Akik kis korkülönbséggel vállaltatok gyereket: mennyire viselte meg ez a kapcsolatotokat? Csak én látom úgy, hogy ezt nagyon nehéz átvészelni?

És?

Édes mindegy, hogy egy vagy két gyerek miatt nem ér rá a feleség.

Nagybátyáméknál az ikrek után 11 hónappal született a 3. gyerek. Már mindegyik felnőtt, a szülők nem váltak el. (pedig amikor szült, még nem használtak eldobható pelenkát, 3 gyerekre moshatta, vasalhatta a pelenkákat naponta)

Az egyik ismerősöméknél (a már tinédzser korú gyerekek) születési sorrendje: a második az első után 14 hónappal, a harmadik a második után 3 évvel. Ők is együtt vannak.

Másik ismerősömnek most mennek iskolába a gyerekei, köztük is 11 hónap van, ők is együtt vannak.

Harmadik ismerős: 1 hónap híján 5 év van a két gyerek között. A kicsi még nem járt iskolába amikor elváltak.

Szóval az én ismeretségi körömben pont fordítva van.

Az enyémek között 1,5 év a korkülönbség, elváltam, de a kettőnek nincs köze egymáshoz. Ismerősi körben van mindenféle helyzet: kis korkülönbség, nagy korkülönbség, 1-2-3 gyerek, de ezek között is vannak olyanok, akiknek stabil a kapcsolatuk és olyanok is, akik elváltak. Semmi összefüggést nem látok ebben, sőt kapásból eszembe jutott két család, ahol kicsi a korkülönbség és mégis együtt vannak több mint 15 éve, vannak akiknek felnőttek már a gyerekeik.

Viszont nem annyira szörnyű a kis korkülönbség. Az eleje az nekem nagyon rossz volt, a nagy féltékenykedett, nehéz volt a közlekedés, valamelyik tuti hogy hisztizett, ha nem akkor meg gyilkolászta a nagy a kicsit.

Amióta a kicsi partner lett a játékban, azóta viszont szinte csak az előnyét látom: egyrészt csak egyszer estem ki a munkából, a családi kirándulásoknál, társasozásnál egy szinten vannak a gyerekek, könnyű programot csinálni, mert hasonló időben fáradnak el, nincs úgy, hogy a 10 évesnek alkalmazkodnia kell a 3 éves alvásidejéhez.

Ahol nagy a korkülönbség, ott sokszor láttam, hogy a nagynak rosszul esik, hogy a picit körbeugrálják és rá kevesebb figyelem jut (igen, egy 10 éves is meg tud sértődni, hogy épp belekezdett volna valami számára fontos történetbe, de a kicsi óbégatása vagy a 3 éves dackorszakos tombolása miatt félbe kell hagyni), már megint a kicsihez kell alkalmazkodni, van amikor ingyenpesztrának nézik és neki mindent el kell tűrnie, mondván "ő a nagy".

A "nagyok" sokszor bosszankodnak, hogy a totyogó kistesó miatt nem lehet nyugodtan legózni, nem hagyja őket játszani, állandóan alkalmazkodni kell hozzá.

A tesóm és közöttem nagy a korkülönbség (5 év) és úgy nőttünk fel, mint két egyke. Nekem nagyon hiányzott a gyerektársaság (nem jártam oviba, csak már nagycsoportba, de akkor már nehezen illeszkedtem be), arra emlékszem, hogy mindig egyedül babázgattam.

Most irigykedve nézem a gyerekeimet, hogy óráig szerepjátékoznak, eső napokon amikor nem megyünk sehová, akkor csak pisilni és enni jönnek ki a szobájukból, közben történeteket játszanak el. A rájuk vonatkozó szabályok is ugyanazok, így ezen sincs veszekedés, hogy az egyiknek mit miért szabad.

Nem mondom, hogy vita sosincs, de alig és kezelhető. A régi bunyókra nem is emlékeznek, múltkor néztük meg a babakori felvételeket, azon látták.

Most nagyon jó a kapcsolatuk, utólag örülök, hogy így alakult, mert azt látom, könnyebb mint ahol nagy a korkülönbség. Az eleje, az első 3 év viszont borzalmasan nehéz volt.

Régebben volt egy kérdés hasonló témában, ott egy válaszoló részletesen leírta, hogy az öccsével kicsi a korkülönbség és van még egy sokkal fiatalabb húguk, de vele már nem találják meg a közös hangot. Az anyukájuk mondta, hogy sajnálja, hogy a kisebbikkel már nem olyan szoros a kapcsolatuk (mivel más korosztály), bár jó volt, hogy a hugit nem akarja senki kinyírni.

