Ha a házasságotok mélypontra jutott a két lehetőség közül melyiket választanád gyáván elmenekülnél,hogy másnál vigasztalódj vagy közösen megbeszélitek a problémákat?

Ezek szerint ötven körül lehettek, fiatalon házasodtatok és azonnal bele a sűrűjébe. Három gyerek, ház, kocsi, hitel, taposómalom. Valószínűleg belefáradt, a gyerekek felnőttek, nem akarta tovább az addigi szerepét. Fordítva sűrűbben történik, hogy a férj érzi úgy, kellene valami új, valami szebb, ami mondjuk róla szól, hisz ez kimaradt. Azt tudom elképzelni, ismer annyira, ha nekiállt volna megmagyarázni, úgysem fogadtad volna el. És nem volt kedve mondani, mondani, miközben ő eldöntötte, hogy vége.

Viszont a gyerekeken csodálkozom. Miért játsszák a sértődöttet, tisztességgel felnevelte őket, nem három kicsit hagyott ott. A ti házasságotokat nem kényszeríthetik, attól még te az apjuk maradsz, ő pedig az anyjuk. Egy gyerek sem dönthet úgy, hogy a szülei amíg élnek kötelesek együtt maradni mert csak. Az anyján nem csodálkozom, hetven pluszosan ragaszkodik a vaskalapos nézetekhez, az ő fejében az lehet, hogy ki mit szakít, szagolja. Az idők végezetéig. Egy biztos, nem volt boldog. Ennyi pedig magyarázatnak elég.

Mindezt ötvenes nőként mondom, annyit még hozzátéve, hogy harminc éves kapcsolat nem azért ér véget mert figyi, ha a zoknidat máshova raknád, maradnék. Annyi apróság lehet ami egyben már sok. És eljön a pont, hogy elég. Akkor meg már nincs mit megbeszélni. Viszont még van esély egy-két évtizedet felszabadultan leélni. Neked is. Ne a szomorú fejedet lássák a gyerekeid, gondolj rájuk, nem arra vannak a legszebb éveik, hogy téged vigasztalgassanak. Sőt, durva lesz, de nincs is jogod hozzá. Terveztél valamit, nem úgy lett, ettől még az életetek nem lehet siralomvölgy. És elváltként is lehettek tök jó nagymama-nagypapa. Természetesen lehet zokogni is - egyedül. Ha viszont a gyerekek mennek, zene, tánc! Ezért vagyunk szülők.