Környezetemben több fiatal, gyermekes család is él. Csak én nem értem a következőket?

Szerintem azon is múlik, hogy ki milyen időközönként takarít. Van aki naponta felporszívózik, törölget, takarít, van aki heti egyszer, és a hét közben csak fenn tartja a rendet.

Gépesítésen is múlik, pl. van akinek van mosogatógépe, szárítógépe, de még robotporszívója is :)

azért az könnyebb, ha minden nap körbe megy egy kis gép automatikusan, és visszagurul a helyére töltődni, mint tologatni a masinát :)

Meg kinek mi a kupi? Nekem pl. nem kupi, ha a száraz ruha az egyik ágyon vár, hogy betegyem a szekrénybe, de a morzsa a földön az zavar.

Én is unatkozok. Két kicsi van, eljátszanak egymással, nem nagyon igénylik a társaságomat és már nem kell mindenhova utánuk menni, hogy ne csináljanak rosszat. Főleg, mert a nagyobbik 5 éves egyből kiabál, ha a kicsi rosszalkodik. De persze játszok velük sokat - kifestőzünk, segítenek főzni, mesét olvasunk, írunk, rajzolunk, de azért 5 év itthonlét után eléggé unalmas és szellemileg nem kielégítő.

A napi házimunka nem tesz ki 2-3 órát főzéssel együtt még akkor se, ha minden nap felmosok..

Én az első fiammal halálra untam magam. Ragyogott a ház, a kert tele virággal, minden nap főtt étel, a gyerekkel is sokat foglalkoztam, beszélgettem vele, de soha ennyi keresztrejtvényt nem fejtettem, mint akkor. Mindent meg tudtam csinálni a kicsitől. Mellettem volt a babafotelban, közben beszéltem hozzá, ő figyelt engem és kész, boldog volt.

A kicsi fiammal meg kikészültem. Tőle semmit nem tudtam csinálni, délben még hálóingben voltam, letenni nem lehetett egy percre sem, mert egyből ordított, hasfájós volt, csak kézben aludt... Szaladt a lakás, főzni nem tudtam, még telefonálni sem, mert közben a kezemben felébredt és ordított... Komolyan, rémálom volt. Éjjel sem aludtam 2-3 óránál többet. Pedig én ugyanaz voltam, ugyanazokkal az igényekkel. Sőt, idősebb voltam, tapasztaltabb....

Más a szülők vérmérséklete, igényszintje, más mintákat hoztak otthonról, más normák között élnek.

Én is szoktam ilyeneken csodálkozni amúgy.

Egyedülálló kisgyermekes édesanya vagyok, ovis a kisfiam.

Az egyedülállót tényleg úgy kell érteni, hogy nem élnek már a nagyszülők sem, nincs élettársam vagy pasim vagy más efféle, a testvérem is külföldön él több, mint egy évtizede- szóval nincs rokonság, nincs segítség, akire számíthatnék.

Mégis, ha a játszótérre tévedünk, rácsodálkozom, hogy a még otthon lévő (gyesen, gyeden, anyaságin stb.) anyukák mennyire tele vannak panasszal- a többségnél aktívan segít a nagyszülő, akár egy házban laknak vagy egymás közelében.

Mégis.

Van olyan barátnőm is, akinek nem kell dolgoznia, mert a férjével így beszélték meg. Fizetett segítsége van takarításban, gyermekfelügyeletben stb., tehát a házimunka sem terheli meg elviselhetetlenül- mégis állandóan panaszkodik, ide-oda kapkod, számomra tervezetlenül, rendszertelenül, ötletszerűen fog bele a dolgokba, legyen az gyermeknevelés (az egyik hónapban a kislányt még balettozni viszi és ódákat zeng, egy másik hónapban már úszni, a harmadikban egyik sem jó és karatéznak, a negyedikben angol tábort istenít stb.)

Az ő példájából kiindulva valószínűleg vannak olyan típusú emberek is, akik inkább végiggondolják a napi tennivalókat és aszerint haladnak, terveznek, ezzel időt is megtakarítanak és vannak mások, akik belevágnak valahol és jutnak, ameddig jutnak, de a tervezés nem az erősségük.

...igaz ez az időbeosztásra, a panaszkodásra és még azt figyeltem meg, hogy a pénzügyi kultúrára, pénzbeosztásra is. Vannak akik jók ezekben, mások kevésbé. Sok múlik persze az egyén intelligenciáján is, mert van, aki fel sem ismeri, hogy pl. elfolyik a napja a rohangálással vagy nem tud spórolni (pedig pl. nagyon kellene, de nem megy neki).

Nem baj, különbözőek vagyunk- az ő gyerekei ezt látják, neki ez a természetes, nem éri őket semmiféle hátrány- az enyém meg másfélét lát.

Minden gyerek más.

Van, aki elvan egyedül - ha okos az anya, kicsi korától erre szoktatja, úgy nem lóg mindig a nyakán (én is folyton egyedül játszottam) -, és van, aki már akkor rdít, ha félre nézel.

És az anya hozzáállása sem mindegy.

Példa: mostohám állandóan takarít, vasal, mos, és mindig panaszkodik, hogy nincs ideje elolvasni pl. egy könyvet. Erre mondjuk mi azt, hogy megérdemli, és ha nem állandóan takarítana meg vasalna (alsógatyákat is!), ideje is lenne és talán nem lenne idegroncs.

Én ellenben gyorsan megcsinálom, amit kell (napi mosogatás, konyha söprés, heti 1-2x porszívózás-felmosás), és van egy csomó időm. Nyilván tudnám minden nap tisztítani a lakást, de nem vesztem meg.

Valószínű az egyik anyuka laza, a másik meg mániákus rendrakó - na úgy, tényleg nincs ideje, mert a gyerek mindent szétpakol kb. 2 perc alatt.

Nekem nincs gyerekem, és sajnos nem is lesz soha:( de biztos vagyok benne, hogy nagyban gyerekfüggő ez a dolog... van amelyik sírós, van amelyik elvan magában, vagy nagyobb testvérrel...

Másrészről viszont az anyuka hozzáállásán is múlik... tehát pl milyen gyakran takarít, és az a takarítás milyen horderejű...

pl napi szinten elmosogatni nincs egy óra, felsöpörni, felmosni még egy óra mondjuk. Az alap rendet fenntartani (szemeteket összeszedni)stb...még 15 perc mondjuk.

De ha valaki minden nap pluszban pl port töröl, kikeféli a konyhában a járólap közötti fugákat, többet mos, tereget, letisztogatja a tűzhelyet, mikrót stb... mindjárt nem fog annyira unatkozni:) bár ezt amúgy én azért feleslegesnek tartom... minden nap ilyen szintű takarítást csinálni....

Én még arra lennék kíváncsi, hogy aki unatkozik, az miért nem olvas??? ÉN meg is bolondulnék ha napi szinten nem bújhatnám valamelyik kedvenc íróm könyvét:) végül is 10 könyvespolc van tele könyvekkel a nappaliban:D

Vagy ha van internete... miért nem néz filmeket, vagy sorozatokat pl..

Hogy lehet otthon egyedül unatkozni??? Nem értem...