A gyermekeim kozott kicsi a korkulonbseg (bo egy ev) es nalunk nem volt gond a hazassagunkkal. A kicsi szuletese utan meg nem volt nehezseg, szerencsere a nagyobb alvasaval soha nem volt semmi gond, a kicsi is kb fel eves volt, amikor nyugos lett a fogzas miatt es egy evet ejszakaztam ugy igazan. De a ferjem segitett, szabadnapjan kelt o is, en alhattam, illetve el is ment veluk napkozben setalni, en tudtam kicsit egyedul lenni.

Agyerekek szeretik egymast, feltekenyseg nem volt, nem is egyforma az erdeklodeduk. Szinte egyszerre kezdtek az ovit, sulit, en nem voltam itthon sokaig ket gyerekkel, szinte csak annyit, mint egyel lettem volna.

Nalunk az egyutt toltott ido megvolt, pici koruktol 8-kor altattam oket, a nappali alvasmennyiseget eleve ugy szoktattam meg veluk, hogy este 8-kor ok maguk varjak az alvast. Utana mi egyutt toltunk szinte minden estet, vacsorazunk, beszelgetunk, nyaron iszogatunk a kertben, telen filmezunk, a szeretjezesre isvan idonk, energiank.

Osszessegeben tehat egy nehez evunk volt a ket gyerekkel, akkor nyilvan faradtabb voltam es feszult, de ha egy evet nem birt volna ki igy a hazassagunk, akkor meg is erdemeltuk volna a valast.

Nyilvan sok helyen ez tobb ev, az mar kemeny lehet.

En arra lattam peldat, hogy a harom ev korkulonbseggel vallalt 2-3 gyerek gyotri meg a csaladot, 6-9 ev otthon nem konnyu, neha mi nok ilyenkor maniakusak is leszunk, valaki a fozesbe, valaki a takaritasba menekul, kozben meg zaklatja a csaladot, hogy miert nem esznek meg mindent, miert koszoljak ossze a padlot eskezdi elolrol az egeszet. Ennyi ideig az is nyomaszto lehet, h kiesnek az emberek kozul, nem kell kommunikalni annyit, nem kell munkaba indulni, kioltozni, nincs fizetesemeles elismeres.

Anyagilag is egyre nehezebb, mert a bevetel alig no, a gyerekek szama igen, egyretobb hely kell, tobb szoba, nagyobb auto, egyre dragabb egy csaladi program, nyaralasramar nem telik sokszor.

Nalunk pl ilyen gond nem volt, mert 3evet voltam otthon, tgyas-okat, gyed-et kaptam, nyilvan ez kevesebb volt, de nem kellett gozerovel sporolni, utana meg mar kaptam a rendes fizetesemet.

DE ez sem altalanos, csak en epp erre lattam peldat.

Mindenkinek mas valo, van aki rosszul dont, sokszor aparvalasztas rossz, sokszor azzal van gond, hogy csak az egyik fel szeretne tobb gyereket, a masik meg csak rahagyja, de mivel nem igazan akarta, igy utana nem akarja cipelni a tobb gyermekkel jaro terhet.

17: Pontosan így van. Minden család, kapcsolat és a szülők mások, nem mindenkinek ugyanaz okoz problémát.

(15. válaszoló vagyok)

Én is úgy gonoltam sokáig, sőt most is, hogy nem jó a kis korkülönbség. Írta valaki, amit én is gondoltam: jobb, ha az az 1 gyerek kap figyelmet kiskorában. Nagy lányom 12 éves, a kisfiam 2 és fél. Ez így oké. Kisfiam után úgy voltam, hogy jöhet a 3. , de majd ha ovis lesz, akkor délelőtt a kicsié vagyok, délután az övé, mégiscsak könnyebb nekem is. A vége az lett, hogy véletlenül, terven kívűl, erőfeszítéseim ellenére terhes lettem, amikor kb 1 éves volt a kisfiam. Sírtam, ezek után kiderült, mint hab a tortán, hogy ikrek. Szóval kisfiam másfél volt, mikor jöttek az ikrek.

Nekem, aki sosem így tervezte. Így már nem bánom, de nehéz. Most lenne könnyebb a két és félévessel, nem kell etetni, csitítgatni, most kezd beszélni, szóval már ő "szórakoztat" valamennyire, de itt vannak a lányok, etetés, stb. Pedig nem voltak sosem sírósak, egyik sem, a fogzást nem is vettem észre, csak hogy már kibújt, az éjszakákat a fiam 3 hetes, a lányok 3 hónapos kortól alusszák végig, szóval tényleg jó gyerekek, nem nyűgösek, de mégis nehéz.

A házasságban nem hiszem, hogy ze gondot okozna. Ha akarunk elmegyünk, van mama, aki vigyár rájuk. Pedig nem vagyok egy ősanya, aki minél több gyereket akart.

De erre én is azt mondom, hogy minden gyerek más, minden szülő más.

Szerintem ott nem csak a gyerekek voltak a probléma tárgyai.

Rengeteg testvérpárt ismerek akiknél kicsi a korkülönbség és a szüleik nem váltak el. Sőt...