Jobbak lennének a házasságok ha nem lehetne elválni, vagy csak súlyos indokolt ügyben?

Akkor is ugyanennyi probléma lenne, max. jobban titkolnák.A házasságok meg úgy általában az emberi kapcsolatok az EMBEREK miatt rosszak, ezt nem befolyásolja az, hogy van-e papírjuk róla, vagy nincs.

Sőt, ha egy rossz házasságból (pl. agresszív az egyik fél) nem lehetne kilépni, csak jobban elfajulnának a dolgok (a megalázott fél tűrhetne élete végéig, vagy öngyilkos lenne).

Biztos hogy nem, hiszen nem heccből válik el senki most sem, főleg gyerekkel. Sokkal rosszabb a gyereknek is egy mérgező családi légkörben felnőni, a szülőknek meg egymást csendben gyűlölni, mint elválni, amíg szépen tudnak kommunikálni.

Pl. képzeld el, hogy pasi félrekefél, a nő meg csak tűrje, mert nem lehet elválni.

Nemsokára jönnek majd az összehasonlítgatások, hogy bezzeg régen nem volt ennyi válás, épp csak azt felejtik el, hogy régen az egész világ más volt. Mára kultusszá nőtte ki magát a "jogom van a boldogsághoz", ami tény, de úgy gondolom, hogy ha valaki házasodik, azt önszántából teszi, elviekben tisztában van azzal, hogy ez egy végleges döntés, amiben már nem lehet csak a saját érdekeinket nézni.

Akkor lenne kevesebb a válás, ha kevesebb lenne a házasságkötés. Csakúgy mint a gyereknevelésre, a monogámiára, normális családi életre is nagyon kevesen alkalmasak. Szerelembe magától esik az ember, egy gyereket meg tud szülni egy 15 éves kislány is, megcsinálni egy gyereket szintén nem nagy kunszt. Örömittasan - a másikat és magunkat nem ismerve - aláírni egy papírt egyszerű, mindenkinek megy.

CSAKHOGY a házasság, a gyereknevelés folyamatos dolog, folyton tenni kell, kölcsönösen, gyakran lenyelve a békát, egyensúlyt találva a saját és a közös érdekek között - ez az igazi kihívás, ezt nem fogják fel sokan, ezért annyi az esküvő, és vele együtt a rossz házasság.

Aki meg nem házasodik, ott az a baj... :)

Emberek vagyunk. Tévedünk, hibázunk. Van aki ezt elismeri, belátja, együtt tud vele élni. Van aki csak nehezen. (Neki is muszáj, csak folyamatos tagadásban van.) Elképzelhetetlen a gyakorlatban egy olyan világ, ahol minden párkapcsolat tökéletes. Miért lenne az? Mitől lenne az? Az pedig ma is hozzáállás kérdése, hogy ki mennyi munkát, olykor áldozatot hoz meg egy jó kapcsolatért.

Amennyire én látom ez pont egy olyan terület, ahol a befektetés nagyon jól megtérül. Mégse törődünk eleget vele. Erről nem a házasság vagy az élettársi kapcsolat, mint intézmények tehetnek. Ez a közfelfogás. Azt megváltoztatni elég nehéz, főleg, mert kevés jó, követendő példa kap nagy nyilvánosságot. Mi emberek vagyunk úgy "elcseszve", hogy inkább érdekel egy zaftos pletyka, egy családi veszekedés, egy válás, mint egy olyan család, ahol minden rendben van. Aztán csoda, ha ezt kapjuk? Nem az.

Én nem abban látom a hibát, hogy túl korán adják fel az emberek és túl korán válnak, hanem az ellenkezőjében: sokan túl korán házasodnak!

