Szerintetek ez egy jó kapcsolat a férjemmel, vagy csak én akarok túl sokat?

Megpróbálom röviden, tömörön, de azért átláthatóan leírni a kapcsolatunkat.

27 éves nő vagyok, a férjem 31 éves.

Egy helyen dolgoztunk, de nem egymás mellett. Így ismerkedtünk meg. Kb 7 éve. Ritkán találkoztunk, ez egy nagy gyár. Egy év mulva kb elkezdtünk randizni, nem siettük el, mármint nem mint a mi korosztályunk már, hogy kimegyünk, hancúr rögtön stb. Kb egy 3-4 hét elteltével kijelentettük hogy akkor szeretnénk ezt a kapcsolatot és egy pár vagyunk. Én másfél évig fülig szerelmes voltam, nem rószaszin ködösen, mert mindig tiszta fejjel gondolkozom, az a tipus vagyok aki 3+1 x átgondol valamit. Családcentrikus vagyok, ő is annak mondta magát, kedves volt, törődött velem lelkileg is, nem kellett tőle mindent kérni, magától csinálta. Mármint lelkileg, bátorított, megvigasztalt stb. Normális dolgok. Másfél/2 éve voltunk együtt mikor megszületett az első baba. Már terhességem elejétől megváltozott, olyan biztosnak vett. Nem érdekelte már annyira mi van velem, magától nem kérdezett. Ekkor panelban laktunk, nem volt sok teendő ugye. (Ő azelőtt családiházban lakott anyukáéknál, akiknek volt családi vállalkozásuk. Tudni kell hogy ő a saját munkáján kívül, szó nélkül ingyen “dolgozott” a saját családjának is, és mégis volt ideje és kedve rám. Apukája meghalt amikor a fiunk kb 4 hónapos volt. Úgy érzem ezt fontos megemlíteni, mert ő nyomta őt nagyon, nem lehetett lusta, tennie kellett a dolgát ha akarta ha nem, és bizony ő az apukájának meg akart felelni, amivel persze nincs is semmi baj). Aztán elköltöztünk most két éve családi házba, anyukám apukám is jött mert betegek. Apukám időközben meghalt sajnos, így maradtunk ketten a férjemmel, fiunk és anyukám. Anyukámról is tudni kell hogy tudna ha akarna, sose volt jó a kapcsolatunk, egész életemben lelkileg terrorizált, apukámat kihasználta stb…mindegy nem ide való konkrétan csak gondoltam megemlítem. A két év alatt a férjem szinte semmit nem csinál otthon, hiába kérem meg, ha könyörgök heteket, akkor talán már valamit a kezébe vesz. A férfi munkát is megcsinállom. Most újra terhes vagyok, de nem jobb a helyzet, pedig azthittem az lesz. Körbeugrállom anyukámat, fiamat, a férjemet is, mert még arra sem képes hogy a zokniját a szennyesbe tegye, vagy a tányérját a mosogatóba. Ennyire ellustult. Mindent megcsinállok mindenki helyett, olyan vagyok mint egy szolga és annak is érzem magam. Nem foglalkozik már velem a férjem sem. Eljöttünk egy idegen helyre lakni, számomra idegen, és borzasztó. Nem érdekli mi van velem, fiunkal sem valami hűha….1 óra húsz perc a munkába az oda út neki és ugyan annyi vissza. Nem egyedül jár, nem mindig ő vezet. Értem hogy az embernek pihennie kell, de felkel, elmegy fél órát wcre, eljár cigizgetni, ahol megint csak a telefont nyomkálja, és sehol nem tartunk, se a kapcsolatunkkal, sem a házzal és körülötte. Alszik 7-8 órát egy nap, de tudna egész nap. Rosszul érzem magam, hogy úgy érzem nem jó ez, mert én nem dolgozom(anyukámnak vagyok a gondozója) ő meg dolgozik, és úgy érzem keveset van velünk, mert inkább alszik, telefonozik, telefonáll stb. Hétvégente amikor nem dolgozik, akkor is kijár neki délután a 2-3 óra alvás. Hiába kel későn. Amikor az apukájáéknak is segített, akkor is ugyan ennyit utazott munkába, akkor volt ideje és kedve mindenre…szexuális életünk is olyan hogy 1x 1-2 hetente. Hiába emlegetem hogy jó lenne. Olyanok vagyunk mint idegenek. Már többször megkértem, szépen, sírva is, hogy változtasson magán, mert ez nem boldog család, de hiába, megigéri és semmi. Szerintetek én akarok sokat. Tudom van sokkal rosszabb, ahol a férfi bántalmazza a nőt, gyerekeket, stb. Ezért is nem tudom eldönteni hogy én akarok sokat? Csak azt szeretném ha lenne kivel beszélgetnem, hülyéskednem, jól érezni magam, aki foglalkozik velem is és nem cselédnek néz….de nincs senkim, rajta kívül. Egy barátnőm sem. (Elköltöztünk ugye)