Másnak is nehezen ment az osszecsiszolodas? Félek elmérgesedik a helyzet.

Nálunk szerencsére jól mentek/mennek a dolgok. Boldogok vagyunk, hogy végre sikerült összeköltözni és a saját életünket éljük.

Volt 1-2 dolog amit összeköltözés előtt tisztáztunk, hogy mi az ami nem lesz ha összeköltözünk.

Páromnak előtte szokása volt, hogy addig zuhanyzott amíg ki nem engedte az egész meleg vizet. Na akkor mondtam neki, hogy nálunk nem lesz ilyen, mivel mi fizetjük majd a számlát és nem egyedül él.

A másik meg, hogy képes volt össze-vissza ledobni a ruháit, na most már a fürdőbe öltözik át és rögtön dobja is a szennyesbe.

Nálunk semmi probléma nem volt, összeillünk.

A korábbi kapcsolataimban, ahol együtt éltünk és a mindennapi dolgainkkal is gondok voltak, ott mindig éreztem, hogy ez így nem az igazi. Szerintem nálatok is ez lehet. Ha két ember szereti egymást, passzolnak, akkor nincsenek ilyen piti problémák. Ha igen, ott baj van a kapcsolattal.

Két exemmel éltem együtt, mindkettejükkel ilyen szintű problémák voltak.

Most a párommal semmi.

Én szeretek esténként sokáig zuhanyozni, pancsolni, ő szólt hogy sok lesz a számla. Mondtam hogy tudom, de dolgozó emberként szerintem megengedhetem magamnak, mert jobban érzem magam tőle. Ő azt mondta, oké, végül is tényleg nem ezen a párezer forinton fogunk tönkremenni.

Ő minden este édességet eszik. Engem eleinte kiborított, mert hízékony típus vagyok és nehéz megállni, hogy ne kajáljak be én is nagyon belőle. Megpróbáltam leszoktatni, de azt mondta, neki ez fontos, olyasmi, mint nekem a pancsolás. Úgyhogy azóta minden nap hazafelé hozok neki valami nassolnivalót, mert látom hogy tényleg örül neki. És fejlesztem az önuralmam, hogy én ne egyek belőle.

Millió egyéb kis dolog van, amin lehetne vitázni. De a legtöbbet meg lehet oldani, csak némi intelligencia, türelem és tolerancia kell hozzá. Ma reggel ő is felébresztett, mert felkapcsolta a villanyt és nyitva hagyta az ajtót, úgyhogy a neon pont a szemembe sütött. Felébredtem, konstatáltam hogy mi a helyzet, és csak annyit mondtam, hogy "szívem, légy szíves csukd be az ajtót". Ő benézett, annyit mondott, hogy bocsi, dobott egy puszit és becsukta az ajtót. A probléma megoldódott, vitatkozni meg felesleges.

Nekem egyébként az ilyen problémákról mindig az jut eszembe, hogy az adott pár nem igazán tekint egységként, igazán párként egymásra. Mert ha így lenne, akkor olyan mindegy lenne, ki hagyta égve a lámpát, lekapcsolom. Még egyébként az is lehet, hogy én voltam.