Segítség! A legjobb barátnőm bevallotta nekem, hogy szerelmes a férjembe?

re10-es: a viszonzatlan szerelem felnőtt nőkre nem jellemző. Nyilván nem szerelmet érez, valószínűleg idealizálja a szitut. Szerintem meg nem kellett volna elmondania, főleg hogy (elvileg) nem akar rástartolni a barátnő férjére. Akkor meg miért kavarja össze egy boldog családanya, feleség fejét?

Na az ilyen nő életveszélyes. A kérdező nyilván beszélt a furcsa vonzalomról a férjének, így máris ott a kisördög a fülében. Ezzel nem a férjet minősítem, hanem a ZAKLATÓ némbert, aki ezzel "megágyazott" magának egy esetleges pozitív fogadtatásban reménykedve. Szépen pofára esett, hehe.

Én a magam részéről elkezdeném hanyagoolni a "barátnőt".

Először is a férjeddel beszélj, és mondj el neki mindent. Tudnia kell, hogy egy ezeréves barátság miért fog megszakadni és egy jól ismert ember miért fog kikerülni az életetekből.

Neked sajnos meg kell hoznod a fájdalmas döntést: ilyen barátnő nem való többé barátnőnek. Mindig ott lesz benned a félsz, hogy elszedi (vagy elszedHETI) tőled a pasidat, és mindig ott lesz köztetek a bizalmatlanság, aminek az oka az, hogy rivalizálni akar veled.

Ki kell dobni és keresni kell helyette valaki mást. Tudom, hogy nagyon nehéz. Az én "ezeréves" barátnőm az esküvőm előtti napon - ő volt a tanúm is - akarta lenyúlni a pasimat. Ma exbarátnő, kapcsolatom sincs többé vele - amit magának köszönhet. Nekem viszont nyugodtak az éjszakáim és boldog a házasságom.

Hát nem tudom, ti sosem éreztétek még úgy, hogy bűntudatotok van egy titkolt érzés miatt, ezért meg akarjátok gyónni, és tiszta vizet önteni a pohárba, hogy a lelkiismereteteket tehermentesítsétek?

Abban egyetértek, hogy nem tartom helyes döntésnek, hogy elmondta, én úgy lennék ezzel, hogy inkább lerendezem magamban. Viszont ha fél évig nem tudnék mit kezdeni ezzel, már valószínűleg én is lépnék valamit, mert úgy érezném, hogy azzal, hogy úgy teszek, mintha minden rendben lenne, átverem őket.

Ha egy ilyen kirohanás miatt ugrik a bizalom, akkor képzelem, mi lenne ha később derülne ki valahogy, és a kérdező visszamenőleg végiggondolna minden szituációt, amikor kettesben maradtak a férjével, belegondolna, vajon miért nem mondta el, milyen hátsó szándékkal tett úgy, mintha minden rendben lenne. Én ennek inkább elejét venném, és elmondanám én magam, akkor legalább a lelkiismeretem teljesen tiszta.

Mert a kérdező is leírta: "Állítása szerint a férjemnek sosem mondta el, nem is akarja, nem szeretne közénk állni, csak nem bír tovább titkolózni." Én ezt az érzelmet totálisan megértem. A legjobb barátnője, és úgy érzi, már azzal is hazudik neki, hogy elhallgatja. Gondolom, nem kis dilemma volt neki elmondani ezt.

"Akkor meg miért kavarja össze egy boldog családanya, feleség fejét?"

Na ez pl jelentős különbség a gondolkodásomban. Ha egy haverom bejelenti, hogy beleszeretett a feleségembe, az bennem sok dolgot nem kavarna össze, és a feleségemben sem. Sajnálnánk, és megpróbálnánk megoldást keresni.

"A kérdező nyilván beszélt a furcsa vonzalomról a férjének, így máris ott a kisördög a fülében. "

Azaz ebben az esetben megegyezhetünk abban, hogy ezt a kisördögöt nem a barátnő ültette oda!

"Ezzel nem a férjet minősítem, hanem a ZAKLATÓ némbert, aki ezzel "megágyazott" magának egy esetleges pozitív fogadtatásban reménykedve."

Megágyazni? Minek? Ha én meg akarok ágyazni magamnak, akkor pont, hogy nem fedném fel magam!Ok, én magamból indulok ki, de ha egy barátom felesége közelébe akarok férkőzni, akkor nem mondom meg a haveromnak, figyeljen oda rám, mert bizony én szívesen lennék a feleségével!

Ha meg egy házasságba egy ilyennel meg lehet ágyazni a féltékenységnek, vagy akármilyen bizonytalanságnak, azt a házasságot már rég megette a penész. Ráadásul én a barátaimat és a feleségemet is úgy válogattam, hogy bármelyikre rábíznám a nejem, bízom bennük. Másrészt meg, ha el tudják vinni mellőlem, akkor egyikkel sem veszítettem semmit sem. Nem is csalódtam még ilyen téren soha.

Én továbbra sem értem ezt a borzasztó drámát. Valami oknál fogva belezúgott a férjedbe, hát szar neki. Én megbeszélném vele, hogy tud e ezzel együtt létezni, vagy találni kell rá megoldást, majd igyekeznék elkerülni minden kellemetlen pillanatot, de haragudni képtelen lennék az illetőre, az őszinteségét meg külön megbecsülném.

