Miért szaporodott meg az elkeseredett nők/anyukák száma, akiknek boldogtalan az élete a párjuk mellett?

Azért mert az emberek, nők, férfiak egyaránt elfelejtenek dolgokat, amik még a kapcsolat elején nagyon is megvannak.

Pl., hogy egy kapcsolat olyan, mint a virágoskert. A virágokat nem elég elültetni, az elején megöntözni, kigyomlálni, hanem azt folyamatosan kell csinálni, különben a kert kihal. Mint ahogyan egy jól működő kapcsolat is. Ha a felek nem foglalkoznak a másikkal, ha nem ápolják a kapcsolatot, az a kapcsolat bizony meghal. És könnyű homokba dugni a fejünket, de valójában nem ezt kéne tenni. Kommunikálni, majd pedig cselekedni. De könnyebb, ha nem tesz az ember semmit.

Én magam is jártam már így a házasságomban, mígnem ráébresztettek arra, hogy mit rontottunk el, hogy oda kerültünk, ahová. És mivel van egy tündéri kisfiúnk, így az ő kedvéért nekiálltunk a mi kis "virágoskertünket" helyrerakni. És lám, sikerült is. Pedig nem is akárhonnan jöttünk vissza, hanem a szakadék széléről, a válás széléről.

És ehhez, hogy az emberek elfelejtik, hogy mi is az igazán jó, nagyban hozzájárul ez a világ, hogy mindenhol, mindenkinek meg kell felelni (munkahely, otthon, háztartás, szülőiség, stb.), rengeteg a stressz, nem tehetik vagy nem engedik el az emberek magukat, túl sokat gondolkoznak azon, hogy mások mit gondolnak vagy mit tesznek ahelyett, hogy mindenki magával, illetve a saját dolgaival foglalkozzon, kikapcsolódjon, lazuljon.

Hú de nyomasztóan vázoltad fel a helyzetet! :(

Már-már én is depressziós lettem.

De amúgy van benne valami!

Régebben egy pár év is eltelt,mire összeköltöztek a párok,most már az a menő hogy pár hónap ismeretség után összecuccolunk,csinálunk egy gyereket,mert tök jó buli.....

Én is mindenhol ezt látom.

Eloszor azt hittem, h tamadni akarod ezeket a noket.

Mire elolvastam, mar ertem mirol beszelsz es en is igy erzek. Nem tudom mi lehet az oka, de egy felgyorsult, beteg vilagban elunk, ahol a fiatalok ko.tont szivnak fel az orrukba es a regi ertekek mara nevetsegesek.

Es igen, engem is nyomaszt es sokszor gondolkodom, h kell-e kapcsolat, ha szinte boritekolhato a bukas...

Én akkor döbbentem le amikor a környezetemben bejelentettem, hogy válófélben vagyok és sorra jöttek hozzám ismerős anyukák, azt mondták, hogy mennyire irigyelnek hogy meg tudom tenni ezt a lépést, mert iszonyatosan szenvednek a kapcsolatukban, de nem tudnak lépni, mert nem tudnának szétköltözni, utána megélni.

Az elmúlt 10 évben több esküvőn is voltam, egy kivételével mind felbomlott hosszabb-rövidebb idő után.

Én magam is ezt veszem észre, sok olyan ismerősöm van akik már 19-20 évesen gyereket várnak/vártak, és amikor megszületett, pár hónappal később jött az összeveszés, és külön költözés.

A volt barátnőm 18 évesen szülte meg a kislányát a párja a gyerek születése után, amikor rájött hogy apai kötelességei vannak, lelépett. Akkor ismerkedtem meg vele egy buliban, mert neki az volt az egyetlen kikapcsolódása, szerencsére a testvérei, meg a családja nagyon sokat segítettek neki meg minden. Amikor már komolyabban elkezdtünk érezni egymás iránt, akkor ugye szólt hogy neki van már gyereke, és hogy így fogadjam el őt.

Én akkor maximálisan elfogadtam úgy ahogy igaz mindketten akkor voltunk 20 évesek már, összejöttünk, de sajnos nem tartott sokáig a szerelem, mert jöttek a bekavarások, meg a problémák mert a szülőknek nem tetszett hogy a saját gyerekemként szeretnék segíteni a barátnőmnek hogy felnevelje a kislányát. Meg persze akkor jött képbe a volt srác aki mindent vissza akart csinálni, és sikerült neki, mert neki az volt a célja hogy megutáljam a barátnőmet, és hogy boldogtalan legyen örökre, mert ő akarta a gyereket állítólag a barátnőm, pedig ez fordítva volt igaz, de mindegy.

A lényeg az hogy már jó 2 éve nem beszélünk egymással.

Most itt van a jelenlegi barátnőm én lassan 23 éves leszek, ő most 20 éves. Kicsivel több mint 1 éve vagyunk együtt, de nem sietünk el semmit, megbeszéltük hogy nem vállalunk gyereket, mert a világ olyan hogy már sok mindent jól át kéne gondolnunk. Anyagilag is még spórolgatunk még külön élünk, és ez így jó. 25 éves korunk alatt nem fogunk gyereket vállalni, mert nem tartjuk magunkat készen a dologra, meg még élvezni akarjuk inkább a fiatalságot, mert ő is számtalan példát látott már rá hogy sokan 20 évesen vállalnak gyereket, amikor még buliznának inkább, és persze hogy már megy ott a megcsalás, meg a haverok, mert fiatalon még szórakozni kell inkább 20 évesen még szinte gyerek a legtöbb ember, agyilag sajnos, és sokan képtelenek a teljes gyereknevelésre. Persze vannak kivételek, de amit nem kell elkapkodni azt ne kapkodjuk el.

Mi ezért védekezünk óvszerrel, mert az legalább 100% os védettséget nyújt, jó 90% mert kiszakadhat, vagy valami, de mindig leellenőrizzük, és tudjuk hova kell menni ha esetleg gond lenne, tehát mi ilyenre maximálisan felvagyunk készülve, agyon figyelünk hogy ne csússzon be a gyerek, addig ameddig nem akarjuk.

Ezek nagy része - meggyőződésem szerint - csak hiszti.

Tisztelet persze a kivételnek.