Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Neki volt igaza, vagy én...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Neki volt igaza, vagy én reagálom túl?

Figyelt kérdés
Párommal az összeköltözésünk előtt úgy döntöttünk, hogy az ő házában fogunk lakni, mert az nagyobb. (Nekem kisebb lakásom van). Ebben a házban élt együtt 3 évig egy nővel, akit megismerkedésünk előtt kb. 5 évvel dobott ki. Végig hallgattam az egész történetet elejétől a végéig, és alapból idegesít már az is, hogy folyton előjön a nő valamivel kapcsolatban. Néha már olyan, mintha valami távoli rokon lenne. Másfél éve vagyunk házasok. Kb. úgy egy éve kimentem a műhelyébe, ahol bütykölni szokott, és megláttam, hogy a falak össze vannak firkálva. Az említett hölgy rajzolgatott szívecskéket, irogatott ilyen "szeretlek", meg "macikám" dolgokat. Akkor megkértem, hogy tüntesse el a falakról, mert engem zavar. Már akkor mondta, hogy hát ennek semmi jelentősége, nem kell ebből fesztivált csinálnom. Elkaptam egy flakon festéket, és néhány feliratot átfirkáltam, majd kértem, hogy a többit is legyen szíves tüntesse el. Azóta talán egyszer voltam ott, úgy fél éve, megint kértem, hogy a firkálmányokat fesse át, mert nekem rosszul esik, ha belépek, ezeket látni. Tegnap beugrottam megint, és semmi változás. Szóltam, hogy fesse már át, erre azt reagálta: "ha annyira zavar, akkor fesd át magad". Mondtam neki, hogy én azt szeretném, ha ő tüntetné el önszántából. De ha nehezére esik, akkor inkább hagyjuk a p...ba az egészet. Mérgesen rámförmedt, hogy: "ezért jöttél ide, hogy provokálj?" Nagyon rosszul esett. Este a házban mondtam is neki, hogy felőlem oltárt is állíthat annak a nőnek, már nem érdekel. Mérgesen nézett, de nem szólt semmit, csak hogy őt ez nem érdekli. Erre rávágtam, hogy "majd érdekel, ha én is teleírom a szoba falát az exeim nevével." Erre felpattant, kiment a műhelybe és átfestett mindent. Reggelre sem múlt el a csalódottságom, megingott a bizalmam, és el vagyok keseredve, hogy miért nem lehet ebben a kacsolatban, hogy csak MI vagyunk, más nem. Szerinte én reagálom túl... Mi a véleményetek?

2013. aug. 6. 07:30
1 2 3 4 5 6
 31/55 anonim ***** válasza:
100%

"Neki volt igaza vagy én reagálom túl?"


Neki van igaza, te reagálod túl.

2013. aug. 6. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/55 anonim ***** válasza:
84%

Én azért megértelek téged (a hisztizést nem, de a problémát magát igen).

Már eleve az sem volt szép, hogy nem tüntette el, miután megkérted (azért egy firka átfestése nem olyan megterhelő munka, plusz nem is fényképek széttépésére kérted), de hogy célozgat máskor is az exére...Na, EZEK UTÁN én is baromi dühös lennék, és azt sem tűrném el, ami amúgy nem zavarna (extől kapott semleges tárgyak pl.).

Ha beléd szerelmes, úgy kellene hozzá állnia neki is, hogy KÖZÖS OTTHONotok van (ha felajánlotta a feleségének, hogy ott éljenek, onnantól kezdve undorító felemlegetni, hogy az ő lakása), és együtt kellett volna veled boldogan kiválasztania az új bútort, nem az exet felhozni.

Én ezt nem viselném el.

