Férfiak mi történik veletek egy idő után? Megbolondultok?

most az a helyzet állt fent, hogy szegény férfiakat megkérdeztem, hogy őszintén mondják el az okát annak hogy mi történik velük egy hosszú kapcsolatban. Páran fújoltak, páran fellázadtak, páran mosták kezeiket, és páran őszinték voltak. Akik őszinték voltak, őket leszóltuk. Ez az igazság, amit leirtak. A nő nem ad elég figyelmet, nem elégiti ki az igényeiket (főleg szexuális téren) és igy mi történik? más után vágynak. Nem szabad elfelejtenünk hogy a férfiaknak is vannak érzéseik, igényeik, amit ebben az elnőiesedett nyugati világunkban észre sem veszünk. szerintem minden a nő körül forog, és az egész rendszer úgy van kialakitva ebben a civilizációban hogy a nőnek legyen jó. A férfiaknak pedig kötelező ehhez alkalmazkodniuk. Én ezzel nem azt mondom, hogy ezáltal kijelenteném hogy férfiak pártján állok, mert jelenjleg én se tudnék olyan társadalmi rendszert kitalálni, ahol mindkét félnek jó, és boldogan, nemének megfelelően ki tudna bontakozni ebben a szexorientált, ugyanakkor reklámok által nyomatott "boldog összetartó családkép" adagolása mellett. Szóval nem lehet könnyű a férfiaknak sem. Ettől függetlenül tudom, hogy sok férfit sem kell félteni, mert vannak nők, akik mindent megtesznek hogy a férfi ne legyen elnyomott, és ennek ellenére mégis továbbállnak.

Megmondom őszintén, én se tudom mi lenne a megoldás.

Mert ha azt vesszük, (általánositgatás nélkül mondva) az arab világ se normális, ahol meg a nők vannak elnyomva, és a férfi élheti ki az összes férfiasságát, agresszióját, vadászatát egyszerre több feleséget tartva.

a férfiak valódi természete nincs figyelembe véve (itt ösztönökre, kémiára, biológiára gondolok, ami zajlik a lényükben) társadalmilag bele vannak kényszeritve egy olyan kulturális elvárásnak, amiben monogám kapcsolatban lehetnek boldog családapák. De egyáltalán nem biztos hogy minden férfi ilyen tipus, és az is elképzelhető, hogy szerenének ilyenek lenni, vagy azt hiszik magukról hogy ilyenek, és közben derül ki hogy mégsem alkalmasak erre. Gondolom ők is naivan belevágnak a házasságba, gyerekvállalásba, és utána jönnek rá, hogy mik is ők valójában, mi teszi őket igazán boldoggá, mit is akarnak egyáltalán az élettől. Csak sokan már akkor jönnek rá erre, hogy hogy lennének boldogok, és hogy kéne élniük, amikor már megvan a gyerekük. Hétköznapi dolgokra gondolok egyébként. már csak a házasodásról, a szerelemről kiindulva, amikor ők is azt hiszik, hogy egy nővel képesek lesznek leélni az életüket, és közösen felnevelni gyerekeiket. „A problémák gyökere az, hogy a férfi, amikor elveszi a nőt, abban reménykedik, hogy a nő nem fog megváltozni. Pedig megváltozik.

A nő pedig abban reménykedik, hogy a férfi majd megváltozik (ahogy a nő szeretné), de a férfi nem változik.”

ezek után megtörténik, hogy csak elvárásoknak kell megfelelniük, ki vannak téve az asszony nyuszikázásának, meg cicuskázásának, nem számit az hogy mi az ő akaratuk, vagy hogy mit szeretnének (pl rendetlenségben élni, sörözni a focimeccsen, elmenni a haverokkal kikapcsolódni csak úgy) mindenért csesztetve vannak, hogy hogy merészelnek ilyet tenni, aztán otthon nézik az asszony besavanyodott fejét, tűrik az egreciroztatást, ezt igy csináld, azt úgy csináld, és akkor ott van az, hogy mindebben az állapotban a nő elfelejt nő lenni, a férfi férfi lenni (nincs is miért, kiért) és megszünik a szex, elfelejtődik az az állapot, amiért valamikor elkezdték együtt az életet, oda az álom. Én nőként igy képzelem a dolgot.

De akkor legyen egy értelmes férfi, és magyarázza el, hogy mit szeretne megkapni egy nőtől ahhoz, hogy boldog lehessen mellette. Mert én nem szeretnék olyan nő lenni, aki mellett rossz élni egy férfinak. És most nem feladom magam, hanem elgondolkodtam azon, hogy ha más testbe születnék, lehet én se szeretnék igy élni önmagammal, egy nővel.