Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Terápiára kellene mennünk, vagy mit lehet ezzel kezdeni?
Egy ideje egyre gyakrabban érzem úgy, hogy lehet jobban boldogulnék egyedül, mint férjestől, vagy azt, hogy a férjem szinte "felesleges". Ugyanakkor nagyon szeretném, hogy ez a házasság továbbra is működjön, szeretem őt.
Arról van szó, hogy én úgy érzem túl sok minden hárul rám, néha úgy érzem, mintha a férjem egy amolyan férfi-gyerek lenne.
Én tartok mindent fejben, én intézek mindent, én csinálok mindent, én nézek mindennek utána, én tudjak mindent.
Ha valami elromlik nem csak nem tud vele mit kezdeni, de nem is tud utána nézni se, hogy ki tudna. Majd én. Ha jön egy levél, akkor sokszor még ki sem nyitotta, de már kérdezi TŐLEM, hogy mi van benne, ahelyett, hogy elolvasná. Van, ami a lakásban félkészen áll 5 hónapja, mert én nem csinálom meg. Két lyukat kéne kifúrni a fába.
De nem baj, mert bármi van én úgy is meg tudom csinálni, vagy úgy is tudok keresni valakit. Nem segít, ha nem csinálom, mert akkor nem történik semmi.
Ő mindig azzal takarózik, hogy dolgozik. Na de nem csak ő! És ha én is azt mondanám, hogy dolgozok és akkor kimerült minden, amihez értek, amit csinálni tudok aztán majd lesz valami körülöttünk?
Meg hogy azt mondja mondjam neki, hogy mit csináljon és hogyan. De annyira szörnyű, hogy midnent mondani kell. Úgy érzem, mintha lenne egy kamasz gyerekem... Tényleg mindent mondani kell neki. Akkor csinálja, nem ellenkezik, de kezdek már belefáradni. Úgy kell elképzelni, hogy pl. olvas, vagy játszik a számítógépen, hallja, hogy én rámolok valamit a lakás másik végében és tőle aztán nyugodtan cipekedhetek, szenvedhetek, ha nem szólok neki, eszébe se jut, hogy segítsen. Ezt képes úgy is megcsinálni, hogy kimegy közben wc-re LÁTJA, hogy mit csinálok és 10-ből 7x rá nem kérdezne, oda nem állna.
Lehet, hogy valaki szerint hülye vagyok, örüljek, hogy csinálja, ha szólok, de higgyétek el, évek után ez egyszerűen elkeserítő és bele lehet fáradni, hogy mintha lenne egy gyerek, akinek mindenhez kérvényt kell benyújtani, mert magától alig jut eszébe egy-két dolog.
Ő azt mondja, hogy fejlődik. Na ja. Alig. Évek alatt eljutott oda, hogy van pár dolog, ami az ő reszortja, de sokszor az is valahogy elmarad.
Egyszerűen van egy-két hobbija, amit szeret, azzal foglalkozik, de azzal is csak azzal. Pl. szereti a számítógépes játékokat, de bármi van a gépével, akkor az is rám vár, hogy oldjam meg, majd én tudom, vagy valami majd csak lesz...
Én így nem is merek gyereket vállalni. Nekem már ez is sok, ha még egy gyerek is a nyakamba szakadna, akkor nem is tudom mi lenne.
A férjem meg egyszerűen nem is fogja fel ezt az egészet, ő elintézi annyival, hogy mondjam mit kell csinálni, meg én úgy is olyan okos vagyok és mindent meg tudok csinálni, elintézni és minden OK. De ezek miatt egyre kevésbé tudok úgy ránézni, mint egy férfira, mert hát mitől is néznék úgy rá. Olyan mint egy kamasz, az a típus, akitől a saját szülei is falramásznak. Néha akármilyen csúnya dolog, de szinte úgy vagyok vele, hogy minek van egyáltalán? "Csak" annyiban számíthatok rá, hogy ő engem nagyon szeret, nagyon kedves és rendes, de gyakorlatilag egész életünkben a hátamon fogom cipleni őt is az élet minden gondjával együtt?
