Így fogom leélni az életemet? Nem akarom! Mit tegyek? (többi lent)

Elmúltam 30 éves. Édesanyámmal élek, a szülői házban, még mindig a gyerekkori szobámban. Édesapám sajnos elhunyt két éve. Viszonylag jó munkahelyem van, aránylag jó fizetésért, de lakásvásárlásba, vagy építkezésbe nem tudok belevágni, főleg nem egyedül.

A barátaim közül, akik megmaradtak barátnak, egy külföldön van, kettő pedig tőlem 120 km-re. Telefonon, skype-on tartjuk a kapcsolatot, de lényegében egyedül vagyok, bár van néhány haverom, de igazából senkire sem számíthatok, nincs olyan, hogy felhívjuk egymást, és átugrunk egymáshoz egyet beszélgetni, ha bármi van. Persze, néha akad egy-egy sörözés, de ebben kimerültek a baráti kapcsolataim.

Volt néhány párkapcsolatom, amik tartottak hosszabb-rövidebb ideig, de egyik sem tartott két évnél tovább, és ebből egy nő volt, akivel úgy éreztem, vele leélném az életem. Majdnem belepusztultam, amikor vége lett.

Az utolsó, egymást követő két kapcsolatomban sajnos szereztem 1-2 ősz hajszálat. Az egyik távkapcsolat volt, amiben folyamatos telefonos pórázon voltam, és mindennaposak voltak a gyanúsítgatások, és az arról szóló elméletek, hogy én milyen megbízhatatlan, hűtlen pali vagyok. A másikban pedig, egy végtelen rosszindulatú nő volt a „párom”, aki miatt a környezetemmel is konfrontálódtam, a végén ráadásul meg is lopott egy csomó pénzzel.

Ezek után én elzárkóztam az elől, hogy párkapcsolatban éljek. Azt vallottam, hogy inkább egyedül, mint egy rossz kapcsolatban.

Viszont, kb 6 hónapja eljutottam oda, hogy nyissak, mert úgy éreztem, hogy most már szükségem van valakire, elvégre az ember, társas lény. Akadt is néhány lehetőség, meg is ragadtam, de valamiért egyik sem jött össze, de nem mind az én döntésemből kifolyólag.

És itt jön a jelen: szinte percről percre, egyre intenzívebben érzem azt, hogy nem jó így nekem. Testem, lelkem, minden porcikám, minden sejtem, tiltakozik a jelen helyzet ellen, és egyre jobban kétségbe vagyok esve, hogy mennek az évek, és nem leszek már fiatalabb. Nem akarok kifutni az időből, családot szeretnék, egy megbízható társat szeretnék, aki a gyermekünk, vagy a gyermekeink anyja lesz, boldog akarok lenni, és boldoggá akarok tenni valakit!

Nem akarok belesüppedni ezekbe a negatív gondolatokba, próbálok pozitívan felfogni mindent, de az utóbbi időben úgy érzem, mintha el lennék átkozva, és az lenne a karmám, hogy egyedül éljek, pedig tudom, hogy nem így kell lennie.

Volt már valaki hasonló helyzetben, amiből sikerült kitörnie? Hogyan? Milyen módon? Mit tanácsoltok? Mit tegyek? Nem akarok karba tett kézzel várakozni, erőltetni sem akarok semmit, de már nagyon szeretném, hogy valami nagy, és pozitív változás történjen az életemben!