2013. aug. 6. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/55 anonim ***** válasza:
Szerintem mindketten hibásak vagytok, mert te kissé túl reagáltad, ő meg észrevehette volna, hogy téged ez mennyire zavar. Egy kapcsolatban kölcsönösen tudni kell engedni. Próbáld vele ezt SZÉPEN megbeszélni. Ne azt érezze, hogy neki az le KELL festenie,hanem ÉRTED tegye meg. Ne féltékenykedj, téged választott, te laksz vele együtt. Egyébként ha már lefestette akkor megoldódott de utólag azért menj oda és kezdeményezz egy békülést :)
2013. aug. 6. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/55 anonim ***** válasza:
95%

Hát biztos velem van a baj, mert én általában minden exem látható "nyomát" eltüntettem. Engem zavarna, ha ott pislognának rám egy fényképről, vagy hülye feliratokról jutnának eszembe, nem hogy a jövendőbelim is nézegesse.

Jó, az más ha normális használati tárgyról van szó, amiről nem ordít, hogy "szeretlek dzsungelbubumacicukor", de ez az összefestem a műhely falát, alapból is gáz.


Nem értem a férjedet, hogy miért volt olyan nagy kérés az átfestés. Megértem, hogy őt nem érdekli, és nincs jelentősége, de pont ezért nem nagy kérés akkor. Az meg nem érthetetlen, hogy téged zavar.

Ha ennyire igényes amúgy is a műhely falára, hogy baromságokkal tele lehet írni, akkor akár elsőre odacsattoghatott volna egy lavór mésszel, és átpacsálhatta volna. 2 perc az egész. És akkor nem lenne ez a vihar a biliben. Furcsállom a hozzáállását.


Na most ha nekem nem lényeges valami, de a másiknak igen, mivel nekem amúgy sem fontos, és alig telik időbe, hát megteszem. Ennyi.

2013. aug. 6. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/55 anonim ***** válasza:
58%

Nevetséges, hogy azt akarod, önszántából tüntesse el. Érted, hogy ez már magában ellentmondás? Akarod, hogy önszántából.


Ha zavart, lefesthetted volna te.


Egyébként szerintem pont az ellenkezőjét érted el annak, amit akartál. Eddig csak firka volt a falon, olyan, mint egy bútor; most az a firka lett a falon, ami miatt előjött belőled a sikítószellem. Jobban fog emlékezni rá.

2013. aug. 6. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/55 anonim ***** válasza:
47%

Nézd, hogy te dilinyós vagy, az biztos.

A hapsid is egy bunkó, de egy ilyen hisztérikának nehéz is normálisan visszaszólni.

2013. aug. 6. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/55 anonim ***** válasza:
59%

"Neki volt igaza, vagy én reagálom túl?"

Ezzel már a "neki volt igaza vagy én tévedtem" értelmi szintet is megütöd.


Ráadásul az önszántából tüntesse el, de kihisztizem dolog is hatalmas értelmi szintre utal.


Végezetül a férjed nem nagyon foglalkozik veled, te meg egy hisztérika vagy. Lehet mindenből ekkora balhét csinálsz és már alapból ignorál téged.

2013. aug. 6. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/55 anonim ***** válasza:
Átkented volna a falat és kész. DE te leálltál vele balhézni? Most jobb? Neki talán nem ingott meg a bizalma benned, hogy egy ilyen önbizalom hiányos nővel vagy együtt, aki ilyenre féltékenykedik?
2013. aug. 6. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/55 anonim ***** válasza:

Szerintem butaság lenne ennyiből elítélni a kérdezőt.

Azért nem mindegy, hogy csak azért voltak a falon,mert lusta volt lefesteni,vagy pedig azért, mert még kötődik az exéhez, s nem tudja lezárni magában.S lehet az utóbbi áll fenn, mivel a kérdező leírta, hogy folyton felhozza valamivel kapcsolatban a nőt. Itt ez a gond. Legalábbis, ha lehet látni, hogy még mindig érte van oda.

Honnan tudhatjuk mi, hogy zajlik a háttérben?Az, hogy a kérdezővel van együtt, még nem jelenti azt, hogy nem vagyik vissza az exéhez.

2013. aug. 6. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/55 anonim ***** válasza:
Ami még lemaradt: Gondolom senki nem örülne neki, ha az ex folyamatosan szóba kerülne náluk.Ez azért több, mint egy kézzel festett, készített emléktárgy.
2013. aug. 6. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!