Tudom, hogy mindenkinek az van, amit választ, de ez eleinte nem volt ilyen zavaró. Részben ilyen is volt mindig, de ez azért nem zavart azonnal, csak sok csepp a pohárban hosszú idő alatt. De egy ideje kezd még ilyenebb lenni, pl. régebben, ha lejárt a mosógép azt ki tudta teríteni szó nélkül, de most meg sokszor kikiabál a fürdőből, hogy lejárt... Ilyenkor bekiabálok, hogy akkor teregesd ki, meg tudod te is csinálni ugye?
Viszont évek alatt egyszerűen úgy érzem, hogy belefáradtam és pl. a gyerekvállalás útjában is áll, hogy ilyen. Nem tudom hogyan lehetne felelősségteljesebb, felnőttebb. 33 éves...
Nem tudom kéne egy mediátor vagy mi a fene? Merthogy ő ugye meg sem érti, hogy ez baj, hogy én mibe fáradtam már bele...
válasza: válasza:Nekem volt egy két éves kapcsolatom(igaz,hogy egy nővel,mert biszex vagyok),és ő volt ilyen,mint a te férjed,basszus.2 évet voltunk együtt,abban a két évben(oké,hogy nem éltünk együtt),de amikor együtt voltunk,akkor is folyamatosan mindent mondani kellett neki,semmi önállóság nem volt belenevelve,semmi önálló szándéka nem volt.
Annyi van ebben a dologban,hogy neveltetés kérdése.Másrészt pedig félnek attól,hogy bármit is elrontanak.
Aztán voltam pasival is 1 évet(vele összesen voltam ennyit).Ő tudta mit akar,hogy akarja,miért akarja.Neki túl erős volt az akarata,őt soha a bánatba irányítani nem lehetett volna.Az a baj,hogy nagyon pénzéhes volt,bár el is kezdi érni,amit akar,mert azóta az Audiba dolgozik,és szépen keres.Ez sem jó.
Jelenleg most az arany középutat keresem,és fogalmam sincs,hogy melyik félben.Nővel az életem nem tudnám elképzelni,mert amit láttam,az családi minta,és amit otthonról hoz az ember,az örökké végigkíséri.
Ha másra nem jó a tapasztalatmegosztásom,de nézd meg otthon,hogy édesanyád,vagy édesapád,vagy az ő családja milyen.Vagy mindkettőt.És érteni fogod a helyzetet,mindenki ugyanis az első szocializációs színtértől tanul,és azt a mintát viszi magával,bármilyen is legyen.
Annyit még,hogy ezen nem tudsz változtatni,hiszen önbizalma sem lehet a férjednek sok.A másik meg,hogy ha valaki egyszer fél igazi felelősséget vállalni,azzal közös gyereket nehogy vállalj,mert ott baj lesz!
Szerintem dobbants,és mindezt jó szándékból mondom.
Vagy pedig ha nagyon maradni akarsz vele,akkor mondd el neki a problémákat,és próbálj neki valahogy segíteni!Ha már a férjed lett...
válasza:Valószínűleg kiskorában ezt látta otthon, hogy anyja mindent megcsinált míg az apja semmit és ez neki így természetes, hogy majd a feleség megoldja, ő az aki mindent megold.
Részletesen át kellene beszélni vele, vagy megmutatni ezt a kérdést, bár gondolom nem lehet vele megbeszélni ha ezt így kiírtad.
Nem tudom hogy a családállítás vagy hasonló foglalkozik -e ilyennel, de valamilyen párterápiát kellene keresni, pl. orvostudakozo.hu-n keress magán terapeutákat, tőlük érdeklődhetsz hogy milyen lehetőségeket tudnak.
válasza: válasza:"mintha lenne egy kamasz gyerekem.." -
az van... tunyul és játszik....
A párterápia azokon a felnőtteken tud - esetleg - segíteni, akik között olyan probléma van, amit csak túlreagálva tudnak megtárgyalni, vagyis sehogy.
