Terhessége ideje alatt tette már valakinek még tönkre párjával a kapcsolatát az anyósa? 100%-ról 200% fokozatba kapcsolt, hogy a kisfia mellette legyen, ne a születendő gyermeke és a családja mellett?

Előre elnézést a hosszú idézetért, de ez fedi az igazságot:

"Tudnunk kell azonban, hogy mindez csak a felszín. Az igazi ok, amely az esetek 99 százalékára érvényes, az elengedésre való képtelenség. Az anya nem képes megengedni a gyermekének, hogy felnőjön, önálló döntéseket hozzon. Megfigyelhető, hogy a legtöbben kétségbeesetten bizonygatják, hogy alig várják, hogy gyermekük „révbe érjen”, miközben kifinomult és álságos eszközökkel azon dolgoznak, hogy gyermekük számára nélkülözhetetlenné tegyék magukat, és bebizonyítsák, hogy gyermekük választottja a nyomukba sem érhet. Mindannyian ismerünk folyton segítő anyósokat, akik rátelepszenek a gyermekeikre, és nem hagyják, hogy a fiatalok a saját, önálló életüket éljék. Ők azok, akik rettegnek a magánytól, az egyedülléttől, és képtelenek szembe nézni a saját félelmeikkel. Ők azok, akik nem képesek a saját életüket élni, a gyermekeikben akarják megvalósítani saját álmaikat, a gyermekeik életének jobbítását a küldetésüknek érzik.

A helyzetet megoldani már csak azért sem könnyű, mert Magyarországon a fiataloknak több mint ötven százaléka szülői házban kezdi a közös életüket. Még többen vannak olyanok, akik a szülők anyagi segítsége nélkül csak sokkal alacsonyabb életszínvonalon tudnának élni. Az anyagi függés olyan csapda, amelyből a kivezető utat megtalálni nagyon nehéz. Anyós-após házában saját háztartást vezetni ezernyi konfliktus és kritika forrása lehet. Ilyenkor aztán az anyós bizonyítva látja az igazát, hogy a segítsége nélkül a fiatalok életképtelenek lennének."

[link]

Az utóbbi szövegrészt helyesbíteném a saját helyzetemmel. Nekem van saját lakásom, keresetem, tanultam, hogy ne legyen rossz állásom. Anyagilag nem szorolok rájuk.

Még ez is mintha rossz pont lenne...

Nincs szükség a befőttekre, lekvárokra, főztjére (tudok főzni).

Végtelenül tehetetlennek érzem magam. Kezd felőrölni ez az egész. 8 hónapos terhesen dolgozni járok. A pénz miatt is, meg mert szeretem a munkámat. Nem is tudom mi lesz, ha már nem kell dolgoznom...

Szinte mindennap hajnalban felkelek, mert kétségbe vagyok esve, csak jár az agyam...

Rettentő fáradt vagyok, de a munkahelyemen mégis feltöltődök, mert bár ott is vannak rosszindulatú emberek, de ki tudom őket zárni, és csak a jó kollegákkal, kollaganőkkel foglalkozom, munkakapcsolatok, és baráti kapcsolatok terén.

Olyan jól sikerült ott is megoldani a konfliktusokat. És ezzel az alattomos, hátulról jövő perszonával nem tudok mit kezdeni.

Ezek szerint várjam a halálát? Az anyja (a nagymama )elmúlt 80 és még mindig él...Tehát van még kb. 20 éve. Addigra felnő a gyerekünk.

Valóban költözni kéne, de egy kerületben lakunk, és a munkahelyem is itt van, ahova vissza szeretnék jönni.

Ennek ellenére gondolkodom, hogy elmegyek Debrecenbe (kb. 220 km). Van ott is a cégnek telephelye.

És a szüleim? A barátaim?