Fiatalon szkeptikusnak lenni a házassággal egészséges dolog?

Gyerekkoromban azt hittem ez egy természetes lépcsőfok az életben, amit meg kell ugrani, kb olyan, mint hogy elvégzed az iskolát, egyetemet, elkezdesz dolgozni. A rokonságban is így következnek a kérdések valaki magánéletét illetően, a "hol dolgozol" után jön a "van párod", "mikor házasodsz", "mikor jön a gyerek". Viszont mostanában úgy látom, hogy ez sokkal árnyaltabb ennél. Nagyapám azt mondta "a jó házasságnál nem történhet jobb az életedben, de a rossznál sem rosszabb".

Az az igazság, hogy ha nem választ jó párt az ember, akkor sokkal inkább megszívja, mintha egyedül élne vagy lazább kapcsolatban. Erkölcsi és anyagi értelemben is nagy leégés egy válás, főleg, ha vannak gyerekek velük szemben. És tök sok középkorú ember nagyon cinikusan beszél a házasságról, igazából nem szereti a társát, nagynéném is azt mondta "az egy börtön, teljesen fel kell adnod magad". Ehhez képest meg az esküvők és a filmek teljesen más képet mutatnak és a korosztályom azt furcsállja, hogy miért nem törekedek házasodni, ha megvan az egzisztenciám. Kicsit disszonánsnak érzem a helyzetet.