Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Hogyan történhetett ez,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan történhetett ez, illetve mi ez?

Figyelt kérdés

7 éve vagyunk együtt, együtt is élünk. Én vagyok a nő.

A párommal már szinte ellenségek lettünk, az utóbbi időben.

A városban ahol éltünk, neki nem volt munkája, csak én dolgoztam, és én csináltam mellette minden mást is. Hiába kértem, semmi. Majd, a fővárosba költöztünk albiba, amit szintén én álltam, ígéretek voltak, hogy itt majd dolgozik, stb. Bár nem bántam meg a költözést, de nem változott semmi. Ugyanúgy mindent én csinálok, és olyan mintha ő kissé önző lenne. A dolgoknak csak a "kellemes" oldalából veszi ki a részét, de arra hogy tegyen valamit ami a közös lenne, azt mind tőlem várja el. És ha ezt felhozom, megsértődik, és engem állít be házisárkánynak.

Ma mondtam neki, hogy befejeztem ezt, és unom a kettős mércét, hogy felém elvárásokat támaszt, én pedig nem kérhetek tőle semmit... nem így indult ez az egész, és nem értem, mi romlott el, hogy lyukadtunk ki ide.


Idióta, "úgykellneked" megkeseredett hozzászólásokra nem vagyok kíváncsi. Mindenki hibázik, nem tud mindenki mindent egy párkapcsolatban. Olyan véleményekre lennék kíváncsi aki volt így, vagy hasonló helyzetben. Rendbejöttek e a dolgok, ha igen, min változtatott, vagy hogyan sikerült?



#sfag
2013. dec. 13. 14:07
1 2 3 4
 1/31 A kérdező kommentje:
De ilyeneken megy a vita, hogy van a dolgozószobám, ahol benn vagyok egész nap. Ő a nappaliban van, mittudomén mit csinál. Ha kimegyek bármikor, leoszt, hogy épp zavarom. Ma kiestem egész éjszakás munka után éhesen, ő épp szendvicset készített. Kérdeztem, készítene e nekem is egyet. Erre ilyen "blőőőőőő" hangot hallatott, majd én voltam a tapintatlan bunkó, hogy ő most épp éhes, és szédül is, és én ugráltatnám. :OOOO tegyük fel, hogy ez így is van, ez mégis mi a bánat? :D
2013. dec. 13. 14:09
 2/31 anonim ***** válasza:
97%

7 éve nem dolgozik?? És otthon se csinál semmit?

Eddig miért kellett tűrni?

Lett volna 1 éve (max!) és menjen dolgozni, akárhova!!!

2013. dec. 13. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
96%
Amikor az egyik úgy érzi, hogy a másik puszta jelenléte is teher, akkor onnan szerintem nem nagyon van visszaút, legalábbis az én 40 évem alatt még nem volt.
2013. dec. 13. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 anonim ***** válasza:
97%

Voltam így...

4 évet pazaroltam el az életemből...

Aztán egyszer csak betelt nálam a pohár és kiraktam a szűrét "Pató Pálnak".

2013. dec. 13. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 anonim ***** válasza:
96%
most azonnal dobd ki, és csak a saját cuccát vigye amit ő vett..
2013. dec. 13. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 A kérdező kommentje:

Jó, de érted, nem tehetem ki úgy egyik napról a másikra, hogy na most akkor elegem van, mehetsz anyádhoz lakni, legalábbis nem szeretnék ilyen módon elválni.

Néha csinál valamit, most pl veszekedés után összepakolt a nappaliban legalább... de nem magától csinálja, mintha neki tökmindegy lenne, vagy nemtudom.

Csak furcsa ez a kettős mérce, és fogalmam sincs, hogy értelmes, intelligens módon ezen hogy lehet továbblépni.

Kérdeztem tőle, hogy ennyire nem bír már, vagy mi? Szerinte én vagyok ellenséges, mert nem érti meg hogy 14 óra munka, 4 óra háztartás, 4 óra kutyasétáltatás , plussz ügyintézés, 3 óra alvás után valahogy nincs energiám kedveskedni. Tényleg, már én is útálom magam hogy ilyen vagyok. De egyszerűen nem segít semmit, mert az sértené a hiúságát.

2013. dec. 13. 14:19
 7/31 anonim ***** válasza:
98%

Pontosan tudja hogy gyenge vagy kirakni és nem is fogod!

MI az hogy 1ik napról a másikra? ÉVEK !!! évek teltek el!! lelki terrorban vagy, az van!

2013. dec. 13. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 A kérdező kommentje:

amúgy nem lusta ő, viszont mint egy gyerek, csak azzal hajlandó foglalkozni ami őt érdekli és csak akkor amikor neki kényelmes. Az pedig engem nem segít ki, mert nálam a mérleg nyelve pont másfelé billen. Én foglalkozom mindennel ami nem kényelmes, akkor amikor amúgyis hullafáradt vagyok. Nem vállal be semmit egyszerűen. Mondtam neki is, hogy én így nem tudok tovább élni, de nem hatja meg, inkább azt érezteti hogy leszúrom.

De kezdem már úgy látni, hogy csak trükközik... viszont nem hülye, szóval biztos nem hiszi azt, hogy ezt a végtelenségig csinálhatja. Komolyan, nemértem. Lehet tényleg azt akarja, hogy vége legyen.

2013. dec. 13. 14:22
 9/31 A kérdező kommentje:
nem vagyok gyenge, türelmes vagyok, és igyekeztem megértőnek lenni. Ha gyenge lennék, nem húztam volna le ezt az x évet ilyen módon. Én bíztam benne, és nem hiszem, hogy ez önmagában egy rossz dolog.
2013. dec. 13. 14:23
 10/31 anonim ***** válasza:
100%

Nem fogod kirakni, látszik a soraidból!

őt véded!

hány embernek van kedve 14 órát dolgozni? nem soknak.

órákat takarítani? nem soknak.

de kell, mert valamiből élni kell!

de ő jól elvan, te hozod a pénzt, főzöl, mosol, takarítasz, ő meg veri azt egész nap!

2013. dec. 13. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!