Házasság és döntés?

Én az ideális férfihoz mentem hozzá. Soha egy percre nem merült fel bennem kétely, hogy hozzámenjek-e és azóta sem. Szerencsés vagyok, hogy egymásra találtunk. Igaz, későn találkoztunk, 40+-osan, idén volt az esküvőnk.

Ha visszagondolok korábbi kapcsolatokra, ott nem volt házasság, de mindig volt is a hú de szeretem, de... érzés. Itt nincs.

#1: térjünk erre vissza 3 év múlva…

Én rengeteget dolgoztam önismerettel a kapcsolatunkon, párterápián is voltunk közösen, meg egyénin mindketten, és be kellett látnom, hogy a párkapcsolati gondjaink 95%-ának a kulcsa bennünk van. De nem azért, mert próbálunk rózsaszínben látni valamit, ami nem az, azt megoldják a hormonok. Hanem mert olyan jelrendszert hozunk a családunkból, gyerekkorunkból, ami a másik jelrendszerével köszönőviszonyban sincs. Így vagy úgy értünk valamit, vagy meghatározott érzéseink ébrednek a másikkal való együttélésben és ezek olyan mélyek és annyira messze vannak a tudatos szinttől, hogy önismeret nélkül csak dróton rángatnak, kényszerpályára küldve bármilyen kapcsolatot.

És aztán jönnek azok a problémák, amik azért vannak, mert a másik fél nem tud/akar szembenézni a saját hasonló mumusaival. Innen nincs tovább számunkra, ezen nem lehet önmagunk fejlesztésével hatékonyan változtatni, csak minimálban.

A házasságomban nem volt/nincs ilyen, tudom kihez mentem hozzá, és nem hazudok magamnak a hibáiról sem.

Viszont mindez azért tudott történni, mert a korábbi kapcsolataimban rendszeresen volt ilyen. Pont azt csináltam, amit a kérdésedben leírtál: hazudtam magamnak vele kapcsolatban. Első komolyabb kapcsolatomban már fél év után éreztem, hogy nem illünk össze, de bemagyaráztam magamnak, hogy meg tud ez még változni. A legnagyobb gondom az volt vele, hogy nem volt semmiféle ambíciója (de olyan szinten, hogy tudta, hogy az akkori fizetéséből nem tudta ellátni magát, és még csak hosszú távú tervei sem voltak annak megváltoztatására). Mégis, ha már elejtett valami ábrándozós fél mondatot arról, hogy "mi lenne ha" (pl. másik munka, vagy szaktudás szerzése, előléptetés, stb.) arról én bemagyaráztam magamnak, hogy neki célja elérni azt az álmot, hogy előbb-utóbb megteszi és minden rendben lesz. Másfél évig húztam, mire feladtam.

Aztán jött másik pasi, másik hiba, amiről bemagyaráztam magamnak, hogy nincs ott, vagy majd csak helyrejön idővel, stb. Elég hosszas önismerkedés (nem teljesen önismeret-fejlesztés, mert nem követtem semmiféle útmutatást, csak sokat gondolkodtam egyedül a gondolataimon, érzéseimen) után jöttem rá, hogy ezt csinálom tudat alatt. Akkor megígértem magamnak, hogy innentől majd tisztábban látok. Ez többé-kevésbé ment a következőkkel, a férjemben így már biztos tudtam lenni.