Sokszor olvasom hogy huszonegynéhány évesek, még egyik fél (általában a lány) tanul, még meg sem tapasztalták igazán a valódi felnőtt életet (erre azt szoktam mondani, hogy nem a diákmelótól vagy a 18. szülcsinapcsitól leszünk felnőttek), de már szervezik az esküvőt, mert szép ruha meg nagy lagzi, stb. Persze, nem korfüggő, de azért egy bizonyos érettség nem árt a házassághoz, és sajnos nagyon sok kérdezőnek már az írásstíusából látszik, hogy mindketten kegyetlen éretlenek még a házassághoz, de a kérdése már arról szól, hogy rendbe lehet-e még hozni a két hónapos házasságukat.....(tipikusan, nemrégiben is volt egy lányzó, írta a kérdésében hogy már szervezik az esküvőt, de összevesztek a vőlegénnyel és hogy jaj mi lesz, közben a szövege tele volt a szokásos tini jelekkel: "pfff", meg a "lexarom" és v betű helyett "W"......nem is beszélve arról, hogy valami egészen buta gyerekes dolgon kaptak össze, de a lány máris elbizonytalanodott, ezért kért segítséget pár névtelen, arc nélküli netező idegentől, hogy vajh' hozzámenjen-e a fiújához, avagy mégse.....)

Szóval a lényeg, hogy a házasságot kellene jobban meggondolni, és akkor belekezdeni, ha igazán ismerjük a máskat, igazán biztosak vagyunk-e abban hogy nem csak azért megyünk hozzá, hogy ne legyünk töbé "szinglik".....

Eszembe jutott egy másik kérdés a napokból. EGy nő írta ki, hogy van egy aranyos, rendes és gazdag hapsi, aki tiszteli és szereti, de hát ő nem. Viszont nem akar 30 felett egyedül maradni, ezért azt kérdezte a netezőktől, igent mondjon-e neki?

Magyarul a házasság sajnos nem azt jelenti, amit kellene, hogy jelentsen. Mert manapság mindenkinek a házasság a megoldás mindenre.

"Cerizem a hapsim, és szép fehér abroncsos ruhát akarok, amit anyu kifizet, hozzámegyek."

"ÓÓ, kiszakadt a gumi, terhes vagyok, nem baj, majd lesz valami hozzámegyek a 4 hónapos kapcsimhoz."

"Hát, nem izgat fel, nem is tetszik az arca, de rendes és van lakása, hozzámegyek."

"Még tanulok nappalin, a párom minimálbért keres, sebaj majd keresünk albit, mert úúúúgy szeretjük egymást, igaz, hogy egyikünk sem élt még anyuicéktól külön egy hetet sem, de hozzámegyek."

"Most ismertem meg fél éve, tök rendes és a szex is jó, már benne vagyok a korban, 30 leszek, na jó hozzámegyek."

És még kérdezzük, hogy miért van olyan sok válás?

Elsőnél a pont.

Már miért ne lehetne elválni valakitől, ha én nem vagyok már kíváncsi rá?! Ne már! Ha börtönbe akarok menni, akkor megölök valakit és lecsuknak. Na, az az, ahonnan nem lehet szabadulni csak úgy.

Nem lenne jobb. Az ember attól ember, hogy téved, hibázik. Házasságügyben is. Manapság az a divat, hogy az emberek lila ködben házasodnak, naná hogy pár éven belül kiderül, hogy nem illenek össze. Hibáztak. Most ezért életük végéig egy rossz házassággal legyenek büntetve?

Másrészről az emberek változnak. Ahogy múlik az idő, más lesz számukra fontos. Ha a két házastárs, kötöttek bár a lehető legjobban megalapozott házasságot, ellentétes irányba változik, hamar pokollá válhat egy rájuk kényszerített házasság.

Másrészről ha nem válhatnának el, akkor valóban egyszerűen nyitott házasságban élnének, és ez teljesen érthető.

Szerintem nem a válásokat kellene szabályozni, hanem a házasságokat. Én például olyan feltételhez kötném, hogy először kössenek élettársi kapcsolatot, aztán éljenek együtt minimum két évet. Utána beszélhetünk a házasságról.

Ez azért lenne jobb, mert nem az elrontott házasságot kényszerítené rá az emberekre, hanem meggondolásra késztetné őket, hogy valóban akarnak-e házasodni.