Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi ez a viselkedés? Eddig soha nem volt ilyen.
Röviden: ha a férjemmel az én problémámról kezdenék neki beszélni akkor elengedi a füle mellett. De ha neki van gondja akkor azt rögtön már is orvosolni kell.
Hosszabban: gyesen vagyok. 2 éves a lányunk. A cég ahol dolgozik megváltozott túl sokat követel a dolgozóitól, szombatonként is dolgozik, 3 műszakban, sokszor 12 órákat. Álló fizikai munka.
Megkértem próbáljon meg másik munkahelyet keresni, amíg a lányunk nem megy óvodába, mert ha én is visszamegyek dolgozni, félek hogy nem fogom bírni a napközbeni hajtást a munkahelyen, majd este gyerekkel foglalkozást. Segítenie kell majd. Nem aludhat mindennap.
Erre az volt a válasza, hogy ne vele foglalkozzak, tanuljak, hogy olyan munkám legyen ahol nem kell hajtani.
Mondtam neki hogy én tanulnék de hogy ha bejárni se tudok sehová, mert a gyereket hova teszem? Erre az volt a válasza, hogy jó idő van az uborkára. Lesz mit télire elrakni.
Azóta nem tudok vele az én, a család problémáiról beszélni, mert nem hallgat meg.
De ha neki vagy épp barátjainak van gondja azt rögtön meg kell oldani.
Én nem értem mi ez a viselkedés. Eddig mindent megtudtunk beszélni. Másban nem változott, ugyanúgy kedveskedik, bújik. Mit gondoltok?
Pedig muszáj leszel bírni a hajtást.Nagyon sokan csinálják ezt, én is ezt tettem, meg még 1000 más nő ezt teszi, és eszemben sem jutott, hogy a férjemet vegyem rá, keressen másik állást.
Fáradt, nincsen energiája még a nyígást is hallgatni otthon.Légy talpraesett, meg kell tudnod oldani a feladatokat egyedül is, ha ő nem tud segíteni.
És ha én is fárad és nyűgös leszek?
Nekem miért kell 2 helyen helytállnom míg neki csak egy helyen?
Megérteném ha ő tartana el minket, de nekem is ugyanúgy lesz keresetem.
Ez kicsit olyan mintha egyedül álló lennék. Bocsi kedves kettes de nem értem miért olyan nagy kérés ez tőlem felé.
2 éves lány mellett már nyugodtan ellehet végezni a házimunkát, anélkül, hogy kikészülj tőle. Osszad be jobban az idődet. A gyereket tanítsd meg önállóan játszani, elfoglalni magát.
Nagyon sok nő megtudja ezt tenni. Akár 3 gyerek mellet is.
A férjednek pihenésre, kikapcsolódásra van szüksége.
Ha másik munkát keresne, akkor meg az lenne a bajod, hogy nem tudtok megélni a keresetéből.
Még annyit: honnan tudod, hogy neked lesz kereseted? Még akkor sem biztos, ha már volna helyed?
Anyáink, nagyanyáink is dolgoztak a munkahelyükön. Még is ellátták a háztartást a gyerekeket, esetleg még a kertben is dolgoztak. Mégis jutott idejük néha szórakozásra. Pedig nekik nem volt annyi háztartási gépük, mint a mostani nőknek.
A mai fiatalok nagyon kényelmesek lettek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!