, hogy ez is csak szex lesz, de már nem forgathatom vissza az időt.
Akkor úgy kérdezem inkább:
Lehetséges, hogy ez a nő össze akar jönni a férjemmel?
Ti felvállalnátok, hogy 2 évig egy nős pasival voltatok?
A volt pasitokkal akit egyébként nem szeret a családod? (az én családom mindig szerette!)
Kiskamasz fiaitok előtt vállalnátok ezt a helyzetet? Nekik még az apjuk emléke gondolom szent
Van rá esély, hogy megteszi?
tudod az ember olyanhoz megy hozzá, akivel egyezik a szexuális igénye, mert az is fontos alapköve egy házasságnak
(bár nem hiszem hogy felfogod)
ha neked heti egy az igény nem mész olyanhoz akinek napi 2
mert sose lesz neki elég
ki írta hogy dugj vele ha nem akarsz?
olyan párt kellett volna találnod akivel egyezik az igényed!
2 éve jár valakihez, akivel régen együtt volt - szóval régi szerelme és most újra együtt?
am látom nem nagyon izgat a dolog
megkeseredett nő leszel...ill. vagy
nem akar vele összejönni
mert MÁR ÖSSZEJÖTTEK!
sajnálatból van veled, ennyi. sajnál. szán.
De attól, hogy szexelnek nincsenek együtt
Biztos vagyok benne, hogy a gyerekei például nem tudnak róla. Illetve nem nagyon járhatnak el, csak feljár a nő a férjemhez. Illetve ha elutaznak, mivel nem maradnak a városban emberek előtt, akkor csak ketten mennek. Számomra ez még nem kapcsolat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!