Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez normális hozzáállás vagy túlzás?
Nem is tudom hol kezdjem. 2,5 éve házasodtunk össze férjemmel. Én most 51 vagyok, ő 53. Panelban lakik, hozzáköltöztem. Együtt lecserélgettük a bútorok egy részét, a lakásban már az én ízlésem is visszaköszön.
Mivel 1,5 szobás a lakás, elég sokat vitáztunk mikor szerette volna hogy fia vagy a lánya természetesen párjával együtt nálunk aludjon.
Még meg is kérdezte nem-e mennék addig vissza szüleimhez. Ezen teljesen kiakadtam. Szüleimnél nem olyanok a körülmények hogy ott szeretném tölteni az éjszakát. Mielőtt jogosan kérdeznétek, ismeretségünk elején albérletben laktam egy munkahelyváltás miatt saját lakásom albérletben kiadva másik városban.
Odáig fajultak a viták gyerekei miatt (28 és 31 évesek) hogy elegem lett. Ismét kivettem egy kis garzont, gondoltam észhez tér, hiányozni fogok neki. Talán így megérti hogy nem hozhat kényelmetlen helyzetbe csak mert a gyerekei nála kívánnak aludni. Ők másik városban élnek.
Erre az történt, hogy vendégeskedésükkor a gyerekei már az egészt lakását birtokba vették estére, ő meg egy szingli barátjánál aludt. Kérdésem lenne ez normális? Normális egy apának ennyire alárendelnie magát felnőtt gyerekei kényelmének, úgy hogy még a párjával is folyton viták vannak ebből? Ha otthagyom inkább elfogadja mintsem változtatna a viselkedésén.
Az nem normalis, hogy elment mashova aludni, kicsit tulzas.
De!"Mert nem értette meg hogy nem akarok egy kis panelben éjszakákat és reggelt együtt tölteni a részemről alig ismert (ritkán látott) felnőtt gyerekeivel." Na itt viszont a te felfogasod sem normalis. Ugy mentel hozza, hogy tudtad, hogy vannak gyerekei. Mivel ez az apjuk lakasa ugyanigy az otthonuk, nem fognak nem ott aludni mert az apjuk uj felesege ugy gondolta. Sot, tovabbmegyek: ha lesz unoka akkor meg azok is csomot ott lesznek, nyaron akar 1-2 hetet is.
Azert az is besz.ras, hogy hetvegen leutaznak ok az apjukhoz, de meg van mondva, hogy meg aznap lehet visszautazni, mert itt nem maradhatnak :D
Kérdező, költözz vissza és többé ne költözz el! Hacsak nem akarsz elválni.
Te is lehetnél megértőbb, lásd 15-ös válaszát. Egyszerűen mondd meg, hogy ne egyszerre érkezzenek a gyerekei. Bár el tudom azt is képzelni, hogy a férjednek kerek szülinapja volt és ezért jöttek egyszerre. Ha nincs ilyen nyomós indok, akkor meg főleg ne egyszerre érkezzenek. Az egyik szobában elférnek. Én a helyedben inkább jó kapcsolatot ápolnék velük.
Amúgy neked nincsenek gyerekeid? Ha vannak, ők sose mennek hozzátok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!