Meddig érdemes küzdeni, kívülállóként hogy látjátok?

6 éve vagyunk együtt, 1 éve házasok vagyunk, van egy közös gyermekünk. a férjem külföldön dolgozik, kint laktunk évekig, de a férjem állandóan hazudozott, megalázott, hazaköltöztünk a kisfiammal. én itthon nem találok munkát, szerencsére keres annyit, h megélünk így. válságba kerültünk, neki nem megy távházasság, én pedig félek visszaköltözni a sok rossz miatt, amit kint kaptam. ő az anyukájával való kapcsolatára hivatkozik, h az rontotta el az egész életét, így felvetettem a pszichiáter segítségét. nem szárkózott el tőle, de még gondolkodik rajta. mindig a könnyebb utat választja, hétvégén sem hozzánk jött, azt mondta, h az unokatesójával megy bulizni, közben 1 nővel volt, aki oldalról van neki, mikor nem mennek jól a dolgaink. szeretem őt, mert alapvetően jó ember, én nagyon furcsa vagyok, a szívemmel szemlélem az életet, ő ezt megérti és próbál támogatni, amikor minden rendben, idővel minden kezdődik újra. ő átvág, én erre rideg leszek, és indul a lavina újra. belefáradtam abban, h őt is "neveljem". közben látom, h szeretné, hogy jó legyen minden. azt gondolom működne köztünk a dolog, hha orvoshoz menne és együtt élnénk. de nagyon félek kiköltözni, félek itthagyni a biztonságot, amit az anyukámtól és a barátaimtól kapok, mert rájuk minden körülmények között számíthatok. félek az anyósom ránktelepedő mivoltától. (pszichiátriai kezelés alatt áll évek óta, akaratoskodó, zsarnokoskodó, a férjemet 35 éves kora ellenére 2 évesként kezeli). nyilván ennél árnyaltabb a dolog, de nagyvonalakban így fest. ha leírnánk egy papírra a sérelmeinket, vágyainkat az segíthetne? v a párterápia esetleg? a nőügyeivel kapcsolatban azt mondja, h engem szeret, de mikor nem mennek a dolgaink kell neki vki, aki figyel rá. (mindig akkor csajozik, amikor kimondjuk, h elég volt. de akkor küzdés nélkül rögtön máshoz rohan. ez kétszer történt meg eddig, az elmúlt 1 hónapban. nem fekszik le a nővel, csak fürdik az odafigyelésben). - én ezt szintén az eltorzult lelki világára vezetem vissza, az iszonyú szeretetéhségére és arra, h ezt otthon nem kapta meg soha. van még remény szerintetek? küzdjünk vagy elég volt? ő azt mondja, h fél attól, h megint rideg leszek (akkor vagyok az, amikor látom, hogy megint hazudik, h megint kezdődik a sok rossz). borzasztó szentmentalista vagyok, talán mára megtanultam, hogy nincs herceg fehér lovon.