Ilyen kapcsolatokban miért döntenek gyerekvállalás mellett, főleg a nők?

Az én házasságom sem így indult. A férjemmel közösen csináltuk a házimunkát, mindketten dolgoztunk, a gyerekeket terveztük (3 gyerek, kis korkülönbség, hogy ne essek ki sokat a munkából). A férjem meglepő módon addig boldogult jobban a gyerekekkel, amíg kicsik voltak. Fürdette, etette őket (sajnos tápszeresek voltak), játszott velük, én meg örültem, hogy milyen jó apa. Nem erőltettem a házimunkát, én otthon voltam, megcsináltam, ő meg napi 10 órában dolgozott és örültem, hogy ezután még van kedve a kicsikkel foglalkozni. Aztán a nagyobbik olyan 4 éves lehetett, mikor észrevettem, hogy az apja mintha egyre kevesebbet foglalkozna vele. Eleinte nem volt vészes, de ahogy a fiunk egyre tudatosabbá vált és már nem csak az csinálta amit az apja mondott (olvasni akart, mikor az apja focizni, vagy focozni akart, mikor az apja társasozni stb.), egyre rohamosabb lett a változás és így volt ez a másik kettővel is. Mostanra jutottunk el odáig, hogy a férjem már csak elmegy dolgozni, hazajön, letelepszik a gép elé és onnan senki és semmi nem tudja kirobbantani. A gyerekekkkel nem tud mit kezdeni, mert csak zavarják, a házimunkából már semmit nem "tud" megcsinálni, de tőlem elvárja, hogy a munka és a gyerekek mellett is minden tip-top legyen.

Ha tudom, hogy ilyen lesz, biztos, hogy nem szülök neki gyereket, sőt messze el is kerülöm, de így utólag már könnyű okosnak lenni.

Amikor összeházasodtunk és megvettük a lakásunkat, elkezdtük berendezni, felújítani akkor volt pár dolog amiben megegyeztünk.Például ő kádat akart én tusolót, mondtam neki ha kell a nagy kád akkor súrolni fogod, ergo az mindig az dolga, most is, pedig gyeden vagyok. Tulajdonképpen lefektettük kinek mi a dolga, én az ő dolgát nem csinálom meg ha télapók hullanak az égből akkor sem. Nekem is van munkahelyem, attól függetlenül, hogy most gyeden vagyok.

Persze ezek a szabályok nem olyan merevek meg már így szoktuk meg, az első pillanattól kezdve lefektettük őket, mindkettőnknek megfelel és gond sincs ebből.

Leosztás:

Bevásárlásra közösen megyünk (nagyra - általában ezen kívül már a tejet meg a kenyeret kell csak megvenni, illetve apróságok)

Takarítás:

Fürdő az teljes mértékben a páromé meg az előszoba. Nappaliban, hálókban (kettő van 1 gyerek meg a miénk) én takarítok, annyi hogy ablakpucolásnál segít, illetve ő szedi le a függönyöket és rakja vissza.

Ágyneműt kéthetente leszedi (az összeset) és frisset húz fel.

Befizeti az esetleges számlákat ( ő jár a postára, amúgy közös bankszámlánk van két bankkártyával)

folyamatosan figyeli milyen papírtermék fogy és felírja (wc papír, kéztörlő meg a szemeteszsák)(a kaját és a vegyszereket én írom)

Ha itthon van segít főzni (pucolja a répát, vagy szórakoztatja a gyereket, vagy gyereket szórakoztatva pucolja a répát).

A szennyesét a szennyes tartóba kell dobnia, ami nincs ott nincs kimosva. Segít kiteregetni, illetve leszedni a cuccot ha épp itthon van.

Egyébként meg önként le szokott pakolni a mosogatótálcáról, meg segít is sokat, nem megy a dolgok mellett.

Kb. ennyi a dolga. Majd ha visszamegyek dolgozni akkor a gyerek óvodába vitele az ő dolga lesz, mert én korábban elmegyek itthonról.

Nem tudnék együtt élni egy olyan férfival aki helyett mindent meg kell csinálni és ki kell szolgálni.

Sógornőm ilyen. Pár hónap után terhes lett, összeköltöztek, akkor ismerte meg a srácot. Jött a gyerek, a csaj mindennap panaszkodik, hogy sógor nem segít semmit, csinálja a házimunkát, gyereket, sógor meg munka után megy maszekolni, nagy ívben tojik arra, hogy a csaj mit mond, pénzt sem ad neki, tök sóher. Átlag heti 1-szer akarja ott hagyni. Most jön a 2. gyerek. Kérdeztem, hogy fogja bírni? Azt mondta, hogy a srác azt mondta, hogy megváltozik!!!!!!!!! Na? Ja, és azóta is panaszkodik, hogy ott van a gyerek+ő terhesen, és sógor nem segít semmit. Tudod, mi lesz, ha meglesz a 2. is?

Nem tudom sajnálni. Tudta, hogy milyen a pasi, de kellett 2. gyerek is. Ha ez kellett, akkor ne panaszkodjon, hogy senki sem segít neki, meg belegebed a munkába, tudta, mire vállal még egy gyereket.

Szerintem a pasik azért próbálkoznak is. Mindig csak egy kicsivel kevesebbet segít, a végén meg azt veszem észre, hogy én csinálok mindent.

Nálunk két gyerek van, amíg csak a férjem meg én voltunk, és mindketten dolgoztunk, nem volt téma, ő is takarított, én is. Megszülettek a gyerekek, gondoltam tényleg sokat dolgozik, ha nagyon szét voltam csúszva, kértem, hogy segítsen ruhát hajtogatni vagy ilyesmi, azt megcsinálja.

Elkezdtünk együtt fogyózni, ez azt jelenti, hogy minden nap főzök, eddig max heti kétszer voltam hajlandó. Most minden nap van meleg kaja (a gyerekekre külön főzök) nekünk, általában többminden, pl ebéd és vacsora is.

Múltkor már egész délután főztem, már minden bajom volt, hazaért a férjem, benézett a fazekakba, a hűtőbe, szedett magának, majd megkérdezte, hogy akkor csinálok-e neki egy salátát. A kaja mellé.

Én ilyenkor reflexből elküldöm a fenébe, akkor azért az agyához kap. De ez van, eddig boldogan megette, bármit főztem, most hogy van minden nap meleg kaja, követelődzik, és egy tányér tésztát nem tudna kifőzni magának.

Én emiatt nagyon mérges vagyok, nem elég, hogy a gyerekekkel is ilyen szinten folyton harcolni kell, hogy nehogymár ne tudjon kimenni a saját iszijéért a konyhára (én sosem nyaltam ki a feneküket) most már a férjemmel is el kell játszanom ugyanezeket a játszmákat.

Hosszútávon viszont megéri a sarkamra állnom.

"Mert ha meglesz a gyerek, akkor majd elolvad és megváltozik"

Perszeeee...