Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért van az, hogy az első kapcsolatán nem tud/akar valaki túllépni?
Nekem is van néhány ilyen ismerősöm, aki nem tud túllépni az első kapcsolatán pedig már több év eltelt azóta.
Miért jó, hogy még mindig sanyargatják magukat és szenvednek emiatt, ahelyett, hogy tovább lépnének és boldogok lennének? Miért kapaszkodnak egy olyan dologba, ami már elmúlt és nem fog soha visszajönni? Miért nem engedik el? Reménykednek benne, hogy visszajön a másik, de mégsem és így telnek az évek. Ahelyett próbálnák elfelejteni, tovább lépni és akkor talán tényleg megtalálhatnák az igazi boldogságot. Tudom nem könnyű, de azért ha valaki 5 év után sem tudja magát túltenni a szakításon az nagyon nem jó.
Mi erről a véleményetek?
én is sokat gondoltam az első nagy szerelmemre, pedig igazából nem is jártunk komolyabban, de vele feküdtem le először.
közben voltak kapcsolataim, és szerettem is őket, de az elsőt tényleg nehéz csak úgy elfelejteni.
aztán valahogy elkezdett halványodni a dolog, ma már eszembe sem jut az a srác.
Sok esetben lehet tényleg azért, mert nem találnak olyat, akit annyira tudnának szeretni. Én pl simán felfelejtettem az első szerelmemet, pedig 3 évet voltunk együtt, szerettem, ő volt minden téren az első, de mikor találtam mást(jobbat) akkor elmúlt teljesen. Ő speciel eszembe se szokott jutni soha(furcsállom is, hogy néha hetek telnek el, hogy egyáltalán eszembe se jut) Viszont van olyan exem, aki mindig meg fog maradni bennem valamennyire, pedig nem is volt első, nem is tartott sokat. Lehet azért mert ő az egyetlen, akit úgy éreztem, hogy elveszítettem akaratom nélkül, csak emrt úgy alakultak a dolgok, nem azért, mert már nem szerettem. Lehet itt van a gubanc, azt nehéz elengedni, akit nem tudtál lezárni magadban, maradtak kérdések, megbántott érzelmek, hiányérzet marad utána.
Nem nagyképűségből mondom, úgyis anonim oldal, de engem pl egy exem se tudott elfelejteni. Tudom, hogy mai napig is szeretnek és bármikor újrakezdenék velem, ha akarnám. Pedig nem voltam mindnek az első, de egyszerűen nem találtak olyat, akit így tudtak volna szeretni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!