Vannak itt régóta házas emberek?

Még nagyon fiatal vagyok, kérlek ne ítéljetek el a félelmeim miatt. Mint általában mindenkitől, tőlem is folyton kérdezgetik barátok, ismerősök, hogy mi a helyzet fiú ügyben. Én ilyenkor mindig zavarba jövök, mert van bennem egy hang ami tűzzel vassal tiltakozik a párkapcsolat ellen. Úgy érzem, hogy a hosszú házasság, vagy élettársi kapcsolat, csupán kötelesség és állandó megfelelés kényszer. Olvasom itt is, meg más helyeken is, hogy mitől nő a nő, vagyis milyennek kell lennem ahhoz, hogy egy férfi nőként nézzen rám. Írják sokan, hogy "legyél csinos több év együtt élés után is! Vigyázz az alakodra.! Ne hanyagold el az ágyban gyerek, munka, háztartás mellett sem! stb. Ha pedig nem tartod magad rendesen karban, akkor ne csodálkozz, hogy elhagy egy fiatalabbért." Velem az a helyzet, hogy még ebben a korban sem tudok mindig nőies lenni. Most még lehetne szépnek, legalábbis átlagosnak nevezni, de csinosnak semmikképpen. Félek attól a helyzettől, amit már sokszor láttam, hogy több év együttélés után egyszer csak azt mondja a férj, hogy kihűlt az érzés. Azt is mondják, hogy néhány esetben ha bármit csinálok, akkor is kihűl, mert nem én vagyok az igazi neki, csak az elején ezt még nem tudta. És természetesen ő erről nem tehet, mert ki tudná irányítani a saját érzéseit? De én akkor is elszenvedem a dolgot, ha nincsen bűnös! Magamnak így teljesen jó vagyok, ahogy vagyok, miért álljak önként "bíróság elé"? Azt hiszem totál padlóra küldene, ha azt kéne hallgassam, hogy "szívem, jó volna, ha leadnál pár kilót. Szülés előtt sokkal szexisebb voltál!"

Mai napig úgy gondoltam, jó nekem örök időkig magányos farkasként, amúgy sem vagyok egy közösségi ember. De holnap indul a tanév és messzire megyek a családtól, az ország másik végébe. Nekem csak barátnőim vannak, akiknek megvan a saját életük. Tudom, hogy szörnyen magányos leszek, tavaly is ez volt. Míg mások a barátjukkal csevegnek telefonon, én kire gondoljak a kolesz szobában?