Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak a férjemmel?
A kisfiunkat fogadott orvos műtötte nemrég orrmandulával, akit persze ő is látott,de a vizsgálatokra én vittem a kicsit, tőlem kérdezett az orvos,hisz előtte a férjemet nem is látta soha. Gyakran járt be hozzánk a műtét után is,hogy hogy van a kicsi, de mivel sokat hányt,így többször el is hívott minket a rendelőbe,hogy megnézze nem-e vérzett be a mandula helye. Szerencsére nem. Többször is vizsgálta meg,mert hasfájás is volt. Aznap adtam oda én az ajándékot,meg a pénzt,amit gondoltunk a férjemmel. Mondta is a férjem, intézzem én,mert hát engem már csak jobban ismer. Közben férjem sétált arra a kisfiunkkal. Az orvos nem akarta elfogadni, és kérdezte,hogy egy puszit kérhet-e. Meg is lepődtem,de hát mivel a gyerekorvos is adott év végén,mikor vettünk neki apróságot,így nem lepődtem meg rajta. A férjem első kérdése az volt,hogy minek kellett az orvosnak puszit kérnie, meg hogy örülhetett ennyire a puszinak. Elég féltékeny volt. Feltűnt neki,hogy az orvos nagyon kedves velem,míg a szobatárssal akinek szintén ő volt az orvosa már nem volt olyan kedves. A múlt héten felhívott az orvos (azért tudják a telefonszámot,hogy akármi van a szülőt értesítsék) hogy be tudnék-e hozzá menni,mert bent maradt a kórházban a táppénzes papírom, (de közben én leadtam már egyet a munkahelyen) és akkor a gyermeket is megvizsgálná,meg az én fülemet is,mivel már fáj egy ideje. Na ezen férjem megint kiakadt,hogy mit akar már tőlem az orvos,hogy ennyire kedveskedik, biztos bejövök neki. Hiába magyaráztam akármit, csak ezt állítja. Az orvos nálam 22!! évvel idősebb. Nem tudom mi lelte,hogy most így reagál erre. Az orvosról tudni kell,hogy nagyon szeretik,mert tényleg kedves, barátságos. Férjem szerint ez inkább nekem szól,nem is a gyereknek. Ezekre a féltékenységekre hol úgy reagál,hogy ilyenkor hol olyan kedves,hogy kenyérre lehet kenni és szinte békén sem hagy,mert ölelget,kedveskedik,máskor meg olyan,hogy szinte éppen melegebb éghajlatra nem küld el.Nem értem ezt az egészet. Hogy kezeljem ezt? És már a kisfiunkat is kérdezgeti,hogy ki nézegeti anyát, kedves anyával a doktor bácsi.Ugye milyen a gyerek,ő el is mondja.
Ma nekem kellett visszamenni ehhez az orvoshoz,mert múlt héten kiderült,hogy külső hallójárat gyulladásom van és visszahívott kontrollra.Ma mondta,hogy hamarosan menjek már megint vissza,mert csináltatna egy hallásvizsgálatot (tudod írtam is hogy nem túl jó a hallásom,többször visszakérdezek). A kisfiamnak szintén kell,mert neki a műtét előtt halláscsökkenése lett.Külön időpontot akart adni nekünk,és hogy ez nem okozna-e gondot.Végül az asszisztens adott egy napra időpontot a kisfiammal. Az orvos azt is közölte,hogy mindenképpen aznapra írjon be minket,amikor ő van mert meg akar vizsgálni minket. Férjemnek már ez is gyanús,hogy miért hív vissza állandóan ha nincs bajom. Tegnap hozzátette a férjem,hogy nagyon fog örülni nekem az orvos,ha meglát. Az orvost nem szeretnénk lecserélni,mert lenne lehetőség,de nagyon elismert orvos, és tényleg komolyan veszi a bajokat,nem úgy mint az előző aki sorozatban félrekezelt. Azt még csodálom engem nem gyanúsít. Mi okozza,hogy ezt csinálja a férjem? Mit tehetnék?
Ha Te lennél 47 és a doki 69, könnyebben elhittem volna, hogy nem akar tőled semmit......
AMikor epeműtét után kiszedte a doki a varratokat, én is odaadtam a bort meg a pénzt, és tök egyértelmű volt, hogy nem kezet fogunk, hanem puszit adunk. Ennek 10 hónapja, azóta sem találkoztunk.....
Én a helyedben csak ezért nem hagynám ott a dokit, ha ennyire jó, de kínosan ügyelnék rá, hogy egyetlen szavam vagy mozdulatom se legyen félreérthető (persze, csak ha nem akarsz tőle semit). Ha lehet, mindig vagy gyerkőccel, vagy a férjeddel menj hozzá.
A Kérdező írta már párszor, hogy semmit se akar az orvostól, és szerintem ez fordítva is áll.
(hiába ribizi sok éretlenke)
A férfi-nő kézfogás a magyar etikettben nem szokásos köszöntés, csak bemutatkozáskor, meg nagyon protokolláris alkalmakkor, szóval, ha furcsállom is a puszit, nagy drámát nem látok benne.
A férj, aki nem megy, bár dolga volna a gyerekét kísérni, meg kívül marad, ha bemehetne - ne kezdjen fantáziálni.
Jogos a kérdés, hogy vele mit lehet tenni?
"A férfi-nő kézfogás a magyar etikettben nem szokásos köszöntés"
Hoppá! Ezt jó tudni.
A minap láttam kijönni a szomszédasszonytól a postást, elég csapzottan és éppen húzta fel a cipzárját.
Ezek szerint csak nem akartak kezet fogni mert "nem etikus".
Én meg naívan azt hittem, hogy d u g t a k...
#33-as, mégis, hogy jön ide a félig felhúzott slicc, a kézfogás, és az etika?
Ha férfiak találkoznak, az esetek 90%-ában kézfogással is köszöntik egymást, férfi-nő találkozáskor, ez bőven 10% alatt van, máshogy látod?
Az etika meg egy komoly tudomány, semmi köze a viselkedési szabályokhoz, szerintem ne is foglalkozz vele, - de örülök, hogy ilyen szót is le tudsz írni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!