A férjednek nincs semmiféle problémája...
válasza: válasza:Igen, ez az, hogy nem durvult el a helyzet, meg is lehet vele beszélni, de olyan, mintha nem értené. Sajnos otthon azt látta, hogy az anyja csinál mindent (az apja egy alkoholista, aki vagy dolgozik, vagy tévét néz, vagy kocsmában van, nem ért semmihez, nem csinál semmit ezen kívül). Ráadásul az anyukája is eléggé olyan típus volt, hogy te úgy is hülye vagy hozzá fiam, majd én elintézem, meg úgy is én tudom jól. Szóval ennyiből valahol sajnálom is. De másrészt ez engem nem vigasztal.
Alapvetően egy nyitott, komprommisszum kész, rendes ember, és azért sok területe, szintje van a házasságnak, ahol tulajdonképpen nincs vele gond. Meg ugye van aki nem, hogy nem csinál semmit, de akkor se hajlandó, ha megmondják neki, sőt még fel is háborodik stb. az igazán gáz, ő viszont nem az a típus, én nem rossz szándékúnak látom, vagy lustának, csak valahol "hülyének". Tehát ha egész nap mellette állok és mondom, hogy ezt és ezt és így és így, akkor csinálja szívesen, de ezt én már nem bírom. Ő meg nem fogja fel, hogy mi ezzel a baj, mert ő mindent szívesen megcsinál, ha mondom. Viszont nálam ez már kezd akkora gond lenni, hogy lassan mindent megmérgez, hiszen nem véletlen gondolok néha arra, hogy ha magam lennék, akkor legalább annyival kevesebb nyűgöm lenne.... De nem szeretném csak úgy veszni hagyni a dolgot.
válasza:Tisztára mintha apámról olvastam volna, komolyan... az égvilágon SEMMIT nem hajlandó otthon soha megcsinálni, na nem azért, mert ő a teremtés koronája, és neki szerinte nem kell, hanem eszébe sem jut, hogy kéne. Amit anyám elmond neki, azt többnyire megcsinálja, de magától nem tűnik föl neki, hogy pl. lassan térdig ér a fű a kertben, ki kéne vinni a szemetet, mert nem fér több bele, vagy ilyesmi.
Már nem élek velük, de szomszédok vagyunk, ma reggel spec. azon akadtam ki mikor átmentem, hogy a még velük élő húgom hagyott neki egy cetlit, hogy ha lejárt a mosógép szedje ki a ruhát. Nos, kiszedte egy lavórba, és ott is hagyta vagy 3 órát a fürdőszobában, merthogy az nem volt odaírva, hogy teregesse is ki... Borzalom, komolyan. És nem ezt látta otthon, mert az apja 77 éves, és a mai napig mindent megcsinál magától. Nem tudom anyám hogy bírja már 30 éve, de tényleg. Ne értsetek félre, nagyon szeretem apámat, jó ember, mindig is jó apa volt, de feleségként együtt élni vele katasztrófa lehet.
Nem igazán tudom, mit lehetne egy ilyen emberrel kezdeni, azt tudom, hogy a veszekedés nem használ, anyám ezt alkalmazza 30 éve, eredmény nélkül. Szerintem ültesd le magaddal szemben, gondoskodj róla, hogy tényleg rád figyeljen, és ha kell, szájbarágósan, de mondd el neki, hogy ezt nem bírod cérnával, kapja össze magát, mert így nem bírsz felnézni rá, olyan, mint egy gyerek, közelében nincs egy férfinak. Biztos meg fog sértődni, de nem baj, talán így eljut hozzá, amit mondasz és használ is. Ha ez se jön be, párterápia, ha az sem, akkor szerintem menekülj.
válasza:Gondolom, már 20 fölött járhat.... a biológiai életkorát tekintve, amúgy 15-16, és nem nagyon bízok benne, hogy megint fejlődésnek indul.
Megkérdi a terapeuta, hogy ő hogy látja, mi a gond... nem fog tudni semmit mondani, mert nincs, ő nem érzékel ilyet.
Sőt el de fog menni ezért se, meg nem fogja a játszási idejét a te mániádra áldozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!