Más is megfigyelte, hogy azok az ismerősei, akik 35 éves koruk után házasodtak, a többségük már egy éves ismeretség után, vagy rövidebb idő alatt házasodtak meg, és újabb egy éven belül már gyerek is jött náluk?

Az ember személyisége sosincs "kifejlődve". Mindig változik, haláláig. Ez pszichológiai alaptézis. Ezért bármelyik életkorban, bármennyi együtt töltött év után szétfejlődhetnek a párok.

Az "önsimeret" szó iszonyat elcsépelt és unalmas. Jó biznisz, meg nyilván akinek szüksége van rá annak tök jó a terápia, talán még az "önsegítő" könyvek is érhetnek valamit. De senki nem lesz valami Übermensch attól hogy pszichológushoz jár vagy ilyeneket olvas. Aki ezt hiszi, azt nagyon átcseszi valami kókler, keressen jobb szakembert.

Azzal egyet is értettem, hogy egy év után jó tudni merre tart a kapcsolat. Erre írtam pl az összeköltözést. De egy korábbi válasz meg már házasságot tartott normálisnak egy év után (meg a kérdés is arról szól), na az rohamtempó, már amennyiben valaki tényleg mindhalálig előre tervez, és nem "majd max elválunk" alapon megy a dolog. Mert igazából egy kapcsolathoz rohadt kevés az önismeret. Emberismeret is kell, meg annak a konkrét embernek megismerni mind az ezer arcát, akivel össze akarja kötni az ember az életét. Azt meg nem lehet lespórolni azzal ha az ember megvesz egy Popper Péter könyvet (vagy tudom is én ki a menő mostanában a Nők lapja pszichológiában). Ahhoz látni kell a másikat különböző szituációkban. Egy ember akkor mutatja meg az igazi énjét, a rá zsigerileg jellemző reakciókat, ha kikerül a komfortzónájából. Ez lehet pozitív eset is, pl mennyire változtatja meg egy lottó főnyeremény. De többnyire inkább sajnos negatív példák lesznek, elbocsájtás, komolyabb betegség, közeli hozzátartozó halála, stb. Minél több ilyet élsz át valakivel, annál jobban mondhatod, hogy ismered. Egy év lófütty szelet egy ember életéből, semmit nem látsz belőle hogy miként birkózik meg a másik a rá mért csapásokkal/ajándékokkal. Fingod sem lehet hogy fog majd viselkedni krízishelyzetekben.

Amúgy sokan lebecsülik a fiatalokat kapcsolati szempontból. De az is elég jó, ha együtt alakítjátok ki az életeteket, mert úgy már alapból egymáshoz idomulnak a szokások. Én 19 évesen ismertem meg a férjemet, hamar hozzá is költöztem. Franc sem tudta mit várok el az élettől a bulizáson kívül, annyit tudtam hogy jó vele, a többi meg lassan körvonalazódott ahogy teltek az évek. Az biztos, hogy full gyerek voltam még sok szempontból (ahogy ő is), de pont ezért tök jól tudtuk egymással felnőve kialakítani a saját kis életünket. Még 30 sem vagyok, de már sokkal komolyabb rigolyáim vannak, sokkal nehezebb lenne egy új faszit most beilleszteni a dolgaimba, mert már a franc sem akar alkalmazkodni.

21, természetesen a személyiség mindig fejlődik, de egy idő után főleg azért már nem változik akkorát. Ettől függetlenül fenntartom, hogy sokkal stabilabb az énképem és az önismeretem 33 évesen, mint 13 vagy 23 évesen volt, és igen, valószínűsítem, hogy az évek múlásával még stabilabb lesz.

Igen, elcsépelt az önismeret szó, de attól még óriási szerepe van pl. a terápiának. És nem a Popper könyvekről beszélek, meg a magazinokról, hanem amikor az ember együtt dolgozik egy klinikai szakpszichológussal akár éveket. És itt visszautalnék arra, hogy ha szerinted évek és megélések kellenek a másik megismeréséhez, akkor nyilván a saját megismerésedhez is. Ezért nem tartasz ott 19 évesen, ahol 39 évesen.

Örülök, hogy neked 19 évesen sikerült megtalálnod a férjedet, a legtöbb tinikapcsolat nem éli túl, a fiatalon köttetett házasságok meg általában válással végződnek, hiába éltek együtt éveket.

Azt meg nem láttam, hogy bárki is azt írta volna, hogy egy év után házasodni kell.