A házasságunk mostanában nagyon megromlott és úgy érzem, hiába próbáljuk menteni a menthetőt, csak egymásra mutogatunk és nem jutunk semmire. Mit csináljunk? Van még remény?

Hát ha csak arra szorítkozok, amiket leírtál, akkro bukta az egész.

Válaszolj gyorsan egy egyszerű kérdésre. Ki a fontosabb neked, a férjed vagy a két gyereked? Ne gondolkozz rajta!

Ezt meg kell beszélni és nem kell hagyni, hogy gépezzen az urad ahelyett hogy a problémákat megbeszélnétek.

Én is segítek a feleségemnek ahol tudok, pedig még gyerek sincsen és csak utána olvasok, gépezek, tévézem...

Itt a férjednek kéne változni, hogy ne csak a kicsikkel játsszon egy kicsit, hanem neked is segítsen esetleg a házi munkában...

mindkettőtőkkel baj van. a férjed nem segit, te kimerült vagy a gyerekek miatt és segitség kell a házimunkában. ő kimerült a munkamiatt és otthon csak pihenést akar...

itt senki nem probál menteni semmit.

az ő napját leirtad hogy milyen, de te mit csinálsz egész nap? az ő napján nem nagyon lehet változtatni, hiszen ott a munka, max azon a részén hogy mennyit játszik a gyerekkel vagy mennyit olvas/gépezik.

valószínűleg célszerűbb lenne a te napodat átrendezi egy picit

Szia! Nálunk ugyan ez a helyzet.

A férjem szerint nem a gyerekek kellenének, hogy az elsők legyenek számomra, hanem ő. Szerintem meg, amíg lehet a gyerekekkel kellene törődnünk maximálisan, ami még kb 5 év, utána pedig még lesz 30-40 évünk, hogy csak egymással foglalkozzunk.. Szerintem nálatok is ez a helyzet...

Először is, remény mindig van!

A változtatás néha irgalmatlanul nehéz, mert mindkettő begubózik a saját sértettségébe és a másiktól várja a kezdő lépést, így nagyon hosszú időre be tud állni a probléma, amit aztám ki-ki saját vérmérséklete szerint kezel le (és általában újabb vádaskodásokhoz, és a kapcsolat további elmérgesedéséhez vezet).

Egy biztos: hosszú távon nagyon romboló tud lenni a kapcsolatra egy ilyen "befagyott" állapot.

Mindenképpen nyitni kell a másik felé; gesztusokkal, tettekkel meg kell próbálni visszaterelni a kisiklott kapcsolatot a régi normális kerékvágásba.

Vannak, akik ilyenkor egyből válást ajánlgatnak, mint egyedüli megoldást, de én messzemenően elítélem ezt a fajta menekülést; a feleknek - már csak a gyerek(ek) miatt is - kutya kötelességük a kapcsolat rendezéésért mindent megtenniük.

Ja és senki, aki hasonló helyzetben van, ne ringassa magát abba a tévképzetbe, hogy "minden a másik hibája". Nem. Minden elcseszett kapcsolathoz két ember kell..

A legtipikusabb hiba, amit annak idején én is elkövettem, hogy mindent meg akartam csinálni: főzés takarítás, gyerek gondozás. Persze totál lemerítettem vele magam, és a férjemben csak a felmentő sereget láttam, aki egy kicsit bolondítja a gyerekeket miután hazaért, hogy én tovább teperjek a háztartással, ami a kicsik mellett lopkodott 10 percekből csak nem akart összeállni napközben.

Szóval nincs olyan hogy tökéletes anya+háziasszony+feleség és ebben a kisbabás korban az utóbbi valósággal elillan a fáradtságtól és az állandó izgalmaktól.

1. Nyugi!

2. Kérj segítséget: férj, anyuka, anyós , szomszédasszony, bárki jó, ha nem elfogadod, hanem magad szervezed meg, mikor, mire kérsz meg valakit. Végső esetben egy másik kisgyerekes anyukát hívj át az övéivel vigyázni, hogy tudj egy kicsit haladni a babákon kívüli dolgaiddal. De vigyázz ne vállald tól magad.

A kicsik mellett csak a legfontosabbakra kell rászánni az időt a többi csak az erődet pazarolja.

3. Apát családilag kell üdvözölni, örömmel elé menni, integetni, puszikat osztani, és egy picit vele maradni gyerekestől.

4. Jó napirend, főleg az estékre: vacsi után nincs házimunka, max mosogatás ha lehet közben beszélgetve.

Ha időben le tudjátok tenni a kicsiket, kell maradjon 1-másfél óra kettőtökre.

Sok sikert!

>de amíg ő nem tesz semmit csak engem vádol, fogalmam sincs, hol kezdjem

Erről beszélek. Valószínűleg ha ő írta volna ki a kérdést, ugyanezt írta volna.

Mindketten a másikat okoljátok - és nyilván mindkettőtöknek valahol igaza van. De sajnos valakinek rá kell szánnia magát a kezdőlépésre, mert máskülönben nem történik semmi (jó).

Első körben nem kell egetrengető dolgokra gondolni. Egy szeretetteljes érintés, egy kedves szó, valami, ami visszaidézi a "boldog békeidők" hangulatát. Még akkor is meg kell tenni, ha adott szituációban úgy érzed, ez a másik kötelessége lenne.

Meg kell adni az alaphangot, hogy a másiknak legyen mire rezonálnia.

(5-ös)