Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Menő, ha valaki mindig fiatalabbra cseréli a feleségét?
Az első munkahelyemen a vezérigazgató már elmúlt 50 éves és akkor volt a negyedik feleségnél, aki kb pár évvel lehetett nálam idősebb vagyis húszas éveiben járt. Az előző feleségekből is volt, aki ott dolgozott a cégnél, mint egy-egy osztályvezető.
Ez megfigyelhető, hogy sok ilyen fontos ember középkorúként új fiatal feleséget választ magának és vele jelenik meg társasági eseményeken. Az embereket azt figyeltem meg, hogy megosztja az ilyesmi, mert nagymamám elég negatívan nyilatkozik, hogy nem szép dolog otthagyni azt, akivel együtt már végigjártak egy hosszabb utat és a család mellett ki kell tartani, de ő konzervatív ilyen szempontból.
A férfiak többsége viszont szerintem élvezi, ha szép, fiatal nő van az oldalán és még ha morálisan azt is mutatják, hogy nem helyeslik, de belül azért kicsit irigylik is. Azért a szép feszes bőr, karcsúság sokakat vonzana később is. Van egy olyan mondás is, hogy egy férfi annyi idős, ahány éves nő van mellette. Meg úgy a társadalom szemében imponáló, ha valaki házas, vannak kisgyerekei akár középkorúként is, mert rendezett magánéletre utal.
Menő hát, csomó férfi irigykedik erre. Persze van akinek nem jut as csak a szottyadt, elhízott asszony. Ezek rendszerint elmaszkalnak prostihoz. Csak úgy hallottam.
.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!