Házasság és döntés?

#14

A 13.válaszoló vagyok, 25 és 26 évesek vagyunk.

Szintén racionális vénával vagyok megáldva, elemzek mindent. Túlságosan is. A férjemmel 7 éve vagyunk együtt, nemrég lettünk szülők.

Az elején volt bennem ilyen érzés, ha igazán őszinte akarok lenni. Szerettem őt, de nehéz volt összeegyeztetnünk a napjainkat, így már viszonylag korán, még összeköltözés előtt felütötte a fejét, hogy lehet hagyni kéne a francba az egészet. Aztán gyorsan fordult minden, összecuccoltunk és kiderült, hogy igazából működünk, ráadásul jól működünk annak ellenére is, hogy vannak alapvető különbségek. Amit így 7 év távlatából megtanultam az az, hogy egy valami állandó az pedig a változás. Van hogy nagyon jók vagyunk együtt minden téren, majd van hogy nincs egy darabig intimitás, vagy elfordulunk egymástól egy kis időre, aztán megint "összefúj minket a szél". Mindezt úgy, hogy mindig együtt, egyben vagyunk, ez talán a kevésbé "elemzőknek" fel sem tűnne a saját kapcsolatukban.

Amikor megismerkedtünk a férjem egy igazi bulihuligán volt, akinek ezen énjével én nem tudtam azonosulni. Jelenleg óriásit fordult, teljesen mások kötik le, mint akkor és néha csak meresztgetem a szemeim, miközben megkérdezem tőle: ki vagy te? :D Ő úgy változott ennyi idő alatt, hogy egy irányban haladunk érzelmileg, de sokszor elgondolkozom, hogy mivan ha a következő 7 évben ez majd inkább ellenirányú lesz. Vajon visszatudnánk-e rángatni, vagy mit gondolnék akkor a közös életünkről?

Azt érzem, hogy értelmi és érzelmi síkon nagyon is klappolunk és hülye lennék ezt eldobni. Az intimitás viszont nem olyan, amilyet megálmodik magának az ember lánya és ezt még nem sikerült megoldanunk és nem is látom egyelőre a kiutat. Nekem is sok a kérdés emiatt a fejemben, de valahogy nem érzem azt, hogy ez olyan boldogtalansági faktor lenne ami miatt el kellene hagynom akár.

Kérdező, én régebben voltam így.

Most van egy csodálatos férjem, és bennem nincsenek ilyen érzések, és elmondása alapján (mi MINDENT megbeszélünk) benne sincs. Olyan érzés, hogy megtaláltad az igazit, jó helyen vagy. Elégedettség, egyáltalán soha nem gondolkoztam a váláson, sőt soha nem kételkedtem benne. 7-éve vagyunk házasok, 9-éve vagyunk együtt.

Viszont volt előtte egy srác, ugyanúgy éreztem mint te. Elég sokáig voltunk együtt, jó ember volt nem volt vele gond, el is jegyeztük egymást, de egyszerűen ott volt ez az érzés, valami nem kerek, nem vagyok teljesen boldog.

Én vagyok az a tipus, aki racionálisabb a mostani kapcsolatomban is, és racionálisan tökéletes volt a srác amúgy, de gy megfogalmazhatatlan dolog hiányzott belőle. Még kapcsolatban voltunk, mikor találkoztam a férjemmel, még semmi se történt köztünk mert nyilván megcsalni nem akartam a srácot tehát, semmi se volt köztünk mégis szakítottam a sráccal mert tudtam hogy a férjem kell, nincs mese, vele leszek boldog. És lasd, így is lett.

Amúgy, ha belegondolok a múltunkba, a férjem kb ugyanúgy nőtt fel mint én. Nagy szegénységben, de hatalmas szeretetben. Lehetséges, hogy a hasonló múlt miatt egészítjük ennyire ki egymást, de amúgy nagyjából ugyanaz a véleményünk a vilagról, politikáról, gyermeknevelésről stb. Lehet azért vagyunk ennyire jók együtt, mert állandóan beszélgetünk. Nem a munkahelyen meg ilyesmi, de ha itthon vagyunk folyamatosan beszélgetünk. Nincsenek kínos témák, bármit megtudunk beszélni, ezt sokszor nem látom a kapcsolatokban, körülöttem.