Mikor van az a pont amikor már nem egészséges az anyukához való ragaszkodás?

A feleségem mindig is ragaszkodott az anyukájához, amit egyébként nem tudtam sohasem megérteni, mert ahogy mesélt meg hallottam dolgokat nem volt egy minta anya mindig.

Ettől függetlenül nem ítélkezem, ezt ő tudja ő érzi.

Van egy gyerekünk is, és sokszor úgy érzem, hogy az anyukáját előrébb helyezi nemhogy nálam, de még a gyereknél is.

Nemrég halt meg az apukája ami nagyon megviselte, az anyukája meg daganatos beteg, és most nagyon fél, hogy őt is elveszíti amit megértek, de példul az anyja úgy elvan anyagilag is, nem él luxuban, de mindene megvan, nem éhezik, normális körülmények között él.

Most meg örökségből hozzájutottunk egy kis pénzhez, aminek egy részét arra akarja fordítani, hogy az anyjának felújítsa a konyháját ami amúgy tök rendben van (mármint a konyha), csak mindig mondja az anyja hogy szebbet, jobbat szeretne.

A mi házunkban is elfogyna az a pénz, azaz lenne mire költni és ezeket így annyira nem tudom megérteni.

Hogy fontosabb az anyjának az új koynha mint hogy mondjuk a mi házunkban fejlesszünk valamit?

Ha egy romhalmaz, 50 éves konyha lenne azt mondanám oké, de kb 15 éves, megvigyázott konyhabútorai vannak, jó állapotban.

Pazarlás is lecserélni.

Na és ez csak egy példa volt, de sok ilyen van az életünkben, ami úgy kezdődik, hogy "anyu" és a szerint kell cselekedni meg élni az életünket, sőt már lassan azt érzem hogy a megélhetésünkben is számolnunk kell az anyjával mintha a szűk családba tartozna.

Szóval van egy feleségem, egy gyerekem meg egy anyósom, kb erre a szintre helyezi az én életemben is az anyját, de én ezt nem szeretném.

Régebben is éreztem ennek jeleit, most meg hogy beteg mégjobban, de szerintetek mi a határ, mikor lesz sok ? (nekem kezd az lenne, csak próbálok együttérző/megértő férj lenni)

Az anyós élvezi a vele való törődést, sosem ellenkezik, hogy jaj nekem ne vegyetek ezt meg azt.