Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nárcisztikus a férjem? Hogy lehet ezt az egészet gyógyítani?
Tudom, hogy divatos manapság mindenkire rásütni a nárcisztikus jelzőt, sokat is olvastam a témában, de pont ezért félek, hogy én is rásütöm a férjemre, aminek nincs jó hatása a róla való gondolkodásomra. Viszont nagyon sok mindenben ráismerek a leírások alapján. Ezt az írást például mintha csak róla olvasnám:
A gázlángozás jelenségét is állandóan tapasztalom, ebből az írásból pl. a 2-5. pontok teljesen igazak ránk.
Emellett azt érzem, nem tud társam lenni sem a bánatomban, sem örömömben, a rosszkedv, vagy ha épp a gondoskodására, támogatására szorulnék, egy idő után mintha irritálná, a jó dolgok terén pedig egy állandó versengést érzek. Sosem dicsér, más érdeme mintha őt kisebbítené, irigykedik másokra, mindig másokkal méri össze magát, mindenki, így én is, egyfajta fenyegetés vagyok számára. Közösséget, empátiát érezni mintha nem tudna, pontosabban mintha nem merne. Ha én csinálok valami ügyeset, nem elismerő, inkább magát érzi rosszul, hogy ő nem volt rá képes... Mindez nagyon nem tudatos nála, és legtöbbször sajnálom, mert rosszul érzi magát a bőrében. Közben elhiteti, hogy dicséretre, köszönömre, bocsánatkérésre, kedves gesztusokra nincs is szükség, minden csak máz, és nem ez számít. Úgy érzem, mintha az egész világlátásomat elszürkítené ezekkel a dolgokkal. Vallja, hogy igazi szeretet nem is létezik, mert minden mögött meghúzódik az önös érdek. Pl. ha valaki nekem adja a veséjét, az csak önzés, mert hősnek érzi magát tőle. Kiborít... Néha, ha nincs feszültség, tud másmilyen is lenni, kedves és örömteli, szeretetteljes, de bármiféle probléma üti fel a fejét, feszült lesz, dühöng, és szövetségese helyett ellensége leszek. A gyerekkori mintái nem túl jók, és édesapját is kisgyerekkorában vesztette el. Nem emlékszik semmire (9 éves volt), nem rázta meg, szerintem ez nagyon feldolgozatlan maradt nála, persze lehet, hogy csak belemagyarázom. Hosszan tudnám még folytatni. 2 kicsi gyerekünk van. Ők mindezek ellenére csodálatosak, boldogok, nem látszik rajtuk a mi állandó játszmánk hatása. Szereti őket, őket dicséri, büszke rájuk, persze beadtam magamnak, hogy azért, mert az ő kivetülései valamilyen formában, hozzá tartoznak, nem úgy, mint én, akit le akar győzni. A problémák az első gyerek születése után lettek súlyosabbak, de jártunk párterápiára, ami ideig-óráig jó volt. Ennek eredményeként megfogant a második gyerekünk, az ő születése óta viszont csak rosszabb és rosszabb minden (ennek másfél éve). A férjem jelenleg is próbálkozik a terápiával, de nagyon enerváltan jár el, szerinte nem sok értelme van. A terapeutája csak hümmög néha valamit, és azt sugalmazza, hogy aspergeres vonásai vannak. Hát nem tudom... Nagyon nehéz így együttélni, nagyon kevés a harmónia és a szeretetteliség, amire vágynék, a férjem nagyon türelmetlen, dühös és bunkó tud lenni, amire persze már ki vagyok élezve, és olyankor én sem moderálom már magam, pedig senki mással, soha nem voltam, vagyok agresszív. Elemi erővel akarom megvédeni magam és a gyerekeket is. Elválni nem akarunk (ezek a kapcsolatunk negatív aspektusai, bár nagyon sok... de jó dolog is akad sok), meg akarjuk oldani a dolgot, de fogalmunk sincs, hogy lehetne jobb. Egy sérült gyerek, ha szembesítem a hibáival, és rosszabbul érzi magát, nem lesz jobb, Teréz anyaként tűrni mindent pedig nem tudok, és sem nekem, sem a gyerekeknek nem tesz jót. De közel a negyvenhez nem lehet mindent a gyerekkori sérülésekre fogni, és mindenért másokat hibáztatni. Mit tudunk tenni?
Össze sem kell házasodni ilyen emberrel, nem még gyereket vállalni...
Ilyen emberrel együtt nőttem fel, egy élmny volt az életem, de tényleg.
"igazi szeretet nem is létezik, mert minden mögött meghúzódik az önös érdek."
Jelentem létezik.
Amúgy ha nagyon negatívkodni akar, mindent ki tud forgatni, de az ő döntése hogy képes e adni. Amúgy azok szokták azt mondani hogy nincs szeretet akik egybitesek, mindenki egyforma nekik, senki iránt nem éreznek szimpátiát, mert mind egyformának látják, képtelenek kapcsolódni egy valós személyhez.
Szerintem felnőtt ember. A nárcisztikusok 90%-ban nem ismerik be maguknak, másoknak meg pláne, hogy azok lehetnek. A maradék 10% igen és az tud tüneti kezelést kapni jó szakembertől. Viszont szerintem a párkapcsolati problémáitokat nem lehet egy az egyben rálőcsölni, mert nekem úgy tűnik, hogy csak benne keresed a probléma forrását. Egy jó párterápia, amiben dolgoztok a kapcsolatotokon és külön külön is, amivel dolgoztok magatokon. Így egyesül az, hogy ti magatok egyszemélyben is megtanuljátok kezelni a hozott mintáitokat és párként is megtanultok (újra) működni.
Azt pedig ne gondold, hogy a játszmáitokból a gyerekek semmit nem vesznek észre... MÉG lehet hogy nem, de hidd el fiatal felnőttként a múltba visszatekintve pontosan érteni/látni fogják és bizonyos sajnos mivel ezt a mintát kapták, jórészét viszik is tovább. Mindannyian sérült emberek vagyunk. Nekünk már a kezünkben van kismillió lehetőség, hogy a gyerekeinket megóvjuk a szar mintázatok továbbcipelésétől. Már csak ezért is dolgoznánk ezerrel a személyiségünkön és a kapcsolatunkon a férjemmel. Oké, hogy mi elcseszettek vagyunk, de legalább a gyerekeink ne kapják zsigerből ugyanazt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!