Na ugye, erről beszéltem én. Amúgy azt is totál megértem, hogy nem mondta el ezidáig. Megpróbálta lerendezni magában, mondván úgyis csak egy fellángolás. Gondolj bele, te hogyan tennél? Ha egy hirtelen fellángolás támad, de azonnal szétzúznál magad körül mindent, vagy azért megpróbálnád magadban elrendezni a dolgot, mielőtt valami végzeteset teszel? Ha azt mondta volna, nem akar veletek találkozni egy ideig, arra is magyarázattal kellett volna szolgálnia, nem? Arra mit mondott volna?

Hogy mit miért csinált, arra vegyünk végig egy-két forgatókönyvet.

Úgy érzed, belehabarodtál a legjobb barátnőd férjébe. Bűntudatod van, nem tudod, mit érzel, bízol benne, hogy elmúlik. Először úgy gondolod, nem veszel róla tudomást, előbb-utóbb majdcsak megszűnik. Aztán nem múlik el, elkezdesz aggódni, de nem tudod, mit csinálj, nem mered elmondani, mert félsz, hogy mit szólnának. Gyakran találkoztok, mindig felkavar, de csak őrlődsz, és a bűntudatod egyre nagyobb, mert minden találkozáskor úgy érzed, hogy hazudsz azzal, hogy úgy teszel, mintha minden oké lenne, de nincs jobb ötleted. A végén már teljesen összezavarodsz, félsz, hogy egyszer csak kiülnek az érzéseid arcodra, és esetleg félreértik. Kifogysz az ötletekből, és azt mondod, ez nem mehet így tovább, tiszta vizet öntesz a pohárba, lesz ami lesz. Ha megutálnak, megutálnak, de már nem bírod ezt tovább, és úgy érzed, valaminek történnie kell, mert megőrülsz. Ekkor elmondod a barátnődnek, hogy ha már úgyis baj van, történjék akármi, legalább a lelkiismereted tiszta. Innentől rábíztad magad a barátnődre, hogy el tudja e ezt fogadni, ha nem, akkor legalább nem színlelsz tovább.

Vagy akkor lássuk azt, amit sokan állítanak: megtetszett a barátnőd férje, akit gyerekkorod óta nagyon szeretsz, a lánya a keresztlányod, de a pasi akkor is nagyon kell. Épp ezért titokban tartod az érzéseidet, fél éven keresztül próbálod magad belopni titokban a pasi szívébe, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de közben próbálod magad csendesen belopni a pasi szívébe. Szépen szövöd a kis ármányaidat, ami viszont sem a barátnődre, sem a kiszemelt pasira semmilyen hatást nem ér el. Épp ezért fél év után úgy gondolod, feladod, és jól kitálalsz a barátnődnek.

Szerinted melyik a valószínűbb? Csak próbáld magad beleképzelni a helyzetébe, és gondolj bele, mit tennél? Tett valaha is olyasmit, ami arra utal, hogy pályázna a férjedre? Próbálkozott valaha is bármivel? Még csak el sem mondta a férjednek, csakis neked! Te nő vagy, márpedig a nők szajkózzák, hogy az érzésekkel nem lehet mit tenni! Márpedig épp ez az: az érzelmeinek nem tudott parancsolni, a tetteinek viszont úgy nézem, hogy mégis. Hol van itt rivalizálás? Hol itt az ármány?

Nézd, az érzéseit senki nem tudja befolyásolni, maximum tagadni, de attól még ott vannak, emiatt szerintem nem kéne rá haragudni. Sőt, én értékelném, hogy bevallotta.

Szerintem a férjednek ne mondd el, menjetek el a barátnőddel igyatok egy kávét, tudd meg, hogy mégis mit gondol, érez, kicsit mélyebben szeretném megtudni ezeket a dolgokat. Gondolj csak bele, hogy milyen bátorság kellett ahhoz, hogy ezt elmondja neked vállalva azt, hogy esetleg elveszti a barátságodat. Ezt azért kicsit jobban át lehetne gondolni.

Ne haragudj rá semmi képp, szerintem egy kis segítséget is vár tőled, hogy ezt ketten oldjátok meg. Sok sikert!

"De a saját terhét most áttette az én vállamra. "

Ezt azért nem mondanám. Megosztotta veled a terhét, mert rád is tartozik, meg a legjobb barátnője vagy.

Amúgy kicsit azt érzem rajtad, hogy egyszerűen arról van szó, hogy felkavart ez a dolog, és ezért a rossz érzésért őt okolod, mert ő mondta a kellemetlen dolgot. Az előbb épp az volt a baj, hogy fél évig nem mondta el, most meg az, hogy elmondta, és rád rakta a terhet.

Ha annyira jó barátnődnek tartod, mint mondod, akkor képzeld bele magad a helyébe, és mondd el, szerinted hogyan kellett volna csinálnia. Mármint ok, ne szeressen bele a férjedbe, értem én, de mint mondtam, éppen a nők szavajárása, hogy a szívnek nem lehet parancsolni.

Én nem bírállak, félre ne érts, de elvileg te magad mondtad, hogy a legjobb barátnődről van szó. Na most egy ilyen mély barátság mennyit ér neked? Annyit, hogy egyszer adódik egy ilyen kellemetlen szituáció, és ezért eldobod, vagy azért megér egy esélyt a dolog, hogy legalább megbeszéld vele a dolgot?