Van itt olyan aki ilyen "házasságban" él? Ahol a házasság alapjai már teljes mértékben hiányoznak, csak mint barátok, lakótársak még tudnak együtt élni.

Igen, pont így.

Néha basokallok, hogy én így nem akarok élni.

Máskor úgy vagyok vele, hogy van egy normális életem, normális férjem, gyerekek. Semmi garancia 40 évesen, hogy egyedül jobb lenne, sőt. Ugyanúgy egyedül lennék. Vannak elvált barátnőim. 4-ből egyet látok boldognak az új kapcsolatában, de ő eleve a férfi miatt vált és még csak egy éve tart. Másik három a picsék netes randikról mesél. Ha akad valaki, akivel alakulnak, akkor a gyerekek miatt van gond. Idő hiánya, stb és pluszban minden segítség off, mert nincs már ott a gyerekek apja a mindennapokban és anyagilag is nehezebb nekik.

Meg lehet kövezni, de én erre nem fogok elválni. Nem kergetek már nem létező tündérmeséket. A házasságom is annak indult. Idővel az új kapcsolat is elfáradna(ha egyáltalán lenne)

Én pénzért és a kényelemért éltem így 5 évig házasságban. Ennyit működött.

Hiányzott a szerelem és a szenvedély.

Elváltunk.

1#es vagyok, még hozzá tenném, hogy igy idősebben, bölcsebben azt gondolom, nem a válás, új kapcsolat a megoldás ezekre az érzésekre.

Ha most lennék fiatal tudva, amit tudok, hogy hogyan fogok élni, hogy fogok érezni, valószínű nem is állapodnék meg és alapítanék családot. Ez így csúnyán hangzik, szeretem a gyerekeimet, DE szerintem nem maga a házasságom a bajom, illetve azért lett ilyen a házasságom, mert nekem ez a gyerekes életforma(kelés 6-kor, iskolába l, oviba készítés, jövés-hozás, tanulás meg hogy minden arról szól, hogy nekik jó legyen, el legyenek látva és én mint nő sehol nem vagyok, szóval nekem ez nem való. Erre nem a válás a megoldás. Sokkan be sem vallják maguknak, vagy nem is látják át, hogy ez a bajuk, szerintem és az új kapcsolatot hajkurásszák, esetleg még szülnek abba is. Én kimondom, elcsesztem anno, nekem ez nem való, belefásultam, csak erre nem készít fel senki, nem divat beszélni róla l.

#3 Pont az a baj, hogy az emberek nagy részénél gyerek után megáll az élet. Jó, hogy ezt beláttad, csak kár, hogy utólag.

Járok a fiammal egy anyukás csoportban, de ott a nők szó szerint lebutultak egy két éves szintjére. 0-24 csak a gyerek, senki és semmi más nem létezik már számukra. Szerintem ez már kötődési zavar, a bölcsi-ovi előtt sírnak az anyukák, a gyereknek egyébként semmi baja nincs, ő rohan be a többiekhez.

A házat nem hagyta el valaki 6 éve a gyereke nélkül.

Gyerekkel is lehet szuper életet élni úgy, hogy senki ne szenvedjen hiányt semmiből. Én próbálok így élni és még így sem könnyű elfogadni, hogy nem vagyok azért annyira szabad.

Nálunk a szex szűnt meg elég hamar.

Én szerelmes voltam, férjem meg valahol a házásság után 1 évvel bukott le, hogy sose volt belém szerelmes.

De hát ugye akkor már megvolt a közös hitel a lakásra (ugyan az már kifutott), egy valag pénz elment az esküvőre, stb. Aztán úgy voltam vele, hogy végülis nem rossz ember, bár nem is tökéletes. Jó vele, vannak közös progik, de azért érezni, hogy nem szerelemből szeret, csak szeret. Nincsenek apró figyelmességek és ez valahol mélyen teljesen megölt idővel. Évekig hiányzott a szenvedély , a romantika, mostmár eljutottam arra a pontra, hogy már senkitől nem akarok semmiféle érintést. Azért nem hagyom el, mert tudom, hogy más meg elvárná a szexet, amit én nem akarok. Fáraszt és már kedvem sincs az udvarlási szertartásokhoz. Lerendezem magam, férfi nekem erre nem kell.

Szívem szerint egyedül lennék, de most még nem jutottam el arra a szintre, hogy meglépjem, de már reped a rendszer apránként.

Én nem, de több ilyen példát is láttam a környezetemben.

Arra hivatkoztak a felek, hogy már túl idősnek érzik magukat a váláshoz, nem hisznek már a tündérmesékben, idővel az új kapcsolat is ellaposodna, satöbbi.

Mindenki maga tudja, mihez kezd az életével! Mindenesetre, ha már egy házasság nem működik, akkor korrekt módon le kellene zárni, nem pedig félrelépni.