Baj, ha valaki elsősorban tiszteletet és hűséget vár el a házastársától és nem szerelmet?

Csak most nem 1940-et írunk. Manapság nem úgy meg, hogy a pap egymáshoz valónak ítéli őket, tehát összeházasodnak.

Nekik spec szerencséjük volt. Meg sokaknak kevésbé, de megszokták egymást, mert nem volt választásuk - a nőnek legalábbis semmi. Meg a kevésbé szerencsések, akik az egész életet végigkínlódtak valakivel, akivel egyáltalán nem volt jó együtt élni.

A gondolkodásod logikai alapon OK, bár valóba száraz. De az élet nem logika alapján szerveződik. Az alapfokú szimpátia barátsághoz elég, a praktikus szempontok egyezésével. Házassághoz - nekem - marha kevés.

Volt nekem egy kolléganőm, aki megismerkedett egy hapsival, akivel megvolt részéről az alapfokú szimpátia, a hapsi részéről egy komoly vonzalom a nő irányába. És az ún. praktikus szempontok is stimmeltek. Ahogy ők szokták mondani, "opciók" voltak egymásnak. Ebből lett egy kb 8 éves kínlódás: a nő emberileg szerette a hapsit és szüksége volt a mindenfélére, amit a hapsi anyagilag, lelkileg gyereklogisztikában stb nyújtott neki. A hapsi meg 8 évig kepesztett az ölelésért, a szexért, a megbecsülésért, hogy férfi-számba legyen véve.

8 év után sikerült szakítaniuk, de csak a nő miatt. A hapsi szerintem még kepesztett volna utána ezután is.

Szóval ez a praktikus szempontok stimmelnek, ez számomra nem elég egy házasság alapjául. Szükséges, de nem elégséges feltétel.

A szerelmet nem lehet kimatekozni, a hosszú házasságot meg igen nehéz. Mert más-és más igényei vannak az embereknek, és amikor ezek az igények találkoznak, abból lehet életre szóló párkapcsolat.

Az ember életében sok minden változik, fejlődik, ezek egy része kiszámítható, mint pl. az élet közepi változások-sosem volt tetkója, 40 évesen lesz, bulizós, felszínes ember elkezd spirituális dolgok felé nyitni, stb.

Azonban az alapvető személyisége az embernek nagyjából tinédzserkor végén kialakul, és az bizony nem változik. Ehhez kell párt találni annak, aki egyáltalán párkapcsolatban képzeli el az életét, mert az sem való mindenkinek.

Férfi oldalról tudnám megközelíteni a dolgot. Azt gondolom, hogy egy férfi lehetőleg ne házasodjon 30 éves kora előtt. Ha mégis, akkor legyen mögötte több párkapcsolat, próbálkozás, amiből nem lett házasság, de azzal a szándékkal induljanak ezek a kapcsolatok.

Ha átlagos képességekkel és külsővel rendelkezik a férfi, soha ne válasszon kiemelkedően szép, népszerű nőt. Azokat meg kell hagyni az alfáknak.

Soha ne azt a nőt vegye el, akibe "halálosan" szerelmes, de csak olyan nőt vegyen el, aki őt a rajongásig szereti. Ez a gyerekvállalás utáni időszakban nagyon fontos lesz.

Soha ne vegyen el olyan nőt, akit meg kellett hódítania.

Külsőre olyan nőt vegyen el, akit 50 évesen is szívesen megdöngetne.

A szerelem kell, mert olyan alapot ad egy kapcsolatnak, amire szükség lehet egy válsághelyzet idején. Praktikus alapon is lehet házasodni, csak akkor a szexualitással problémák lesznek. Egy emeletes családi ház nem fogja meg a kezed és nem ölel át, amikor szükséged van rá, egy jó menyasszonyi hozomány nem fog hozzád bújni az ágyban egy fárasztó nap után , mikor egy jót szexelnél.

"tulajdonképpen jól megvoltak egymással."

Nálam ez a langyos f*s másképp megfogalmazva, kérdező.