Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi ez a viselkedés? Eddig soha nem volt ilyen.
Röviden: ha a férjemmel az én problémámról kezdenék neki beszélni akkor elengedi a füle mellett. De ha neki van gondja akkor azt rögtön már is orvosolni kell.
Hosszabban: gyesen vagyok. 2 éves a lányunk. A cég ahol dolgozik megváltozott túl sokat követel a dolgozóitól, szombatonként is dolgozik, 3 műszakban, sokszor 12 órákat. Álló fizikai munka.
Megkértem próbáljon meg másik munkahelyet keresni, amíg a lányunk nem megy óvodába, mert ha én is visszamegyek dolgozni, félek hogy nem fogom bírni a napközbeni hajtást a munkahelyen, majd este gyerekkel foglalkozást. Segítenie kell majd. Nem aludhat mindennap.
Erre az volt a válasza, hogy ne vele foglalkozzak, tanuljak, hogy olyan munkám legyen ahol nem kell hajtani.
Mondtam neki hogy én tanulnék de hogy ha bejárni se tudok sehová, mert a gyereket hova teszem? Erre az volt a válasza, hogy jó idő van az uborkára. Lesz mit télire elrakni.
Azóta nem tudok vele az én, a család problémáiról beszélni, mert nem hallgat meg.
De ha neki vagy épp barátjainak van gondja azt rögtön meg kell oldani.
Én nem értem mi ez a viselkedés. Eddig mindent megtudtunk beszélni. Másban nem változott, ugyanúgy kedveskedik, bújik. Mit gondoltok?
Úgy látom sokan tudnak olvasni, de csak kevesen értelmezni. Soha nem szóltam neki a munka miatt a sok dolgozás miatt. Elnevelem én a lányt, vezetem a háztartást, minden nap főtt étel van az asztalon. Mosok, takarítok, amit egy jóra való asszonynak kell. És még most egy szavam nincs. De ha elmegyek dolgozni (valaki írta hogy honnan tudom, hogy lesz munkám, onnan hogy ha nem lesz csődbe megyünk, férjem 90 ezres keresetéből sokáig nem tudunk fennmaradni) akkor is meg kellesz ezt csinálnom. Vinnem és hoznom a gyereket az óvodából, dolgozni és otthon megint csak dolgozni.
Nem a jelennel van gondom. A jövőm kilátástalan.
Ennyi erővel tényleg jobb ha elválunk. Mert akkor már mindegy.
És szerintem ez nem csak az ÉN problémám hanem a családé.
Senki nem beszéljen nekem a régi nagyanyáinkról. Régi falusi családból származom. Tudom milyen volt a régi élet. Mikor 4 generáció lakott együtt. Dédnagymamám, nagyikám, papó, anyu, apu és a gyerekek. Anyu apu dolgozni járt, mi pedig dédiékkel szedtük a csirkéknek a füvet, etettük a jószágokat, játszottunk, boldogok voltunk. Soha nem volt senki egyedül. Aztán szinte mindenki egyik napról a másikra meghalt. Gyerekként az utcára kerültem és .... Szóval senki ne mondja meg nekem milyen volt a règi élet.
Az az érdekes ha ezt a gyerekvállalás témakörbe írtam volna ott mindenki a férjemnek esett volna. Érdekes hogy az ott fórumozó nők párjaik milyen figyelmesek 12 órás műszak után is babáznak.
Csak ismételni tudom magam nem a mostani állapotommal van bajom hanem félek a későbbiektől.
És pont ezért nem alszok. Kattog az agyam. Valaki írta hogy nekem kell megoldást találni a problémára. Hát ezen vagyok.
Igen a háromműszakban dolgozók nagy része elválik.
Mostanában sok férj, munkakörtől függetlenül rá se néz a gyerekére. Mintha nem is az övé lenne. Így soha nem fogja magáénak érezni. Ezért is pattannak le olyan könnyen.
Kérdező. A férjed túlterhelt. Te még nem vagy az, viszont leszel. Azért egyedül nehezebb,mert kiesik az a fizu is, amit a férjed keres. Jobban kellett volna férjet találnod vagy később kellett volna szülnöd. De ezen már nem kell rágódni.
Ez egy ördögi kör. Többet vállalsz majd magadra, hisztis leszel. A férj látva a változást, többet fog (feleslegesen) túlórázni. A kapcsolatok kb 30-40%-ban ez a leosztás.
Igen, ha elválsz, kiesik egy fizetés...cserébe viszont kiesik egy ember akit etetni-itatni kell, + ha még esetleg dohányzik is, az is pénz, és nem hármatokra dolgozol, hanem csak magadra és a gyerekre. Tényleg, ha minden rád szakad, akár egy egyedül állóra, minek a kolonc a nyakadra? Olyan sokat nem keres, mint írtad...
Próbálj beszélni vele, mert így nem lesz ennek jó vége!
A probléma szerintem többszörös.
1. A férjed túl sokat dolgozik , fáradt.
2. Keveset keres.
3. Te túl jól a karsz otthon teljesíteni.
4. Magadra maradtál a gyerekneveléssel, a háztartással.
5. Ez csak az én feltételezésem: Lehet, hogy megcsal, amit otthon túlórának állít be, azt egy másik nővel tölti. Ezt tette a barátnőm férje és azért akart még 1 gyereket, h az asszony teljesen le legyen kötve.
Többféle megoldás és részmegoldás is van.
1. Elég lenne 2 naponta főzni nagyobb adagot, vagy pedig 3 naponta még nagyobbat.
2. Vegye ki a részét a házi munkából!(kicsi az esélye, hogy megteszi)
3. Néha vidd a gyereket a nagymamához, vagy a nagyi jöjjön hozzátok!
4. Ha teljesen boldogtalan vagy vele, válj el, gyerektartást kénytelen lesz fizetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!