Baj hogy önállósodni akarok? Nem akarok semmiben függni a férjemtől?

Nem kell okot adnod rá. Ezt nem Te okoztad és nem is a Te hibád. A probléma vele van, sajnos, és ahogy más is írta, ez még csak a kezdet. Még frissek vagytok. Évek múlva még rosszabb lesz. Egyrészt én azt nem várnám meg mellette, másrészt, ha mégis maradsz , tényleg alapozz, hogy ha éveket is töltesz mellette, ne függj nagyon, amikor rászántad magad arra, hogy kimond, hogy nincs szükséged főnökre egy házasságon belül, elég a munkahelyeden.

A férfi, aki korábban írt, a férjemre emlékeztet. Bár babát várok, a párom támogat, levelezőn suliba járok, nyelvvizsgára tanulok, mindenben a segítségemre van, hogy ha megyek vissza dolgozni, jobb munkám lehessen. Hetente elmondja, mennyire büszke rá, hogy ilyen jól haladok, és egészséges önbizalma van, nem féltékeny sem szakmailag, sem szerelmi téren. Férfi barátaim is vannak, volt, hogy egy pár órára teáztam az egyikkel, csak mosolyogva megkérdezte, hogy éreztem magam, és ment tovább az életünk. A kölcsönös bizalom, egymás segítése, haladás együtt az alap. Én sem számoltatom el őt az idejével... stb. Szóval azt akartam ezzel mondani, hogy lehet ez másképp is! Csak keresni kell!

20 éves házasságom alatt megtanultam, hogy igenis kell lenni annyi tartaléknak, hogy a magam lábán is eléldegéljek egy bizonyos színvonalon.

Nem a közösből tettem félre, apám adogat kisebb-nagyobb összegeket, és már egészen szép 7 számjegyű gyűlt össze.

Mindig is utáltam kiszolgáltatott lenni, ha nincsen félretett pénzem, a depresszió különböző tüneteit produkálom. Emellett dolgozom is, az minden megy a közösbe, de a vésztartalék csak az enyém. Borzasztó nagy biztonságot ad!!!

Egyáltalán nem baj, ha önállósodni akarsz, ezt kéne tenni minden nőnek.

Nézd, én alapvetően nem akarok önállósodni a (leendő) férjem mellett, de ha a leghalványabb nyomát látnám annak, hogy magához akar ilyen módon láncolni, akkor azonnal akarnék. Teljesen jogos, amit csinálsz, és inkább az a baj, hogy megfordul a fejedben, hogy veled van baj és nem a férjeddel. Semmiképp ne hagyd, hogy a külső kapcsolataid (barátok, szülők, ismerősök) felemésztődjenek, így tarthatod nyitva a menekülő utat.

Kicsit hasonlít a helyzet arra, mint mikor egyetemistaként akartak ideláncolni: addig eszemben se volt külföldre menni, de akkor azonnal elkezdtem nézegetni a külföldi ösztöndíjakat. Ugyanis láncolni oda kell valakit, ahol nem jó lenni. Ahol jó lenni, ott magától is ott fog maradni.

Igen, ideális esetben a férj inkább támogatja az előrejutást.

Egy ideig munkanélküli voltam, kijöttünk a férjem fizetéséből is, tehát nem pánikszerűen kerestem munkát. De idővel már nagyon rossz érzés volt, hogy nem teszek hozzá érdemben a közöshöz. Eleinte mondogatta, hogy 100 ezres munkát ne vállaljak el, "szinten aluli lenne". Aztán egyszer mondtam, hogy vazze, nincs semmi, nekem már a meki is kezd szimpatikus lenni.

Aztán szerencsém volt, megfogtam egy jól fizető állást. Nagyon büszke volt rám. Amikor bónuszosztás volt, velem izgult, hogy kapok-e, ha igen, akkor a teljes összeget kapom-e (évente kétszer, maximum a havi fizetés összegét adhatja a főnök, ha elégedett). Amikor megkaptam, egyrészt örült, másrészt az első kérdése volt, hogy a főnököm mit mondott mellé. Mondtam, hogy kaptam némi verbális hátbaveregetést, ennek még jobban örült.

Tanulmányi szerződést is kötöttek, akkor is nagy öröm volt, hogy de jó, haladhatok előre, vajon mikor léptetnek elő, stb (na, ez még pár év, de legyen igaza :)).

Közben egy hobbimból eszembe jutott egy vállalkozás lehetősége. Rettentően támogatta, aztán időhiány miatt fulladt be, de ha úgy döntök, nagyon támogatna.

A legfontosabb: gyereket tervezünk, kicsit megakadtam azon, hogy most olyan jól megy a munkahelyemen, nem lenne jó évekre kiesni belőle és lehetőségeket elszalasztani. Azonnal felajánlotta, hogy amint nem anyatejes lesz a gyerek, ő szívesen itthon marad vele.

Tény, hogy nincs gond az önbizalmával.

Viszont volt olyan exem, akinek volt és azért szakított, mert bevallottan nála alacsonyabb végzettségű és szellemi képességű hölgyet képes csak nőként értékelni.